Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 46-47 (2001-2002) (Pécs, 2003)

Művészettörténet - Sonkoly Károly: „Van a belvárosban egy kis palota ...” A pécsi Szent István tér 17. két évszázada

A Janus Pannonius Múzeum Évkönyve I 46-47 (2001-2002 1251-286

1 Pécs, 2003 „Van a belvárosban egy kis palota..." A pécsi Szent István tér 17. két évszázada SONKOLY KÁROLY A cím Zerkovicz Béla - bizonyára még ma is sokak által ismert - régi, 1926-ból való slágerének parafrázisa. A dallam, az eredeti szövegrészlet, amely így szól: „Van a Bajza ucca sarkán egy kis palota, kisasszony, ha boldogtalan, jöjjön el oda...", az ezek által felvillantott miliő szépen illenek a pécsi Belvárosban álló, Szent István tér 17. sz. neobarokk palotácskára. Abban az időben (is), amikor mai formáját elnyerte, a hazai, meggazdagodott nagypolgárság vagyona mellé társadalmi elismerésre is vágyott. Az ennek érdekében kifejtett reprezentációjában fontos szerepet kapott az építészet. Lakása, rezidenciája gazdag kialakítása emancipációs törekvéseinek hű tükre. Erre a funkcióra ez a társadalmi réteg két épülettípust kedvelt, a villát és a palotaszerű városi házat. A frissen szerzett vagyonát fitogtató újgazdagok többsége - leszámítva egy viszonylag szűk, műveltebb, a modern művészeti törekvések iránt fogékony elitet a reprezentációs célra a neostílusokat tartotta alkalmasnak. Közülük is leginkább a neobarokkot, mivel csillogó kulisszáival pótolhatni vélte a hiányzó ősöket, a dicső családi múltat, konkurálva a nemesi elittel, a történelmi famíliákkal. Mint alább látni fogjuk, ennek a pécsi palotácskának a megszületését is ilyen okokra vezethetjük vissza, ezeknek köszönheti költséges átépítéssel létrejött, mai formáját a magját alkotó, XIX. sz. eleji, klasszicizáló késő barokk polgárház. A fenti mondatok kissé talán pejoratív ízét elveendő, előre kell bocsátanunk, hogy a XX. századi átalakítással keletkezett, építészeti-belsőépítészeti alkotás kvalitásos emléke a kései historizmusnak, fontos kordokumentum. A kétszáz éves műemlékegyüttes leírása A ház Pécs egyik legszebb helyén, a parkosított Szent István tér nyugati oldalán található. A Belváros szélén, a 36. sz. tömbben fekvő telek hátranyúlik a városfalig (1. kép). A főépület az ingatlan keleti határán, a térfalban áll, zártsorú beépítésben. Utcai szárnyának déli része - a lejtős terep miatt - kétszintes. Hátul földszintes oldalszárny csatlakozik hozzá. Ezzel szemközt, a telek déli szélén egy kisebb, régi lakóház áll. Az elvadult kert tereplépcsővel megemelt, felső részén, a városfal kiszögellésénél, kétszintes, felújítása óta manzárdtetős pavilon magasodik. A tér felől nézve, a főépület széles, utcai szárnyának zömökjellegét a magas nyeregtető is kihangsúlyozza. Megvan az eredeti, XIX. sz. eleji, ún. barokk, vagy német típusú tetőszerkezet, amelyet csak kisebb mértékben alakítottak át századunk elején (2. kép). Még a XIX. sz. 2. felében dél felé bővítették, majd a XX. sz.-ban némileg átalakították, illetve az udvari részen, kisebb lejtésszögű toldásokat kapcsoltak hozzá (30., 31. képek). A hattengelyes, aszimmetrikus megjelenésű főhomlokzatot (3. kép) megmozgatja a déli axisnál lévő sarokrizalit (4. kép). Kis kiülése ellenére, a látványban igen hangsúlyosan jelentkezik, ami több tényező együtthatásának köszönhető. Ebben a színvonalas, neobarokk stílusú homlokzatarchitektúrával és iparművészeti alkotásokkal gazdagított emeletes axisban nyílik a kapu. Erőteljes falsávozással körülvett, konkáv profilú béllet teknő kereteli. Említést érdemel a kvalitásos, kovácsoltvas lunettarács és a háromrészes fakapu. Felette volutás kőkonzolok tartják az erkélyt, amelynek ívelt vonalú, díszes, kovácsoltvas korlátját mívesen kifaragott kőpillérek szegélyezik. A sarokrizalit főpárkánya jóval magasabban húzódik, mint a homlokzat északi részéé, s még egy timpanon is koronázza. A főhomlokzat északi, öt ablaktengelyes szakasza egyszerűbb megjelenésű. Axiskiosztása első látásra szabálytalannak tűnik, de alaposabb vizsgálódás során arra a következtetésre juthatunk, hogy még egy régebbi állapotot őriz. Erre vall az, hogy azonos tengelyben vannak a fekvő téglalap formájú pinceablakok (az északi axisban, a terep lejtése miatt hiányzik), amelyek viszont a korábbi periódushoz kapcsolható pinceboltozat szakaszaihoz illeszkednek. A homlokzat további elemei is ilyen, klasszicizáló késő barokk jellegű részletek, amelyeknek párhuzamait más, pécsi házakon is felfedezhetjük. Például a jelenlegi műkő lábazat - amely a terep lejtése miatt a déli részen jóval magasabb, mint az északin - megőrizte az itt volt, előző, kő lábazat lényeges jellegzetességeit. Ilyen a magassága és a döntött homloksík, amint ez a régi állapotot rögzítő, század eleji felmérésen is megfigyelhető. A lábazat feletti falsíkot tagoló, a főpárkány alatt húzódó, keskenyebb fekvőlizénába felfutó lizénák is a fenti stílushoz köthető homlokzatarchitektúra elemei. A nyílástengelyeket választják el, ill. határolják. Az olyan sajátosságok, hogy például a főhomlokzat délről számolt 3. és 4. ablakai között - amelyek egymáshoz közelebb helyezkednek el - nincs lizéna, illetve az olyan szabálytalanságok, mint az eltérő lizéna szélességek szintén ennek a korábbi periódusnak az emlékei. Ugyanez a véleményünk a profilait tagozatról induló, erősen kiugró, konkáv formájú főpárkányról is. A feltételezett, fenti stíluskorszak jellemzője az a megoldás is, ahogyan az ablakokat a fenti fekvőlizénától a lábazatig lelógatott táblákban helyezték el. Viszont a nyílások - az erkélyajtóhoz hasonló - kései historizáló stílusú, speciális keményhabarcsból készült, füles keretelése és a műkő könyöklők már századunk elejére tehetők. Ezekkel egykorúak a T-osztós nyílászárók is.