Vándor Andrea szerk.: Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 50-52/2 (2005-2007) (Pécs, 2008)

Anghy András: Egy kezdet kezdete (A „Vihar a Nagy Hortobágyon" keletkezéstörténetéhez)

Anghy András: Egy kezdet kezdete (A „Vihar a Nagy Hortobágyon" keletkezéstörténetéhez)

1 „...távolba néznek, és a puszta távol egy gramofon zenéjét hozza nékik..." Juhász Gyula: Magyar táj, magyar ecsettel „A Hortobágynál kezdődött..."

2 - írja Csontváry, amikor életművére visszatekintve fontosabb műveit felsorolja, s a „Vihar a Nagy Hortobágyon" című képet jelöli meg mint művészetének kiindulópontját. Saját értelmezésében ez a kezdőpont az eredet, a származás reprezentációja, melynél először válik láthatóvá a művészi életút iránya, a „nagy motívum" keresése. A „nagy motívumot" - melynek kutatását és megörökítését az önigazoló legenda szerint a „világfejlesztő nagymester" rótta feladatul a nagy elhivatottságú művésznek - olyan helyszínek jelzik, ahol az emberi történelem és a természet összekapcsolódik egymással az „isteni teremtés" megvalósulásaként. Ez a találkozás - Csontváry szerint - monumentális erejű, s megjelenítését, a realitás ekvivalenciáját csak hatalmas méretű festmények képesek létrehozni, mintegy a művészi-fizikai teljesítményt a transzcendens teremtői imitációjaként felmutatva. A természetben mint az emberi történelem helyszínén - mondja Csontváry - csak elvétve találhatunk monumentális képet. Ilyen három egyedül lehetséges helyszín a Tátra, melyet a „Nagy Tarpatak a Tátrában" című kép ábrázol, Szicília a „Taorminai görög színházzal", és Szíria „Baalbek"-el.

3 Ebben az összefüggésben a „Hortobágy" kép, már csak méreteinél fogva is, legfeljebb egy első próbálkozásra utalhat, mely provinciális kicsinységében mutatja a vágyott monumentalitást. A festmény horizontális szerkezete két időpillanat egybekomponálása, egyidejűvé tétele a lessingi „termékeny pillanat" jegyében. A hídon drámai színkontrasztok kíséretével átrobogó csikósok viharos jelenetét a vihar előtti mozdulatlanságban álló, szürke marhákat legeltető gulyás nyugalma ellenpontozza.

4 Ezzel párhuzamosan a mű a tájképfestészet két - a XVII. században elkülönített - „modus"-át is összeilleszti, melyeket a „decorum" eszAz itt olvasható írás egy megíratlan nagyobb tanulmány vázlata. (Anghy András) 2 Idézi Németh Lajos: Csontváry Kosztka Tivadar, Budapest, Corvina, 1970. 74. o. 3 Vö. Csontváry Kosztka Tivadar: Önéletrajz, Budapest, magvető, 1982. 41. o. 4 A kép horizontális kompozícióját tulajdonképpen két - egy vízszintes középtengely mentén elválasztható - képmező alkotja. A felső képmezőben a vihar dinamikus jelenetei, míg alul a vihar előtti (vagy utáni) állapot nyugodt, szoborszerű motívumai láthatók. A két időpillanat egybekomponálása, melyet bármennyire is realisztikus szituációba helyezve hidal át a hortobágyi híd, megkérdőjelezi a tájról való egyszeri benyomás érzetét, a művészi, illetve a befogadói jelenlét közvetlenségét. Ugyanakkor a néző pozíciója a centrális perspektíva hiánya miatt is meghatározhatatlanná válik. Mert míg a felső rész kicsiny alakjai, mintha az előtér nagyobb figuráinak a távolát jelölnék, a látens középvonal megtöri a perspektivikus összefüggést előtér és háttér között. A két különböző idő, két különbözőképpen tagolt teret mutat. (Mintha egy „párkép", melynek talán legismertebb példája a művészettörténetben Poussin 224 A Janus Pannonius Múzeum Evkönyve