Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 46-47 (2001-2002) (Pécs, 2003)

Néprajz - Frankovics György: Jézus vére mint motívum a közép-európai népek archaikus imádságaiban

Frankovics György: Jézus vére mint motívum a közép-európai népek archaikus imádságaiban 201 ságos tájékozódásának meghatározására szolgál. Az is­teni védelmezők ellenőrzése alá vont tér szükséglete ily módon nyilvánul meg. Ezt követően helyezkedik el a vad, a bizonytalan tér, amely a khtónikus világ előteré­nek tekinthető. Abban, az emberre nézve, nemcsak az ott lévő vadállatok, hanem a különböző démonok is ve­szélyt jelentenek. Szembetűnő a teljes tér - a látható és láthatatlan - horizontális és vertikális tekintetben való megvalósításának a szüksége, mégpedig a kozmikus biztonság elérése céljából. Az ember a kultúra rendsze­rével saját világát „bezárta", ámde a túlvilággal, benne az ősökkel, valamint az istenekkel megvalósította a kommunikáció állandósult formáit, és ezáltal az embe­ri szellem az egész kozmoszt befedte 43 . A két említett világ határa az archaikus népi imádsá­gokban a mező, a hegy, s mint látni fogjuk a későbbi szövegekben a zöld rét, vagy a bekerített kert, amely egyúttal berendezett, szervezett és látható térnek te­kintendő. Abban meg templom áll, s benne az isteni vé­delmezők, leginkább szentek vagy papok szentmiséket tartanak. Az emberi szellem, mint az az apokrif szöve­gekben egyértelműen kimutatható a „széles nagy vilá­got" (olvasata: kozmosz) befedte, és megvalósította az Istennel, Szűz Máriával és a szentekkel, valamint az ősökkel az állandósult kommunikációt, minek követ­keztében ez utóbbiakat az ima segítségével a pokolból, illetve a tisztító tűzből kimentheti. Az archaikus népi imádságokban a hegy 44 és a mező meghódított térnek tekintendő, amelyet legelőször az Istenanya, jelesül Szűz Mária „hódít" és „szervez" meg, ugyanis azt „el­lenőrzése" alá vonja, lépteivel megszenteli, és azon kul­túrnövények: búza és szőlő terem, majd a továbbiakban az ember az ilyen teret „sajátjának" tekinti. Értelem­szerűen tehát az ember csak védett, egyúttal megszen­telt téren folytathat eredményes földművelést. Azonban, a saját és az idegen tér határa az ember szá­mára veszélyesnek 45 tekinthető, mert annak szervezett világába betörhetnek a más világ tisztátalan és kaoti­kus erői. A káosz uralma alatt lévő térben örök csend honol 46 , és ezért a vele szembeni egyik határt a „hangos várfal" képezheti 47 . Az archaikus népi imákban hangos „várfalnak" tekintendő Mária jajgatása, sírása - egyút­tal a temetkezési szokásokra is utalva -, a kakas kuko­rékolása, valamint a szokások gyakorlatában vihar ese­tén a harangok zúgatása. A ráolvasókban a magas helyeket a horizontális tengely tekintetében, mint messzit, mélyet, ám vertikális síkon magasként, szociális értelemben pedig idegenként kell értelmezni, amelyek lehetnek: hegy, kő, sziklafal, fa, er­dő, csúcsok, meredek oldal. A nyitott tér ismérvei mesz­szi, széles, idegen, amely lehet: mező, rét, út, völgyek, világ, idegen országok 48 . Természetesen, mindezek a megállapítások a ráolva­sókra, valamint a velük kapcsolatos archaikus imádsá­gokra is vonatkoznak. Az imádságokban különböző színszimbólumok jelent­keznek, mint pl. pirosló búza, sárga búza, fehér búza, piros bor, fekete szőlő, stb. A piros színnek a ráolvasó szövegekben, az archaikus népi imádságokban és általában véve a tradicionális kultúrában meghatározó szerepe van. Kettős megvaló­sulás mutatható ki általa, egyrészt, mint a fehér/piros kettős pár ellentétes tagja; ebben a funkciójában a „pi­ros" hasonlóan egy sor színnel és azok árnyalatával he­lyettesíthető, így a sárgától a barnáig. Másrészt a piros színben a két ellentétes alap pár találkozik a fehér /fe­kete, amilyenek a közismert hármas fehér-piros-fekete színek. 49 A horvátok és szerbek agrárszokásaiban a pi­ros színnek meghatározó szerepe van: amikor a szántó­vető tavasszal vagy ősszel először indul szántani az ök­rök szarvaira piros gyapjúfonalat köt, vagy amikor a ve­tést megkezdi, jobb kezének középső ujjára piros cérnát köt, s le nem veszi arról, míg az magától le nem esik. 50 A hazai Dráva menti horvátoknál a húsvét harmadnap­ján történő gyomirtást - tüske és konkoly - az eladó­lányok és a fiatalasszonyok piros ingujjba („rukavi") öl­tözve végezték. 51 Búzaaratáskor a három szál búzát pi­ros színű fonállal kötik meg, és piros színű virágot köt­nek bele. 52 A szerbiai Pomoravljeban az aratás végére meghagyott marok búzát, amit „isten szakállának" („na boga brada") neveznek, piros fonállal átkötik, vi­rággal díszítve némán viszik a szérűbe.53 A piros szín a tűz, a vér színe, és sok nép számára az első szín, mert az legmélyebben az élet princípiumával van kapcsolat­ban. Gyakran kapcsolatba hozható a beavatási halál­lal. 5i Jézussal kapcsolatosan a szín jelképek nem vélet­lenül kerültek be az archaikus népi imádságokba, ha­nem meghatározott összegfüggésben és funkcióban. Pretesku ti muku terpis Nagyon nehéz kínokat szenvedsz Jezusek se rodil V Betlehemu varosu, Stvoril nebo i zemlu, Dal je cloveku dusu i telő. Zidovi su za njega zeznali, Tesku moku su mu zavdali Bicom bicuvali, S trenjem krunili, Negve svete joci pluvali. Pak su ga pelali A kis Jézus megszületett Betlehem városában, Megteremtette az eget és a földet, Testet és lelket adott az embernek. Hollétét a zsidók megtudták, Nehéz kínzásnak vetették alá ­Ostorral ostorozták, Tövissel koronázták, Szent szemét leköpdösték. Aztán elvezették

Next

/
Thumbnails
Contents