Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 46-47 (2001-2002) (Pécs, 2003)

Történettudomány - Szajcsán Éva: A magyar-jugoszláv viszony és a mohácsi sokacok helyzetének alakulása (1945–1950)

Szajcsán Éva: A magyar-jugoszláv viszony és a mohácsi sokacok helyzetének alakulása (1945-1950) 175 tumáról. Rob a történtekhez a MDP KV- hez küldött levelében a következőket fűzte: „A fentiekből azt a következtetést kényszerülök levonni, hogy a párt vezetőinek, akik ilyen diktátori és káplári módon járnak el a párt tagjaival szemben, nincsen erkölcsi joguk arra, hogy megvádoljanak egy másik pártot, a pártban levő demokrácia hiánya miatt, a párttagság katonai kommandírozása miatt és a diktátori eljárás miatt saját tagjaikkal szemben. Egy ilyen párt vezetőinek elsősorban önkritikával kell megvizsgálniuk a helyzetet saját pártjukban, amelyik sokkal több okot ad az aggodalomra."

82 Anton Rob a későbbiekben sem volt hajlandó elítélni a JKP tevékenységét, majd a megtorlás elől Jugoszláviába menekült. Július közepén a belügyminiszter ideiglenesen megfosztotta az MDDSZ-t autonómiájától, központi vezetőségét feloszlatta és letartóztatta. Gyuska Jánost nevezte ki a Szövetség élére miniszteri biztosként, aki kongresszust hívatott össze. Ideiglenesen betiltották a Nase Novinét, és a Magyar- Jugoszláv Társaság kiadványaként megjelentették a Juzna Zvezdát, amelynek „feladata a JKP KB politikájának és Antun Robnak a leleplezése volt". Az összehívott kongresszussal a miniszteri biztos állást foglaltatott a TI és pártjuk, valamint Tito és Rob ellen, valamint elfogadtatta az új vezetőséget (az új főtitkár Hován András lett).

83 A Délszláv Szövetség alacsonyabb szintjein is elkezdődött a vezetők és az aktivisták üldözése. Az augusztus 27-i jugoszláv jegyzék már a két állam közötti kapcsolatok sorozatos és durva megsértése miatt tiltakozott. Kifogásolták, hogy felelős magyar államférfiak felszólították a JSZNK polgárait arra, hogy döntsék meg a JSZNK törvényes kormányát, és a „legtapintatlanabb sértésekkel illették Jugoszlávia népeit". A magyar sajtóban és rádióban hadjáratot folytatnak a jugoszláv kormány és a nép ellen, továbbá megszegve az alapvető kisebbségi jogokat, egyre erőteljesebb nyomást gyakorolnak a délszláv kisebbségre. A nyilvánosságra hozott magyar válaszjegyzék elutasította a jugoszláv vádakat. Kijelentette, hogy továbbra is nagyra értékeli Jugoszlávia „hősies ellenállását" a világháborúban, és elismeri érdemeit a béke megteremtésében. De éppen az elismerésből vezeti le a JKP vezetőinek jogos bírálatát is, mivel azok „a népi demokráciák frontjáról átálltak az imperialisták táborába, és ezzel a Jugoszláv Szövetségi Népköztársaságot mélységes válságba döntik".

84 Október végén a magyar belügyekbe való beavatkozásnak és Magyarország ellen irányuló propaganda folytatásának vádjával kiutasították az országból a Jugoszláv Követség több munkatársát is.

86 Ugyanakkor a jugoszláv követség több tagja, köztük Lazar Brankov is, a TI mellett tett nyilatkozatot és Magyarországon maradt.

86 A jugoszláv hatóságok sikkasztással és lopással vádolták őket, és követelték a kiadatásukat.

87 Ez azonban nem történt meg. Rákosiéknak Brankowal más terveik voltak. 1949. januárjában megalakították a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsát. Jugoszlávia a történtek ellenére elsőként kívánt csatlakozni a KGST-hez, melyhez jegyzékben kérte Magyarország támogatását. A magyar kormány azonban ezt elutasította. Indokai között szerepelt, hogy Jugoszlávia elvetette a jóvátétel csökkentésére irányuló magyar kérést, elkobozta a magyar javakat, és üldözi azokat a magyar nemzetiségű állampolgárokat, akik a Szovjetunióval és a népi demokráciákkal szimpatizálnak, valamint határincidenseket provokál.

88 A jugoszláv kormány az elutasítást felhasználta arra, hogy hangsúlyozza, hogy a Szovjetunióval és a népi demokráciákkal való viszonyának megromlásáért nem őt terheli a felelősség, amit az utóbbi eset is igazolt. Feltehető azonban, hogy a jugoszlávok eleve ezzel a szándékkal vágtak bele ebbe a küldetésbe. A magyar indoklás által említett határincidensek 1949től szinte mindennapossá váltak a magyar-jugoszláv határon. Bár a valóság rekonstrukciója ez esetben szinte lehetetlen, a magyar-jegyzékek segítségével szemléltetésül közölnénk néhány adatot: 1949. októberétől 1950. decemberéig 15 magyar jegyzék tiltakozott határincidensek miatt. Összesen 130 esetet említenek, míg a jugoszláv jegyzékek 117 „állítólagos magyar határsértés"-ről számoltak be.

89 A határincidenseknek különböző típusai (határsértés, légsértés, ügynökök átdobása, súlyos megsebesítés, tűzharc provokálása, gyilkosság) voltak. 1951-ben a magyar szervek 9 tiltakozó jegyzéket küldtek, melyekben összesen 193 esetben számoltak be határsértésről. A jugoszlávok 440 magyar esetről tájékoztatnak. 1952-ben jugoszláv részről 209, míg magyar részről 1681 határsértés történt. 1953-ban 353 jugoszláv és 665 magyar határincidensről van adat, annak ellenére, hogy 1953-ban megtörténtek az előkészületek egy határincidenseket kivizsgáló vegyes bizottság felállítására, majd augusztus 13-án Baján a két kormány egyezményt kötött „az incidensek megelőzésének és kivizsgálásának módjáról".

90 Az adatok óvatos kezelése mindenképpen indokolt. Erre különösen az a tény figyelmeztet, hogy a magyar határsértések mindig az „állítólagos jelzővel szerepelnek, esetenként hozzáfűzve, hogy „egyetlen esetben sem" vagy „sohasem" történt meg. Ma már lehetetlenség megállapítani, hogy valójában hány határincidens is történt, az azonban köztudott, hogy a Visinszkij-tervnek

91 a konkrét diverzáns akciók végrehajtása az egyik pontja volt. Ugyanígy tartalmazta a Visinszkij-terv a belső feszültség előidézését is. Magyarországon készültek mind magyar, mind szlovén nyelvű Tito-ellenes brosúrák. A Jugoszláviával szembeni propaganda közkedvelt eszközei voltak az ún. „levelek". Ezeket az „állítólag" Jugoszláviából kapott leveleket, melyek az ott uralkodó szörnyűséges állapotokról számoltak be, előszeretettel jelentették meg újságokban, illetve olvasták fel pártértekezleteken. A levelek jó részét azonban Magyarországon írták, szerkesztették. Miután egy ilyen iromány a kezébe került, joggal jegyezte meg Farkas Mihály egy levelében