Vándor Andrea szerk.: Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 50-52/2 (2005-2007) (Pécs, 2008)
Gábor Olivér: Kr.e.
meg leginkább, így a továbbiakban egyenlőre mi is emellett maradunk. A legkorábbi előfutárnak tekinthető kinyúló kiöntőcsőr-jellegek a Mediterraneumban viszont évezredekkel korábbiak, tehát azok e jellegzetesség alapján akár proto-oinochoé jellegnek is tekinthetők. Alapjában sok-sok különböző formájú és típusú, időben és térben egymástól távol eső edény viseli magán e tulajdonjegyet. Magyarországon Szabó Miklós a szakirodalomban korábban meghonosodott terminusokat fogadja el, elvetve a pszeudo és proto formulákat (Szabó Miklós közlése). A kiöntőrész kelet-mediterráneumi megjelenése mindenesetre jól mutatja, hogy a Kr.e. 4. évezredtől eredetileg praktikum okán egymástól függetlenül akár több helyen is alkalmazott szájperem szélesítés hogyan vált a Kr.e. 1. évezred első felére archaikus, majd még később klasszikus görög edénytípussá a Mediterráneum keleti felében. Az alábbiakban tehát nemcsak egy adott edénytípus, hanem azon túl, egy jelleg, a „kiöntőcsőr" alakulásának őskori és ókori történetét vizsgáljuk, ahol a különböző kultúrák és időszakok kerámiaművessége közti kapcsolatot legfeljebb a térbeli közelség okán találhatunk. A kiöntőcsőr fejlődése, újra és újra történő felbukkanása végül elvezet az oinochoé típusig és a szajki darabokig. Az itt szereplő prochus, oinochoé, olpé, minoszi teáskanna, stb. tehát természetesen nem azonos edénytípusok, fejlődéstörténetük különálló, de esetenként közösen rendelkeznek a jelen cikkben vizsgált formai jegy, a kiöntőcsőr valamely változatával. Jól szemlélteti mindezt akár a krétai bronzkori edények tipológiája (MILOJCIC 1949 Taf 2-3) vagy a mai Törökország területére eső thrákiai kora vaskori kerámiatipológia (CZYBORRA 2005 74, Abb 17 1 2 4a). A kiöntőcsőr megjelenése az Északkelet-Mediterráneumban A kimagasodó kiöntőcsőrrel rendelkező edények őskori elődei már a késő rézkor és korai bronzkor határára tehető Kum Tepe l/c rétegében megjelentek (ÖZDOGAN 1991 222), mely időben azonosítható a Trója I. réteggel, ahol szintén előfordultak (PAROVIC-PESIKAN 1988 35-36, VOKOTOPOULOU 1975 Eíkcov l/a). Itáliában az anatóliai-balkáni kapcsolatú Kr.e. 3. évezredbeli kora bronzkori Conelle-Ortucchio kultúrából ismert az protooinochoé-k nyomottabb gömbhasú elődje (KALICZ-SCH REIBER 1974 185). Korai minoszi környzetében Kr.e. 2500 körül készült egy Ayos Onoufriosban talált festett darab, és hasonló korúak a Vasiliki-i teásedények, melyeken a kiöntőcsőr és kiöntőcső érdekes keverékét láthatjuk (HOOD 1978 31). 1000 évvel későbbi időből Thera szigetén került elő a Late Cycladic l/c. periódusba tartozó, Kr.e. 1500 körűire datálható, érdekesen hátrahajló kiöntőjű edény, melyet a Thebes Múzeumban őriznek (HOOD 1978 28-29), és amely edény már a Kr.e. 1100 körűire datálható phaistosi war bird jag felé mutat. Késő minoszi az a kagylómintás festésű darab, amely Malliából származik a Kr.e. 1450 körüli időből és hasonló korú egy megnyúlt testű, Knossosi példány is (HOOD 1978 37-38). A Mailiában talált példány jóval megelőzi a későbbi helladikus eredetűA Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 1 73
