Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 46-47 (2001-2002) (Pécs, 2003)

Művészettörténet - Sonkoly Károly: „Van a belvárosban egy kis palota ...” A pécsi Szent István tér 17. két évszázada

252 A Janus Pannonius Múzeum évkönyve 46-47 (2001-2002) A főépület hátsó, nyugati homlokzata, amely a kertre néz, a fentinél jóval egyszerűbb megjelenésű. Nyílásai kereteletlenek és nincsenek tagolói, a mai festett lábazat is másodlagos. Ennek ellenére igen vegyes képet mutat (5. kép). Ez részben a terepadottságoknak, részben annak köszönhető, hogy az eltérő korra tehető szakaszokat nem komponálták olyan mesteri módon össze, mint a jobban szem előtt lévő, utcai oldalon. A déli rész, ahol a kapualj nyugati kijárata található, itt is kétszintes. Az ettől északra eső erősen kiugró homlokzatszakasz építészetileg jóval kvalitásosabb, a síkjából kiálló, apszisos bővítménnyel és mellette a félköríves záródású nyílások nyugodt ritmusú sorával. A főépület utcai traktusa részben alápincézett. A boltozott kéregpince egyik ajtaja a kapualjból nyílik, amelylyel majdnem azonos a járószintje, így szuterénnek is nevezhetjük (28. kép).

1 Egyszerű, klasszicizáló késő barokk stílusú kőkeretének zárókövére levéldíszt faragtak. Kétszárnyú lemezajtaján még megvan a középléc korai gótizáló, illetve klasszicista stílusú, lapos megformálású, kovácsoltvas fejezete. A pince eredetileg egységes terét vékony válaszfalakkal szabdalták fel. Északi zárófalánál egy keskeny, íves vonalú lépcső vezet fel a másik pinceajtóhoz, amely a ház belsejében nyílik. A pince kapualj melletti részének hátsó falán, a fentihez hasonló, kisebb, kőkeretes ajtó szolgál egy kamrába. Ennek terét jórészt kitölti a századunk első felében elhelyezett kazán. Innen a nyugat felé, egy keskeny nyíláson keresztül elérhető, meredek lépcső a dongaboltozatos mélypincébe vezet, amely hosszan hátranyúlik a kert alá. Az utcai szárny déli végén elhelyezkedő kapualj komoly átalakítás nyomait viseli, amelynek során - keleti szakaszát kivéve - terét majdnem a felére szűkítették, s eléggé szabálytalan formájú boltozatokat építettek. Az első boltszakasznál belógatott, művészi szempontból értéktelen, kovácsoltvas lámpás a XX. sz. 1. feléből származhat. Csak azért említjük meg, mert a házban több, ehhez hasonlóan gyenge kovácsoltvas munka (lámpa, csillár, függönytartó) van. Ezek az utóbbi évtizedekben készített darabok silányságukkal kirínak környezetükből. A főépület (az utcai szárny) belső kialakítása, térkapcsolásai, enteriőrjei, az ezekben alkalmazott, míves iparosmunkák, amelyek nem egy esetben elérik azt a szintet, hogy iparművészeti alkotásoknak nevezhetjük őket - a tömegalakítással és a főhomlokzattal együtt a kései historizmus színvonalas, jelentős pécsi emlékévé teszik a házat. A lényegében háromtraktusos, bonyolult alaprajzi struktúra egy reprezentatív, nagypolgári lakóház funkcionális igényeinek kielégítését biztosította. Az egyes helyiségek eredeti használatának azonosítását az alább részletesen tárgyalt átalakítási tervek alaprajzi szelvényei teszik lehetővé (28., 29. képek). A házban több helyen fennmaradtak az 1922-23-as átépítés idejére tehető nyílászárók, de eredeti szerelvényeik közül már csak az utcai ablakok egyszerű rézkilincsei vannak meg. A felső szint valamennyi helyisége síkmennyezetes, jórészt borított gerendás, stukatúros fafödémekkel. A kapualj északkeleti sarkában, néhány műkő lépcsőfokkal megközelíthető, nyomott íves záródású bejárat kétszárnyú, díszrácsos, faragott fa ajtajának neobarokk stílusa megfelel a nagykapunak. Egy kis alapterületű belépőbe szolgál, amelyet üvegezett ajtó választ el a hallba vezető, egykarú lépcső előterétől. Ezt a reprezentatív fogadóteret északi oldalán nagy, díszes keretelésű átjáróval nyitották meg a lépcső felé. Itt a XX. sz.-i átépítést megrendelő család stukkóból formázott címere fogadja a látogatót (6. kép). A felső szintre vezető, széles lépcső két oldalán a falat szép, érett színű, táblás faburkolattal látták el. Ebben láthatók a - maguk idejében korszerű és még most is működő - fűtésrendszer, áttört lemezráccsal elzárt, légbefúvó nyílásai, amelyek a helyiségek többségében is még fellelhetők. A lépcső terét a nagy halitól (7. kép) figyelemre méltó szépségű, de már rossz állapotban lévő, áttört faragású keményfa

2 korlát választja el, sarkain, illetve végein pillérekkel. A dús, barokkos ornamentikájú iparművészeti alkotáson Kozma Lajos hatása is érződik (8. kép). A hall mennyezetét és falait neorokokó stukkódíszek gazdagítják. Északi oldalához csatlakozik - nyitható szárnyakkal készített, üvegezett térelválasztó mögött - egy kis, belső udvar (9. kép). Apszisos záródású, hátsó falán maszkos vízköpőjű fali díszkút látható. Előtte, a felhalmozott szikladarabok között elültetett fa az évtizedek folyamán oly nagyra nőtt, hogy koronája már kiért a napfényre a tetőnél. Az artisztikus megjelenésű terecske pompeji reminiszcenciákat ébreszt. Egyben világítóudvarként is szolgál a körötte elhelyezkedő, kisebb helyiségek és a hall számára. A hall másik három oldalán nyílnak a reprezentációs helyiségek és a lakószobák, illetve az ezekhez vezető közlekedők. A ház déli, kapualj feletti részén a padlószint magasabban van. Ez már a hall végében jelentkezik, ahová néhány falépcső vezet fel. A hallból itt egy kis, centrális alap formájú előtérbejutunk, amely egykor az üvegezett mennyezeten át kapta a fényt a padlás felől. Az innen nyíló mellékhelyiségek közül a délkeleti sarokban lévő fürdőszoba érdemel figyelmet. Padlója és két színű falburkolata (fekete lábazat és keretek, sárga mezők) erezett, siklósi félmárvány lapokból készültek. Eredeti berendezése és szerelvényei már hiányoznak. Az utcai traktus déli, nagyobb, erkélyes szobája az építtető házaspár hálója lehetett. A visszafogottan klasszicizáló stílusú enteriőr reprezentatív kialakítása, a két végén lévő, íves térbővületek, nagy belmagassága és mennyezeti stukkódísze is erre vallanak. Az utcai traktus többi szobáit a középtengelyben kétszárnyú ajtók kötik össze, s a hall felől is vannak bejárataik. Említést érdemelnek különböző színű fákból összeállított, geometrikus mintázatú parkettáik, menynyezeti stukkódíszeik, az utcai ablakok vörösmárvány könyöklői és a speciális kialakítású, fa spaletták. A középső, nagy, kétablakos helyiség régen a szalonként funkcionált. Az északi helyiség is hálószoba volt. Hátsó