Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 46-47 (2001-2002) (Pécs, 2003)

Történettudomány - Pilkhoffer Mónika: A pécsi közkórház kibővítése (1891–1895)

A Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 146-47 (

2001-20021103-110 [ Pécs, 2003 A pécsi közkórház kibővítése (1891-1895) PlLKHOFFER MÓNIKA A pécsi közkórházat 1714-ben alapította Nesselrode pécsi püspök. A földszintes épületben ekkor 50 beteg fért el. 1857-ben az udvarban egy földszintes vályogépületet emeltek az öregek és árvák részére. A főépületre 1868/69-ben Petz tervei szerint 2 emeletet húztak, mely 100 beteg számára nyújtott már gyógyulást. 1878-ban az igazgatói székbe Erreth Lajos doktor került, aki „ritka bőkezűségével s fáradhatatlan tevékenységgel párosult nemes ambiczióval munkálkodott azon, hogy a kórházat európai színvonalra emelje".

1 Az épületet 1885ben renováltatta, a kórházi telek közepén pedig központi főző- és mosókonyhát valamint kazánházat építtetett. Miután 1891-ben elkészült a szegényház, az udvari épület megfigyelő osztállyá alakult át. Ennek ellenére a pécsi közkórház a század végére kicsinek bizonyult.

2 A „humanisztikus" 19. században, amikor az egészségügy mindinkább közüggyé vált, nagy lendületet vett a kórházépítés. Mivel Pécsett a kórház egyre kevésbé tudott megbirkózni az állandóan növekvő betegforgalommal, a legolcsóbb megoldásnak az épület kibővítése kínálkozott.

3 Erreth Lajos igazgató a kórházi bizottság 1891. április 24-i ülésén javasolta először, hogy a túlzsúfolt állapoton egy kétemeletes toldalékszárny felhúzásával segítsenek. Beszámolójában tarthatatlan viszonyokat festett le. A 166 ágyas kórházban volt olyan nap, hogy 311 beteget ápoltak. Az átlagos létszám 217 volt. Sokan a folyosón kaptak helyet, akadályozva ezzel a közlekedést, de az sem volt ritka, hogy ketten feküdtek egy ágyban. A tbc-ben szenvedőket nem különítették el a többi betegtől, a lábadozókat hazaküldték, és egyre több rászoruló felvételét kellett hely hiányában elutasítani. A kórház nem felelt meg az akkori higiéniai követelményeknek sem. A kórtermekben egy betegre 27 m

3 levegő jutott, a megkívánt 40-45 helyett. Még rosszabb volt a helyzet az udvarban álló, düledező, nedves vályogépületében. A légköbméter számolgatása abból a tévhitből eredt, hogy a betegségek csak levegő útján terjednek. Bár Pasteur és mások kutatásai ezt már az 1870-es években megcáfolták, a sikeres gyógyítás alapja még nagyon sokáig a sok és tiszta levegő maradt. A szegényház még üresen álló szobáinak átengedése csak átmenetileg enyhített a helyhiányon. A kórház kibővítése szorosan összekapcsolódott a bábaképezde felállításával. A szülő nők nagyarányú halálozása miatt várható volt, hogy a minisztérium támogatni fogja a bábák oktatását célzó intézmény létrehozását. Annak helyet szorítani azonban a kórházban csak akkor lehetett volna, ha az épületet megnagyobbítják. A 19. század legfontosabb egészségügyi intézménye még mindig a közkórház volt, amely mindkét nem minden korosztályának összes betegségét egy épületben kezelte. Csak néhány speciális intézmény hozott létre saját épülettípust, mint például az elme- vagy a járványkórház. Az orvostudomány fejlődésével a közkórházakban előbb a nemek majd a betegségek különültek el, később leválasztották a kiszolgáló (konyha, mosoda, pékség, istálló) és a gépészeti egységeket is. Mivel Pécsett egy középkori épület bővítéséről volt szó, nem alkalmazhatták a legmodernebb elrendezést. A pécsi kórház abba az átmeneti típusba tartozott, ahol a különböző gyógyászati osztályokat a folyosókkal összekötött épületszárnyakban helyezték el. Az elterjedtebb és fejlettebb ún. pavilonos elrendezés elve alapján alakították ki az udvarban újonnan építendő megfigyelő és elkülönítő osztályokat. A gyakran parknyi területen, egymástól jelentős távolságban szétszórt pavilonos kórházépítés előképe a barakk-kórház volt, mely háborúkban és járványok idején tűnt fel először a gyarmatokon. A lebontandó régi udvari épület helyett 60-65 ragályos beteg számára egy egyemeletes, 8-10 elmebeteg elhelyezésére egy földszintes pavilon emelését tervezték. Az egyes betegosztályok különböző épületben való elhelyezése elsősorban higiéniai szempontból volt előnyös. Az építkezés költségeit hitelből kívánták finanszírozni, amit a napi ápolási díjakból fizettek volna vissza. A kórházigazgató által megfogalmazott építési program az L alakú főépületet a Kórház és a Vitéz utca irányában megtoldva egy széles U formára kívánta alakítani. A kórházi bizottság felkérte Errethet, hogy készíttesse el a terveket. Három helyi mester: Schlauch Imre, Kaufer Sándor és Piacsek Gyula birkózott meg a feladattal. Rajzaikról az igazgató 1892. februárjában alkotott véleményt. Schlauch munkáját elsősorban a homlokzat miatt bírálta. A fűtés és a nyári napsütés szempontjából célszerűtlennek tartotta az épület sok ablakát. Nem nyerte el tetszését a középen elhelyezett árnyékszékek homlokzati kiugratása sem. A 144.308 forintos építési összegből létesített 200 új ágy költségét pedig drágának találta. Kaufer Sándor terveinél az igazgató kiemelte ugyan a rajz pontosságát, de számos hiányosságot sorolt fel az alaprajzot illetően. Az építőmester kórtermeket tervezett a szuterénbe is, megfeledkezett viszont a sütödéről. A szobák fűtését belülről oldotta meg, ami nagy porral és a szoba levegőjének szennyezésével járt volna. Bár Kaufer 125.424 forintból 220 ágyat alakított ki, a költségvetés még így is magas volt. Piacsek Gyula munkáját - melyben minden betegre 40 m

3 levegő jutott - Erreth teljesen megfelelőnek találta. A 106 305 forintos összköltségből kihozott 207 ágy egy-