Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 41-42 (1996-1997 )(Pécs, 1998)

Történettudományok - Bezerédy Győző: Mohács az 1848/49-es események idején

68 A JANUS PANNONIUS MÚZEUM ÉVKÖNYVE 41-42(1996-97) erőket folyton nyugtalanító támadások. Ezek - Náray ostorosoknak nevezte őket - általában Tolna megyéből, igen gyakran Bonyhádról intéztek támadásokat Baranya irányába. A lakosság fegyveresen is támogatta őket. így volt ez Siklóson, Szalántán, Szigetváron, Hosszúhetényben, Kölkeden és Mohácson is.

23 Mohácson a helyzet egészen sajátos volt. Sokan szimpatizáltak az ellenséggel is, mindenekelőtt a szerbek. Maga Kresztics György városi főbíró is - ki szerb származású volt - inkább a császáriak oldalán állt, bár ügyes taktikával nem haragította maga ellen a forradalmárokat sem. Lojálisnak mutatkozott a magyar kormány felé is.

24 Tarnay név szerint felsorolja a baloldali érzelműeket s a nevekből ítélve ezek között nem kevés horvát, német és szerb. (Réder testvérek, Klósz József, Lohner Antal, Klombauer Lénárd, Sepatz József, Koszics stb.) Többen nemzetőrként harcolták végig a szabadságharcot. Voltak, kik Hatos Gusztáv csapatába tartoztak. Hatos nemcsak gyújtóhatású szónoklataival tűnt ki, csapatot is szervezett, harcolt is. 1849 július 12-én Náray írta róla naplójában: „Moháts felöl Hatos embereivel Szederkényig jött."

2S Mások a császáriak távoztával elhagyták Mohácsot. Ugyanakkor ismét megjelentek a népfelkelők, illetve egy kisebb honvéd alakulat is. Érkezésük egyben a forradalmi erők utolsó kísérlete volt a megye felszabadítása érdekében, mely a siklósi felkeléssel kezdődött és folytatódott a bonyhádi ostorosok pécsi támadásával. A siklósi felkelés leverésére a császáriak kiürítették Pécs városát. Ezt a kedvező hadihelyzetet kihasználva Pécsre bevonultak a nemzetőrök és a felkelők. A felkelést azonban Siklóson leverték s a visszatérő katonák áttörték a turonyi határban a záróvonalat s visszatértek Pécsre. Pécs ostroma és az ún. „Pécsi csata" azonban gyors győzelmet jelentett nekik, a felkelők elmenekültek (15-én).

26 A felkelés baranyai utóvédharca Mohácsnál zajlott le, s ezzel a forradalom ügye végérvényesen megbukott. A Heinriquez gróf által vezetett erők harcát a magyarok ellen - kiket akkor kiszorítottak a városból - Tarnay Károly színesen írta le, dicsérve a néhány honvéd hősies helytállását a túlerővel szemben.

27 Perczel István főbíró egy nappal később felhívást intézett a mohácsi járás lakosságához, melyben az eseményekről a következőket közölte: „Mohácsnál a pártütőknek egybegyűjtött gyülevész seregök gyáva ellentállása után megfutamodott, szétveretett, többen közülük agyonlövetett, mások pedig a Dunán át menekülni kívánván, a hullámok martalékai lettek, - győzött tehát itt is, mint mindenütt az igaz ügy... A számolás komoly órája máris küszöbünk előtt áll, eme rabló csoportoktól annyira sújtott mohácsi járásnak lakosai meg fognak menekülni."

29 A számolás hamar be is következett, mégpedig először kollektív büntetés formájában. Elsőnek Kölked került sorra. Nekik a „Mohácson történt fegyveres ellenállásért" kellett bűnhődniük. A falutól 22 lovat koboztak el, Dunaszekcsőnek 4 felszerszámozott lovat és kocsit kellett büntetésből adnia és a bírót is őrizet alá vették.

29 A császári egységek a Mohácsról kiszorított honvédeket közben tovább üldözték Bár irányába. Erről Perczel főbíró az alispánnak tett jelentésében a következőket írta: „Jelentem, 19-én reggel semmi különös elő nem adta magát, a járást illető közigazgatással lévén elfoglalva, délután azonban a vezénylő őrnagy úrral lovasság, gyalogság és két ágyú kíséretében egy körutat tettünk Bárig, onnand Somberegen által vissza Mohátsra, mely alkalommal a lovasság egy része Bátáig elől nyomult, ott magyar katonaságra akadt..."

30 A megszálló csapatok árnyékában Perczel főbíró szükségesnek tartotta újból megszervezni a terület védelmét, ami korábban éppen a saját erők (JellaSic) magabiztossága miatt hullott szét. Elsősorban a Duna jobbpartjának a védelmét kellett megszervezni. Gyakran megtörtént ugyanis, hogy a forradalmi csapatok átkeltek a folyón és támadásokat intéztek ezen az oldalon, vagy éppen csak jelenlétükkel nyugtalanították a megszállókat. A főbíró, az alispánnak küldött egyik jelentésében a védelmi intézkedéseiről számolt be, többek között a következőt írta: „...Végre a közlekedés tökéletes megszakasztásának okáért Szekcső, Bár, Mohács és Kölked határaiból, eképp járásom egész Duna mentéből mindennemű vizén átszállító eszközöket Mohátsra összpontosítom, felügyelet alatt tartom..."

31 Kétségtelen az, hogy nagyobb támadástól már aligha kellett tartania, mégsem jelentette azt, hogy a győztesek ezután már teljesen gondtalanok lehettek. Továbbra is számolniuk kellett azzal, hogy a cirkáló gerillák minden csapatmozdulatukról tudomást szereznek és váratlan támadásokat intéznek ellenük. A legtöbb információval a mohácsi halászok rendelkeztek, ellenőrizhetetlenek és ami a fő, igen mozgékonyak voltak, ladikjaikkal könnyen megközelíthették a túlpartot is. Vitték is, hozták is a híreket.

32 A gerillák egy-egy sikeres akciója felettébb kényelmetlen helyzetbe hozhatta a császári megszálló erőket. Az eseményekben aktívan résztvevő császárpárti főbíró aggodalmai nem is voltak alaptalanok. Erről a királyi biztosnak (Majláth Györgynek) írt jelentése tanúskodik is: „Mohátsot és környékünket érdeklő jelentéseket (./.)

33 oly hozzáadással terjesztem elő, miként az abban foglaltak valók, -...A katonai kenyér ma Német Bolyból elmaradt, hihető, hogy útközben a czirkáló