Vándor Andrea szerk.: Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 50-52 (2005-2007) (Pécs, 2008)
Ferkov Jakab A mohácsi halászat változása
Csak délután helyezik vissza a varsát. így sokáig ép marad a szerszám. Kevesebb varsával „azért nem éri meg halászni, mert nincs elég zsákmány, többet viszont nem tud kiszedni rendesen egy nap". A varsához hasonló halfogó csapda a vejsze is. Különösen régen alkalmazták e halfogási módot a fokokban, 2 8 de ma már nem alkalmazzák. Egyik adatközlőm emlékszik erre a halfogási módra, mert fiatal korában, az 1940-es években látott még ilyent. Ez a csapda vesszőből vagy nádból készült és olyan helyen építették meg, ahol állt vagy csak lassan folyt a víz de járt a hal. A vesszőből labirintusszerűen kialakított csapda egy zárt térbe vezette a halat, ahonnan a halászok már könnyen kiemelhették. A kisszerszámok után most nézzük meg, hogy milyen nagyszerszámokkal dolgoznak ma. Az egyik legismertebb szerszám az úgynevezett laptató. A laptató olyan nagyháló, amelynél a két szélétől befelé 10-10 m méter hosszan a hálóba rendesen fűzik be a kötelet, utána viszont 2 szemenként (hálólyukanként) ráncolják, majd a közepe felé haladva már 2x2 szemenként ráncolják és ezáltal egy 8-10 m-es zsák keletkezik. Hossza 44-60 m között változik, mélysége kb. 8 m. Ezt két nagy ladikból kell használni és minimum 6 halászra van szükség az ezzel való halászatnál. A ladikokban általában 2-2 evezős van: egy hátul, aki egyben kormányos is és egy elöl. A külső csónakban 3 evezős van a kormányossal együtt, mert ha limányos részbe érnek, akkor a sarkoknál tudják tartani a sebességet, azaz ne maradjon le a háló. A ladikok orrát kötélhurokkal akasztják össze, majd a víz közepére érve szétkapcsolnak és jobbra illetve balra szétválnak. A léhéscsomókat (az öszeráncolt hálót) egyszerre dobják be, a hálómester pedig egy csomó inat (a hálót feszítő kötél) és párát (a hálót a víz színén tartó fadarabok) dob ki, majd a másfél méteres apacsot (fát), amely annyira le van súlyozva, hogy a fenékre merül. Ezután kerítenek, majd a kerítés végén a két szélső csónak összeérésekor az egyik átdobja a másikhoz a hurkot és az megakasztja. Ezután az inszedők amilyen gyorsan csak tudják, beszedik az inakat, a mester pedig a párát és az ólmot (súlyokat). Ekkor a léhés (a zsákszerű háló) még mindig a vízben van, de a zsák száját alkotó két in egymás mellett jön, tehát a hal nem menekülhet. Ezzel a módszerrel leginkább áradáskor halásznak, mert ilyenkor jobban mozdul a hal. Máskor többnyire nem használják. A kerítő- vagy nagyhálót viszont mindig használják, de kiváltképp zátonynál, vízelzáráskor, folyótanyánál stb. Ehhez szintén legalább 6 ember kell. Ha folyótanyát kerítenek, akkor egy embert kitesznek a partra (ez a laptáros), a többi pedig a vízen kerít, azaz lasan lefelé haladva a csónakokkal kihúzza a háló másik végét is. A mikor leérnek, ki_________ _ 2f l Andrásfalvy B. 1970. 322. A Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 1 121
