Vándor Andrea szerk.: Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 50-52 (2005-2007) (Pécs, 2008)

Ferkov Jakab A mohácsi halászat változása

ma keresztbe feküdjön a csónak két oldalán és a téglák felfelé nézzenek. A kötél vége a ladik kikötőláncához van hurkolva. A kiszemelt helyre érve a halász a folyásra keresztbe áll és a kece csontját a vízbe ereszti. A csontok után dobja a zsákot, aztán a rámái csúsztatja ki. Kötelénél fogva ereszti fenékig, miközben a jobb kezével védlizik (evezővel nyolcasokat körözve hajtja a csónakot) állva, vagy ülve. A kecézett szakasz végén az evezőt elengedi és a kecét felhúzza. A fogást (halat) a ladikba dobja. Ez nappali szerszám tehát nappal használják. Leginkább két kecés, vagyis két ladik megy együtt, mert kecézni mélyvízen — 5-6 m mélyen — szoktak, és ha elakad a fenéken vagy valami tuskón a kece, akkor ki kell húzni. Ezt úgy szokták, hogy a két ladik közé keresztbe fektetnek egy erős evezőt, erre rákötik a kötelet és addig tekerik, míg föl nem szakad. A halászat befejezése után a halász a vállára veszi a rámát és kiviszi a hálót száradni. Ezzel a szerszámmal főleg kecsegére mennek, de néha harcsát és márnát is fognak vele. Kisszerszámnak számít a milling vagy viliing (curcic, sejtar ?) is. Ez a szerszám egy nagy négyszögletű kanálhoz hasonlít. A „kanál" nyele egy kb. 2 m hosszú erős fa, mely a közepe táján egy kb. 20 cm-es függőlegesen álló fogantyúval van ellátva. Erre azért van szükség, hogy a hálót könnyebb legyen kiemelni, illetve biztosan lehessen tartani. A nyél felső végébe egy hosszú, rugalmas pálcát tűznek, e pálca alsó végénél és a nyél találkozásánál pedig keresztbe szintén egy pálcát erősítenek fel. Ezek a pálcák leggyakrabban bambusznádból készülnek. A három sarkával ráerősített aprólyukú háló jóval kisebb, mint a pálcák ezért azokat ívben meghajlítva kanálszerű alakot vesz föl. A háló általában 60x60 szemes, negyedik sarka a nyélre van erősítve. Ennél a halfogási módnál két ember dolgozik együtt egy ladikban. A csónak farában az evezős ül, az orrában pedig a villinges. A kormányos (evezős) keresztbe teszi a csónakot és csak annyira evez, hogy irányban tartsa illetve kissé zavarja a partszéli halakat. A villinges a csónak partfelőli oldalán folyás irányába meríti a viliinget és amikor a befelé menekülő hal nekiütődik a hálóba, a kanalat felfelé fordítja, kiemeli és a halat a csónakba borítja. Ezzel a szerszámmal főleg keszeget lehet fogni, és ha jó tanyát fognak ki, akkor elég nagy fogásra is szert tehetnek. A legismertebb kisszerszámok közé tartoznak a különféle varsák is. Ezek a halfogó eszközök olyan zsákszerű hálók, melyek belsejében legalább egy befelé szűkülő háló — vörsök vagy visszája — van, és ha ezen átmegy a hal, már nem talál vissza. Anyagukat tekintve a varsák készülhetnek vesszőből vagy hálóból. A drótból készült varsa nagyon ritka és az orvhalászok szerszáma volt. Ma már vesszővarsát sem használnak, de a Kanizsai Dorottya Múzeum birtokában van néhány ilyen eszköz is. A leggyakoribb a hálóból készült varsa. Ez több gyűrűből áll, az öt gyűrűs az általános. A varsa vége zárt. Jelenleg A Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 1 119