Vándor Andrea szerk.: Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 50-52/2 (2005-2007) (Pécs, 2008)

Gábor Olivér: Kr.e.

a megnevezés alatt (CLARK 1992 370-371). Az előzményként leginkább Krétáról ismert prochous edénytípussal a photios-i szofista filozófus, Phrynichos Arabios kötötte össze (Pareparatio sophistica), mondván, hogy az oinochoé olyan, mint egy kicsi kerámia prochous (CLARK 1992 371). Legvégül pedig mérőedény szerepük is feltételezhető (CLARK 1992 393-397). Alkalmazásukra tehát a sokszínűség volt jellemző. Acsőrösödő szájkiképzés kiöntéskor praktikusan irányíthatóvá teszi a folyadéksugár útját, megelőzve a bor felesleges melléöntését. A szájperem felülnézete nem szabályosan kerek, hanem a kiöntő rész megformálása okán gyakran karéjos, vagy lóhere alakú (BEAZLEY 1922 - l-lll. típusok). A szajki darabok esetében azonban inkább a szájperem kiöntőrésznél való kiemelkedése - vagy ha úgy tetszik, hátsó részének hiánya - adja ki az oinochoé jelleget. Az oinochoé edények formáit John Beazley mellett Gisela M. A. Richter és Marjorie J. Milne is osztályozták (RICHTER - MILNE 1935 19), de a szajki típusok kívül esnek a megadott öt alapformájukon. A szajkón talált vaskori oinochoé típus alapvetően bronzkori anatóliai és helladikus görög előképekre vezethető vissza (VOKOTOPOULOU 1975), majd a vaskorban elsősorban Makedóniára (ANDRONIKOS 1969 194, RHOMIOPOULOU-KILIAN-DIRLMEIER 1989), Epirusra és Thesszáliára (DESBOROUGH 1972 210) jellemző a forma. Megfigyelhető a forma északról dél felé való terjedése (COLDSTREAM 1977 192). (A szajki típus legkésőbb Kr.e. 10. századi eredete vizsgálatának fenti eredményeire Szabó Miklós hívta fel a figyelmünket, elvetve a Maja Parovic-Pesikan által képviselt későbbi, 8. századi korinthoszi eredeztetést). A Szajkón talált edények típusának megnevezése tekintetében a modern szakirodalom nem egységes. A makedón Vergina ásatásait feldolgozó munkájában Manolis Andronikos a vázaformát prochus edénynek nevezi (ANDRONIKOS 1969) és ugyanígy tesz Kouleimane Vokotopoulou is mind a kerámia, mind pedig a fémedény típusok feldolgozásánál (VOKOTOPOULOU 1975 Eíkcov l-XXIII).). Az angol szakirodalom jug with cutaway neck megfogalmazást használ (DESBOROUGH 1972, COLDSTREAM 1977, LEMOS 2002), ettől A. M. Snodgrass csak írásmódjában tér el: cut-away (SNODGRASS 2000). A német ennek szinte tükörfordítása: Krug mit ausgeschnittenen Nacken (RHOMIOPOULOU-KILIAN-DIRLMEIER 1989). A francia nyelv a cruche ä bee en biseau kifejezéssel is él (ROLLEY 1982). Ez utóbbi három tehát kimondottan leíró elnevezés. Többen viszont a tágabb értelemben vett oinochoé típusok körébe sorolják be (ROLLEY 1982, PAROVIC-PESIKAN 1988). Mivel a szajki edények lelőhelye kívül esik az oinochoé észak- és kelet-mediterráneumi elterjedésén, valamint szájformájuk sem „lóhere" alakú, a szajki darabokkal kapcsolatban Marton Erzsébet a pszeudo-oinochoé elnevezést javasolta (GÁBOR 2006/a, BEAZLEY 1922 - VII. és X.). A szakirodalomban azonban erre a típusra nézve is az általános oinochoé elnevezés honosodott A Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 1 72