Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 46-47 (2001-2002) (Pécs, 2003)

Történettudomány - Szajcsán Éva: A magyar-jugoszláv viszony és a mohácsi sokacok helyzetének alakulása (1945–1950)

176 A Janus Pannonius Múzeum évkönyve 46-47 (2001-2002) Rákosinak, hogy a példány szerinte felhasználásra alkalmatlan, mivel „az elejétől a végéig irodaszaga van"

92

. 1950-ben az MDP Baranya Megyei Tájékoztatási Osztálya jelentésében az egyik TSZ tag beszámolt nagynénjének a leveleiről. Elmondása szerint „minden levele borzalmas nyomorról számol be, nem lehet kapni még a legegyszerűbb fogyasztási cikkeket sem. Csaknem minden levél azzal fejeződik be, hogy küldjetek egy kis cérnát, mert olyan rongyosak vagyunk, hogy már testünk is kilátszik a ruhából, tűt kérnek, mert azt sem lehet kapni. Ugyanakkor a kulákok mindenhez hozzájutnak, mert ami kevés készlet van, azok kapják meg. Kegyetlen terrorról számolnak be ezek a levelek. Nagynénje vejét, mert panaszkodni mert a kulákok és az UDBA erőszakossága ellen, feljelentették a kulákok, és másnap el is vitték, azóta sem tudnak róla".

93 Az újságok a legkülönbözőbb karikatúrákkal, és jelzőkkel illették a jugoszláv vezetőséget és Titot. Kezdve Rákosi „A jugoszláv trockisták az imperializmus rohamcsapata" című cikkével, „imperialista bérenc"-nek, „Tito bandá"-nak, „Tito fasiszta kémbandájá"-nak, „amerikai kém"-nek, „Tito- Rankovics klikk"-nek, és nem utolsó sorban Titot az „imperialisták láncos kutyájá"nak nevezték. Máig nem kerültek elő szovjet dokumentumok Jugoszláviának egy esetleges katonai lerohanásáról. Azonban Király Béla visszaemlékezései, továbbá más körülmények alapján mégis arra következtetünk, hogy a Szovjetuniónak voltak ilyen szándékai. Sztálin Magyarországnak fontos szerepet szánt a Jugoszlávia elleni stratégiai elképzelésekben.

94 Király Béla szerint egy esetleges katonai akció esetén az albán, bolgár és román erők saját területükről támadtak volna, míg a magyar hadseregnek a Duna-Tisza közéről indított támadással kellett volna előkészítenie a szovjet csapatok offenzíváját, mely egy későbbi fázisban következett volna be.

95 1949. szeptemberében a belgrádi magyar követség jugoszláv katonai mozdulatokról, a magyar határszakaszon jugoszláv csapatösszevonásokról és behívásokról számolt be. Továbbá „[...] a fent leírtakkal kapcsolatosak azok a Vajdaság különböző részeiből kapott értesüléseim, hogy általánosan elterjedt hírek szerint a szovjet csapatok segítségével magyar katonaság szállja meg, rövid időn belül a magyar területeket. A bevonulás idejeként azután folyamatosan újabb és újabb időpontot jelölnek meg".

96 1950. áprilisában Kállai Gyula külügyminiszternek a követség még mindig csapatösszevonásokról adott hírt a magyar, a román és a bolgár határ mentén.

97 Az is vitathatatlan, hogy a magyar kormány milliókat költött ezekben az években a hadsereg mellett, a déli határ megerősítésére is. 1953-ban magyar részről a határjelek megújításával kapcsolatban úgy döntöttek, hogy a megrongált és eltűnt határjelek kérdését nem vetik fel, mivel „az új határjelek elhelyezése műszerek alkalmazását teszi szükségessé, a műszerek alkalmazása pedig módot ad arra, hogy jugoszláv részről határ menti műveinkről felvételeket készítsenek".

98 A népi demokráciák országaiban a szovjet-jugoszláv konfliktust kirakat-perek kísérték. A céljuk az volt, hogy a törvény erejével bizonyítsák a jugoszláv vezetők bűnösségét, ugyanakkor összekapcsolódott a párt belső ellenzékének felszámolásával is. A Budapesti Népbíróság Rajk László belügyminisztert az 1946: I. tvc.-ben a demokratikus államrend, valamint a köztársaság kormányának erőszakos megdöntésére irányuló szervezkedés kezdeményezésének vádjával halálra ítélte. Justus Pált és Lazar Brankovot életfogytiglani fegyházra, Szőnyi Tibort és Szálai Andrást halálra, Ognyenovics Milánt pedig kilenc évi fegyházra ítélte.

99 A Rajk- ügy felgombolyítása során (1949-1951) összesen 141 személyt vettek őrizetbe. A több mint harminc perből álló eljárás végeredményeként harmincnyolc embert internáltak, tizenötöt kivégeztek, és tizenegyet életfogytiglani büntetésre ítéltek.

100 1949. szeptember 24-én, az ítélethirdetés napján a jugoszláv kormány jegyzéke eredménytelenül tiltakozott a súlyos és megalapozatlan vádak ellen. Szeptember 28án a Szovjetunió, szeptember 30-án Magyarország, majd a többi népi demokrácia is felmondta a kölcsönös segítségnyújtási és barátsági szerződést.

101 Ezzel a magyar-jugoszláv viszony a mélypontra süllyedt, jegyzékváltásokra és kölcsönös határincidensekre szűkült. A szovjet-jugoszláv konfliktus mohácsi következményei A Tájékoztató Iroda, majd az MDP Központi Bizottságánakjúnius 30-i határozata után Mohácson is egymást követték azok a rendezvények, amelyeket azzal a céllal hívtak össze, hogy a délszláv nemzetiségűek ítéljék el Titót és társait. Az MDDSZ mohácsi csoportjának már 1948. július 6-án megtartott vezetőségi ülésén elítélték a JKP vezetőségének politikáját, és a következő határozatot hozták: „A Magyarországi Délszlávok Demokratikus Szövetségének mohácsi csoportja, szerbek és horvátok, munkások, parasztok és értelmiségiek mély megdöbbenéssel értesültünk arról, hogy a Jugoszláv Kommunista Párt vezetői letértek a marxizmus-leninizmus útjáról. A jugoszláv párt vezetői ennek következtében szembefordultak a Szovjetunióval és a testvéri népi demokráciákkal. Mi, mohácsi demokratikus délszlávok tudatában vagyunk annak, hogy a jugoszláv nép elsősorban a nagy, dicső Szovjet Hadseregnek köszönheti, hogy Jugoszláviában is, de Magyarországon is egyaránt a dolgozó nép lett a hatalom birtokosa. Mindezek tudatában egységesen magunkévá tesszük az MDP központi vezetőségének azt a határozatát, amellyel csatlakozott a Tájékoztató Iroda kommunista és munkáspártjainak álláspontjához. A Magyarországi Délszláv Demokratikus Szövetség ezért szeretettel üdvözli Sztálin elvtársat, aki elvi kérlelhetetlenséggel feltárta a JKP vezetőinek helytelen politikáját és hozzásegíti a jugoszláv népet a marxista-