Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 46-47 (2001-2002) (Pécs, 2003)

Történettudomány - Gál Éva: Ütő- és sújtófegyverek a szigetvári Zrínyi Miklós Múzeum gyűjteményében

A Janus Pannonius Múzeum Evkönyve (46-47 (2001-2002 I 81-86 I Pécs, 2003 Ütő- és sújtófegyverek a szigetvári Zrínyi Miklós Múzeum gyűjteményében GÁL ÉVA A Baranya Megyei Múzeumok Igazgatósága gyűjteményegysége - a Zrínyi Miklós Múzeum gyűjteményének - szúró- és vágófegyvereiről a múzeumi évkönyv lapjain már szó esett.

1 Ez alkalommal az említett gyűjtemény egy másik csoportjának, az ütő- és sújtófegyvereknek a bemutatását tűztük célul. A fegyvergyűjtemény létrehozója Kováts Valéria régész főmuzeológus, az ő érdeme az is, hogy ez az értékes és szép kollekció az 1966-ban megnyílt szigetvári vártörténeti kiállítás anyagát gazdagította. E gyűjteményből a most bemutatásra kerülő nyolc darab fegyver részben a Hadtörténeti Múzeum adományaként, részben a Bizományi Áruház Vállalattól és magánszemélyektől való vásárlás útján, illetve magánszemélyek ajándékaként került a gyűjteménybe (egy darab 1945 előtt, a többi 1960-ban, illetve 1966-ban). Egy raktárban őrzött példányon kívül jelenleg a műtárgyak zöme (hat darab) a szigetvári vártörténeti kiállításon, míg egy darab a pécsi Várostörténeti Múzeum állandó történeti kiállításán tekinthető meg.

2 Ácsbárd, 15-16. század (ltsz.: Sz.2001.1.18.R) 1. kép Díszbárd, 19. század vége (ltsz.: Sz. 57. 19.1.) 2. kép Harci csákány, 16. század (ltsz.rSz. 2001.1.19.R) 3. kép Buzogány, 16. század (ltsz.:Sz. 2001.1.14.R) 4. kép Buzogány, 16. század (ltsz.:Sz.60.5.1.R) 5. kép Buzogány újabb másolata (ltsz.: Sz. 2001.1.13.R) 6. kép Buzogány, 16. század (ltsz.: Sz. 2001.1.11.R) 7. kép Buzogány, 17. század (ltsz.: Sz. 2001.1.12.R) 8. kép Bárdok A bárdok a baltákkal, szekercékkel, fokosokkal, csákányokkal, fejszékkel egyazon funkciójú fegyvertípus vállfajai, a középkorban az egyre nehezebb, súlyosabb védőfegyverzet ellen támadófegyverként használták ezeket.

3 Koronként, területenként sokfajta típusuk alakult ki,

4 melyeket részben a közelharcban, részben távolra ható fegyverként (ld. hajítóbárd) használtak, s megjelent a gyalogság, illetve a lovasság fegyverzetében is. Európa területén a bárd korai, 11. századi ábrázolását a normann hódítás időszakából származó híres bayeux-i kárpit

5 őrizte meg számunkra, itt elsősorban a szászok kezében láthatunk hosszú nyelű, viking típusú bárdokat. E támadófegyver pengéjének kiképzése aztán az évszázadok folyamán sokat változott, leggyakrabban hossznégyszög alakú, ritkábban felül kicsúcsosodó vagy holdsarló formájú, miként azt pl. a Képes Krónika is mutatja.

6 Magyarországon a 15-16. században a munkaeszközként is használatos bárd, a jobbágyság fegyvereként jelent meg, ugyanakkor a speciális kiképzésű hajítóbárd a huszárok fegyverzetéhez tartozott, s a tűzifegyverek elterjedése szorította háttérbe használatát.

7 A gyűjtemény két különböző korú és funkciójú bárddal rendelkezik. Az egyik egy ún. ácsbárd. (SZ.2001.1.18R, 1. kép) Ez a 15-16.századi darab egyaránt használható volt famegmunkáló szerszámként - hiszen tipikus és jellegzetes hasító eszköz-, és fegyverként is, s mint ilyen, a korabeli paraszti fegyverek (pl. nyárs, csáklya, bunkó, rövid láncra szerelt csatacsép, láncos buzogány, bárd) csoportjába tartozik.

8 A gyűjtemény másik, 19. századi bárdja (SZ 57.19.1.; 2. kép) dísztárgyként volt használatban. A 19. század végének jellegzetes Makartstílusú szoba belsőiben

9 a páncélok, vértek, különféle szúró- és vágófegyverek, keleti ízlésű pajzsok, sisakok, lándzsák mellett ezt a fegyvert is megtaláljuk faldíszként. Az elsőként említett, jó állapotban fennmaradt, korai darab egyszerű és célszerű, tipikusan középkori formájával tűnik ki. A díszbárd esetében pedig az íves, holdsarló alakú bárdlap finoman megmunkált, vésett, virágos-leveles díszítményére hívjuk fel a figyelmet. Harci csákány A csákány „a kelet-európai népeknél a szarmaták megjelenésével hozható kapcsolatba. A kora népvándorlás kori leletekben hosszú, keskeny pengéjű, éle felé kevéssé szélesedő, tompa, négyszögű fokkal ellátott típus tűnik fel, amely lényegesen eltér a germánok hosszan lenyúló, éllel ellátott csatabárdjaitól." Csákány szavunk eredete (török-tatár csak = 'üt, vág, metsz') jelzi, hogy e régi magyar fegyver valószínűleg török területről került hozzánk.

10 A középkorban a lemezvértek elterjedésével vált fontos hadi eszközzé a harcosok kezében, s alakult ki íves, csőrszerű formája is. „A XIV század végéig, tehát mindaddig, amíg a hadiöltözet bőrruhából és vashuzalból szőtt gyűrűs sodronyingből állott, átvágására alkalmas volt az éllel ellátott balta és bárdszerű vágófegyver. A XIV század vége felé azonban a lemezvértezetek, nehéz sisakfajták elterjedésével Európa-szerte szükségessé vált egy újfajta támadófegyver, amely átüthette az erős, a harcos testét mindinkább elfedő vértezetet is... A madárcsőrhöz hasonlóan kissé ívelt tüskés csákány, amely fegyverfajta a