Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 46-47 (2001-2002) (Pécs, 2003)

Történettudomány - Szajcsán Éva: A magyar-jugoszláv viszony és a mohácsi sokacok helyzetének alakulása (1945–1950)

Szajcsán Éva: A magyar-jugoszláv viszony és a mohácsi sokacok helyzetének alakulása (1945-1950) 171 vonnia. Továbbá a távirat felszólította, hogy nyugtassa meg a lakosságot afelől is, hogy a nemzetiség bevallásának nem lesznek hátrányos következményei.

46 Erre meg is történtek az előkészületek. A Front az összeíráshoz kellő időben megfelelő számú ellenőrző biztost nevezett meg, akik letették az előírt fogadalmat. Ezek az ellenőrző biztosok azonban az összeírás megkezdésének napján (március 18-án), nem jelentkeztek az összeírásnál. A polgármester ezután felhívást tett közzé, de más délszláv nemzetiségű lakos sem jelentkezett erre a feladatra, így 23 körzetben ellenőrző biztos nélkül hajtották végre az összeírást. Sztepanov Radovan szerb lelkész összeíró biztos mellé magyar ellenőrző biztost rendeltek. Dr. Lászlovics Márton az ellenőrző biztosok elmaradását a következőkkel indokolta: „Tekintettel arra, hogy az összeírás a határidő előtt kezdődött meg, az Anyanyelv szerint a népesség: Magyar 15468 Szerb 80 Horvát 13 Bunyevác 41 Sokac 1090 Nemzetiség szerint a népesség: Magyar 16700 Szerb 64 Horvát 10 Bunyevác 4 Sokac 64 ellenőrző biztosok nélkül, tehát törvényellenes, de az összeírást megelőzően megfélemlítési propaganda fejtetett ki hivatalos és nem hivatalos részről és itt most nem fel nem sorolható más okból is, mert az összeírás nem fog hű képet adni, miért is az A.ES.

47 mint ilyen nem kíván részt venni az összeírásban."

48 Az összeírási- és az iskolaügyi-rendelet végrehajtása során felmerült panaszok kivizsgálására magyar-jugoszláv vegyes bizottság alakult, amely 1946. március 28-30. között a Bajai Háromszögben, Baján és Mohácson tevékenykedett. A felvett panaszok között szerepeltek Dr. Lászlovics Mártonnak a nemzetiségi összeírással kapcsolatos kifogásai is. Tapasztalatait összegezve a Bizottság megállapította, hogy az összeírás kihirdetése a rendeletnek megfelelően történt (háromnyelvű plakátok és kidobolás útján), viszont nem értesítették megfelelően a lakosságot a „megnyugtató nyilatkozatokról"

49

. Megítélése szerint az összeíró bizottságokat a rendeletnek megfelelően állították fel, kivéve Mohácsot, ahol a Front közreműködésével kinevezett ellenőrző biztosok lemondtak, „mert a lakosság félelme miatt céltalannak tartották az összeírást". A jelentés ezenkívül konstatálja, hogy míg az összeíró íveken az anyanyelvi rovat megközelíti, addig a nemzetiségi rovat egyáltalán nem felel meg a valóságnak. Az eltérés okaként a lakosság kitelepítéstől való félelmét hangsúlyozta. A Bizottság tájékoztatása szerint a kitelepítéssel kapcsolatos rémhírek hangoztatása általános jelenség volt, melynek eredetét pontosan nem sikerült meghatároznia. A nemzetiségi iskolák benépesítését illetően azt tanácsolja, hogy az anyanyelv alapján történjen, mivel az összeírást idő- és anyag-, továbbá a megfelelő légkör hiányára való tekintettel nem lehet megismételni. Alkalmasabb időpontban újabb összeírás elrendelését javasolták.

50 A Bizottság mai szemmel nézve is kielégítő helyzetjelentést készített. Az adott szituációban csakugyan nem lehetett a valóságnak megfelelő eredményre számítani. A nemzetiségi iskolák ügye az 1946. január 5-i rendelet kibocsátása után is rendkívül vontatottan haladt előre. Ennek több oka is volt. A szülők féltek attól, hogy az anyanyelvi oktatásra megfogalmazott igényeik is hátrányos következményekkel járhatnak, ezért többségük már nem akart nemzetiségi iskolákat. A Vallási és Közoktatásügyi Minisztérium azonban még az 1945/46-os tanévben elvégeztette a beiratkozásokat. A pécsi tankerületi főigazgató jelentéséből kitűnik, hogy Mohács-Belváros és Mohács- Külterület, továbbá Mohács- AlsóKanda iskoláiban a nemzetiség anyanyelvi oktatására igény nem jelentkezett. Mohács- Felső- Kandán a szülők csak a felső tagozatban és szabad foglalkozás keretében történő tanítását kérték. Az eredmények nemcsak Mohácson voltak ilyen lehangolóak. Baranyában egyetlen nemzetiségi tanítási nyelvű tagozatot sem lehetett felállítani, mivel a beíratások száma sehol sem érte el a 15 főt.

51 Az Antifasiszta Front délszláv tagozatának bajai kongresszusának (1946. május 14.) kiáltványában a következőket olvashatjuk: „Feltűnő lassú fejlődés volt szembeötlő a nemzetiségi politika keresztülvitelében. Az új demokratikus kormány jóakaratú és határozott kijelentései és ígéretei mellett ez ideig nem sokat tett, hogy népünk nehéz helyzete megjavuljon. Még mindig másodrendű polgárai vagyunk az országnak, akik adóznak, viselik az összes állami terhet, s ennek ellenére annyi jogunk sincsen, hogy saját anyanyelvű iskoláink lennének. Még mindig a régi Horthy-rendszer jegyzői, tanítói, papjai és határőrei, nagyobbrészt elmenekült bácskai vérengzők, kik büntetlenül folytatják továbbra is bűnös fasiszta munkásságukat népünk felett."

52 A Front a nemzetiségi iskolahálózat és más területen elszenvedett kudarcai miatt a hatóságokat vádolta, amelyek szerinte szándékosan akadályozták a rendeletek megvalósítását, a kormányt pedig határozatlanságáért hibáztatta. A levéltári források alapján azonban megállapíthatjuk, hogy a hatósági kezdeményezés nem hiányzott, főleg az iskolák benépesítését kísérték figyelemmel. A vallási és közoktatásügyi miniszter, a tankerületi főigazgató, a tanfelügyelők és a polgármesterek is részt vettek a szervezésben. Keresztury Dezső vallási és közoktatásügyi miniszter 1946. február 23-án az ország területén lévő nemzetiségek iskolai és kulturális érdekeinek fokozottabb védelmét és gondozását rendelte el. Az alispán ezért felhívta a polgármester figyelmét, hogy a város területén lévő délszláv nemzetiségű lakosság is-