Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 46-47 (2001-2002) (Pécs, 2003)

Történettudomány - Gál Éva: Ütő- és sújtófegyverek a szigetvári Zrínyi Miklós Múzeum gyűjteményében

H2 A Janus Pannonius Múzeum évkönyve 46-47 (2001-2002) vértezetek és sisakok bezúzására, átütésére valóban alkalmasnak bizonyult, a XV századra széltében elterjedt."

11 Támadó és védőfegyverként is szolgálhattak, tompa végű fokrészükkel részben sújtani lehetett - pl. a fejre, illetve a fejet védő sisakra-, amikor pedig hegyes, „csőrös" részét használták, akkor a fok súlya az ütés hatását növelte.

12 A harci csákány „A Rákóczi-szabadságharc idején a kurucok egyik fő fegyverévé vált, de az állandó hadsereg felállításakor már nem kapott helyet a magyar hadsereg felszerelésében. A buzogányhoz hasonlóan egyes típusaik díszes hadijelvényekké lettek."

13 Az említett szigetvári gyűjtemény egy szép kivitelű, korai, 16. századi harci csákánnyal rendelkezik. Ebben a korban a csőrrész megnyúlik, könnyebbségét mélyen vájt csatornákkal vagy lesarkalással érik el, a fokrész is nyúlánk, a felületeket gyakran bordákkal tagolják. Az említett darab csőrrésze, a köpű külső felülete, hosszú nyakrésze sokszögű, illetve bordákkal, a csőr élbordákkal díszített. Buzogányok A buzogány az emberiség legősibb ütő-, sújtó- és zúzófegyvere. Európában első ábrázolását - gyalogosok kezében - a már említett bayeux-i kárpiton láthatjuk.

14 A középkorban lovagok és nemtelenek egyaránt harcoltak vele, majd a középkor vége felé a lovat megülő lovagok fegyverzetéhez tartozott.

15 E fegyverfajta fejlődésében a nagy változás a 14. században következett be. Az egyre súlyosabbá váló lemezvértek terjedésével a nagyobb zúzóhatású, de nehezebben kezelhető fegyverfajták (balta, fejsze, bárd, csákány) mellett mind nagyobb szerepet kapott a könnyebben használható buzogány, s ezzel együtt ennek alakja, anyaga is változott. A bronz fejet felváltotta a vasból készült, tollakkal ellátott fejrész, melyen a tollak háromszög alakúak és íveltek voltak. Ezeknek a 15-16. században elterjedt, tollasbotnak is nevezett gótikus buzogányoknak hazánkban megjelent egy másik forma változata is, ahol a tollak szabályos háromszöget alkotnak és egyenes élűek.

16 Ezt a típust képviseli a szigetvári gyűjtemény 16. századi buzogánya is, (7. kép, Sz. 2001.1.11.R) itt a tollak felülete lyuk áttörésekkel kiképzett. Magyarországon a buzogányok egy másik fontos csoportját alkotják a csillag alakú, ún. kun-besenyő típusú buzogányok. Fejük bronzból öntött, felületüket gúla alakú tüskék borítják. E típus megjelenését a szakirodalom a 13. században hazánkba települő kunok megjelenéséhez köti, a korabeli ábrázolásokon kun vitézek kezében látható ez a sújtófegyver. Használata a 14. században általános volt, de a késő középkori leletekben is gyakran felbukkannak csillag alakú buzogányok.

17 A bemutatásra kerülő gyűjteményben három darab képviseli ezt a típust, ezek közül kettő késő középkori (4, 5. kép, Sz. 2001. 1.14.R és Sz. 60.5.l.R), egy pedig újabb másolat (6.kép, Sz.2001. 1.13.R). Kiemeljük az Sz. 2001.1.14.R leltári számú darabot, (4. kép) melyen a gúla alakú tüskék körül borda párok, illetve apró bütyökdíszek láthatók. A török hódoltság korában e fegyvertípus újabb változásait követhetjük nyomon. Mivel „a török vértezetet nem viselt, hűbéres könnyű lovasa, a spáhi legfeljebb sodronypáncélt hordott védőfegyverzetként, amely ellen legeredményesebben a csőrszerű csákányokkal lehetett harcolni"

18

, a buzogányok fegyverként való használata kezdett háttérbe szorulni, s a 16. század végén, illetve a 17. században egy másfajta funkciót vettek fel, a török jelvénybuzogányok hatására a csapatok tisztjeinek vezérlő jelvényeivé váltak. Ezeket nevezzük hadnagyi buzogányoknak.

19 A hatalmi jelvényként használt, díszes, nemesfémek, drágakövek felhasználásával készített buzogányok formái között megtalálhatók a tollas- és a gerezdes buzogány típusok is. A szigetvári anyagban egy darab jellegzetes kis méretű, gerezdéit fejrésszel kialakított hadnagyi buzogány található. (8. kép, Sz. 2001.1.12.R) A kuruc hadseregben a buzogány már kizárólag jelvény, „csak önálló csapatparancsnokok, tábornokok, ezredes kapitányok, századok parancsnokai viselhették."

20