Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 46-47 (2001-2002) (Pécs, 2003)
Történettudomány - Pilkhoffer Mónika: A pécsi közkórház kibővítése (1891–1895)
104 A Janus Pannonius Múzeum évkönyve 46-47 (2001-2002) ben a legolcsóbb megoldás volt. Az igazgató néhány apró változtatás mellett ezt a tervet javasolta elfogadásra a város tanácsának. Piacsek nagyvonalúan lemondott a Magyar Mérnök és Építészegylet árszabása alapján számított 1200 forint feletti tervezési díjazásról, és munkájáért mindössze 100 aranyat (593 forintot) kért. A gesztus értékű lépés okára csak a két évvel későbbi iratokból derül fény. A Piacsek és Erreth között épp a később átdolgozott tervek ára miatt elmérgesedő viszony leírásából megtudjuk, hogy a kórházigazgató 1891-ben egyedül Schlauch Imrét bízta meg tervek készítésével. Önként ajánlkozott Kaufer Sándor, aki 1888-ban nyitott irodát Pécsett és talán még kevés megbízása volt. Azonban egyik mester terve sem volt tökéletes, mindemellett drága, ezért Erreth Lajos odaadta a rajzokat Piacsek Gyulának, hogy azok előnyeit egy műben egyesítse, a költségeket pedig 110.000 forint alá redukálja. Vagyis az igazgató által 1892. februárjában bemutatott három tervrajz nem egy időben keletkezett, és Piacsek munkája nem tekinthető az építész önálló alkotásának. Sajnos Schlauch és Kaufer tervei nem kerültek elő a levéltárból, hogy össze tudnánk hasonlítani, melyikből mit vett át Piacsek Gyula, de stíluskritikai alapon a homlokzatot nagy biztonsággal Schlauch munkájának attribuálhatjuk, amit Piacsek talán csak az ablakok számának csökkentésével módosított. A magyar kórházépítésben az 1870-es évektől általános volt a neoreneszánsz külső, amit a századfordulón funkcionálisabb, modernebb próbálkozások váltottak fel. A pécsi építkezésnél a reneszánsz elemek alkalmazása, a historizálás nyilván a régi épülethez való kapcsolódás miatt is meghatározó volt. A mérnöki hivatal által megfelelőnek talált Piacsek-féle terveket a város azzal terjesztette fel a belügyminiszternek, hogy azok kivitelezéséhez engedélyezze a 77 krajcáros napi ápolási díj 4 krajcáros emelését. A minisztérium a kérést május 19-i leiratában megtagadta, mert az ápolási díjak terhére csak kisebb javítások és tatarozások vehetők fel, új építkezés nem. 4 A miniszter jótékony koncertek és rendezvények tartását javasolta. Erreth szerint „ki a pécsi lakosságot ismeri, jól tudja, hogy ilyenekre a pécsi viszonyok nem alkalmasak, városunk úgyis - fájdalom - szegény lévén, az intelligens osztály pedig a sok kulturális és humánus intézetek fenntartására annyira van igénybe véve, hogy 150 000 forint összegyűjtése fél század alatt is lehetetlen lenne (...)". 5 A kórházigazgató újabb számításokba fogott, és kimutatta, hogy az építkezés az ápolási díjak emelése nélkül is megoldható. Piacsek október elejére újra átdolgozta a tervezetet, ám munkájáért most már teljes díjazást kért. Az épületből elmaradtak a bábaképezde helyiségei, viszont a kor általános követelményének megfelelően központi fűtés került bele. Az október 13-i közgyűlési határozat kimondta, hogy a 77 krajcáros ápolási díj terhére - annak szükség esetén legfeljebb 2 krajcárral való felemelésével - épüljön meg az új szárny. A belügyminiszter 1893. február 23-án elvben jóváhagyta a város felterjesztését, de már ekkor aggályát fejezte ki az építési program és tervmagyarázat hiánya miatt. Az építkezés még több mint egy évet váratott magára. A terveket az Országos Közegészségi Tanács és a kereskedelemügyi miniszter is felülvizsgálta. Előbbi tanács kifogásolta, hogy két betegszoba az alagsorba került, és hiányolta a kórtermek mellől a betegek ellátásához szükséges teakonyhákat és más mellékhelyiségeket. A minisztériumban szintén a tervek átdolgozását tanácsolták, elsősorban szerkezeti szempontból. A központi fűtés csővezetéke miatt a falak megvastagítását, valamint a főlépcső alátámasztását javasolták. További kisebb módosításokat ajánlottak a két pavilon esetében. A szakvélemények alapján a belügyminiszter 1893. szeptemberében előbb az építési program összeállítását és elfogadtatását tartotta volna szükségesnek az újabb részletes tervek beszerzése előtt. A város azonban nem akart mindent elölről kezdeni. Erreth október 10-én jelentette, hogy a terveken kívánt változtatásokat Péter Ferenc mérnöksegéddel elkészíttette. Rajzainak magyarázatához a kórházigazgató mellékelte az épület beosztását. Miután a szűkös anyagi körülmények nem tették lehetővé, hogy a három fő kórcsoport: a bel-, a sebészi és a bujakóros betegeknek külön pavilont emelhessenek, legalább az épületen belül igyekeztek őket elkülöníteni. A régi szárny földszintjén a bujakóros férfiak és a szemészeti betegek, az első emeleten a férfi belgyógyászat, a másodikon a bujakóros nők és a szülészet kapott helyet. Az új épület szuterénjébe a raktárak és a központi fűtés helyiségei mellé a megvétózott kórtermek helyett az ápoló szerzetesek hálótermei kerültek. A földszinten az orvosi rendelők és irodák mellett a 8 kisméretű, 1-3 ágyas szoba a gazdagabb betegek kényelmét szolgálta. Az emeleteken a lépcsőháztól balra a sebészet, jobbra a belgyógyászat került kialakításra: az elsőn a férfi, a másodikon a nők számára. A legfelső szinten volt a műtő is. Az udvarra néző kórtermek az áttekinthetőség és a könnyebb ápolás miatt nagyok, a megfelelő levegőmennyiség miatt magasak voltak. A legnagyobb teremben 25 ágy sorakozott a fal két oldalán. A belmagasság 5 méter volt. Az új kórházban összesen 316 betegnek volt hely. A belügyminiszter 1894. március 21-én engedélyezte az építkezést a kereskedelemügyi minisztérium költségvetése szerint. 6 De az Országos Közegészségi Tanács az irgalmas nővérek alagsori elhelyezését sem találta megfelelőnek, és olyan alacsony mélyföldszintet kívánt, ahol osztályok egész biztosan nem alakíthatók ki. A kereskedelemügyi miniszter elsősorban a gyengének talált vastartókat erősítette meg a legújabb tervrajzokon. A végső simításokat a mérnöki hivatalban gyorsan elvégezték, és a kórház kivitelezésére kiírták az árlejtést. Az 1894. április 12-i versenytárgyalás eredményeképp a kőműves munkákat Schlauch Imre 7 , a cserepes munkát Lauber Rezső és Zelms Gyula, a kőfaragót ifj. Vogl János, a bádogost Hillebrandt Ferenc, a lakatost Gianone Sándor, a mázolót Buday Béla, az üvegest Klein Henrik,
