Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 44-45 (1999-2000) (Pécs, 2002)
Régészet - Zalai-Gaál István: A státus és hierarchia kérdései a lengyeli kultúra közösségeiben
ZALAI-GAÁL I.: A STATUS ÉS HIERARCHIA KÉRDÉSEI A LENGYELI KULTÚRA KÖZÖSSÉGEIBEN 55 évesnél fiatalabb gyermekek majdnem teljes hiánya. Az antropológia általában egy alacsony (30 év körüli) életkorral számol, amit elsősorban a különösen magas gyermekhalandósággal lehet magyarázni. Feltételezhető, hogy az újszülöttek 30-50%-a még első életévük során elhalálozott, s kevesebb mint a fele érhette meg a huszadik életévét. A férfiak többsége életük 4. évtizedében halt meg, s csak kevesen élhettek ennél hosszabb ideig (MODDERMAN 1970, 205; LüNiNG 1980, 57; VEIT 1996, 107). A lengyeli kultúrában hasonló lehetett a helyzet, a temetőkben a nők 15-20 év közötti korosztálya is nagyon alulképviselt. Ez a korosztály a felnőttekhez sorolható, valószínűnek tartható, hogy a legtöbb ilyen csontváz esetében gyermekágyban meghalt nőkről lehet szó (FISCHER 1956; VEIT 1996, 34, 105). P. Velde temetőelemzései során arra a következtetésre jutott, hogy a nyugati vonaldíszes kerámia népénél mind az egynejűség, mind pedig a kétnejűség, a matrilineáris leszármazási móddal együtt megvolt (1979a; 1979b; 1990). Utóbbi feltételezését a lengyeli kultúra népe esetében is valószínűnek tartottuk (ZALAIGAÁL 1988, 79). A temetőket használó őskori közösségek nagysága és szervezettsége ma is kérdéses. 22 A temetőhasználat idejének megállapításánál főként a kis sírszámú temetők esetében magas a bizonytalansági tényező. Már H. D. Kahlke feltételezte, hogy a nyugati vonaldíszes kerámia temetői egymástól elkülönülő sírcsoportokból tevődnek össze, melyek a rokonsági kapcsolatoknak felelhetnek meg 23 . A sírok csoportképződésére P. J. R. Modderman 24 , A. Klober und J. Kneidinger, 25 U. Osterhaus 26 ill. J. Pavúk (1972) is felhívták a figyelmet. J. Pavúk azonban úgy véli, hogy a nyitrai temető 5-10 sírból álló csoportjai nem családi egységek, hanem a települések időszakos vándorlásának a következményei (U. o). Az a tény azonban, hogy a késői neolitikus és korai rézkori populációk legtöbb temetője sírcsoportokból-, csoportosulásokból- és/vagy sorokból tevődik össze, ellentmondhat ennek a feltételezésnek. M. DohrnIhmiggel (1983) és С Peschellel (1992, 186) érthetünk egyet abban is, hogy e csoportok alapjait a családi kapcsolatok jelenthették. A lengyelországi és délnyugat-szlovákiai kutatási eredmények, illetve saját számításaink alapján arra következtethetünk, hogy a lengyeli kultúra DK-dunántúli közösségei olyan falvakban élhettek, melyek néhány nagycsaládi házból álltak, 27 egyidejűleg azonban létezhettek központi jellegű és jelentőségű nagyobb települések és kisebb „tanyák" is. P. Velde az Elsloo-i temetőben végzett elemzései alapján feltételezi, hogy a nyugati vonaldíszes kerámia gazdasági alapját (szerintünk a lengyeli kultúráét is) a hosszúházakból álló tanyák képezték. 28 Ezekben a házakban- szerinte- egy vagy több kiscsalád vagy egy nagycsalád élhetett egyidőben (1979a, 57). J. Urning palaeodemográfiai vizsgálatai alapján úgy gondolja, hogy ezekben a hosszúházakban nem nagycsaládok, hanem önálló gazdálkodást folytató, 5-7 főből álló kiscsaládok élhettek (198Ó). R. Grygiel a Brzesé-Kujawskiban feltárt lengyeli házak és sírok analíziséből ugyanerre a következtetésre jutott 29 . Kalicz Nándor pedig ásatási megfigyelései alapján olyan családokat tart valószínűnek az aszódi településen, melyek a halottaikkal együtt 30-35 főt számolhattak, a település életét pedig 350-450 évben állapította meg (1985, 74, 86) A neolitikus családok lehetséges szerkezetét, összetételét a mórágyi Bl temető esetében az antropológiai és szerogenetikai adatok ismeretében vizsgáltuk meg: az 1. táblázat a temetkezéseket a feltételezett hierarchia szerint, a korábban kidolgozott mórágyi sírlelet-csoportok összefüggéseiben ábrázolja:
