Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 41-42 (1996-1997 )(Pécs, 1998)

Természettudományok - Ádám László: A Janus Pannonius Múzeum holyvagyűjteménye, III. (Coleoptera: Staphylinidae)

44 A JANUS PANNONIUS MÚZEUM ÉVKÖNYVE 41^2 (1996-97) exiguus (Nordmann, 1837), G. nigritulus (Gravenhorst, 1802), Microsaurus mesomelinus (Marsham, 1802), Raphirus boops (Gravenhorst, 1802), R. humeralis Stephens, 1833, Sepedophilus testaceus (Fabricius, 1792), Tachyporus hypnorum (Fabricius, 1775), Atheta spelaea (Erichson, 1839), A. trinotata (Kraatz, 1856), Chaetida longicornis (Gravenhorst, 1802), illetve Omalium caesum Gravenhorst, 1806, Anthobium atrocephalum (Gyllenhal, 1827), Lesta longoelytrata (Goeze, 1777), Nestus nanus (Stephens, 1833), Bisnius rigidicornis (Gravenhorst, 1802), Gabrius exiguus (Nordmann, 1837), G. nigritulus (Gravenhorst, 1802), Bolitobius inclinons (Gravenhorst, 1806), Tachyporus atriceps Stephens, 1832, Polychara villosa (Mannerheim, 1831). Ezek az adatok részben téves határozáson alapulnak, részben pedig nem ellenőrizhetők, mert a bizonyító példányokat nem sikerült megtalálni (az anyag egy részét valószínűleg a meghatározást végző külföldi specialisták tartották vissza, más részét megfelelő cédulázás hiányában nem lehet azonosítani). Az említett fajok többségének előfordulása a Mecsekben bizonyított (illetve bizonyító példányok hiányában sem kétséges), a hazánkban nagyon ritka Gabrius exiguus előfordulása azonban újabb megerősítést igényel. A Microsaurus mesomelinus mecseki adata minden bizonnyal a M. skoraszewskyi fajra vonatkozik, a Raphirus humeralis név alatt pedig a R. suturalis értendő. Az „Atheta spelaea" mecseki bizonyító példányai (lelőhelyük nincsen pontosan megadva, de bizonyára az Abaligeti-barlangból származnak) valószínűleg az A. slovenica Likovsky, 1984 fajt képviselik, hovatartozásukat azonban még nem sikerült megnyugtatóan tisztázni. Két fajt érdemes még külön megemlíteni - Evanystes spinicollis (Kraatz, 1862), Oreostiba tibialis (Heer, 1839) -, ezek faunisztikai szempontból különösen érdekesek, a felsorolásban azonban nem szerepelnek, mivel lelőhelyüket a gyűjtő, Gebhardt Antal nem adta meg pontosan. (Az Evanystes spinicollis „Pécs" lelőhelyű példányai a Magyar Természettudományi Múzeum gyűjteményében is megtalálhatók. Ezek a példányok Gebhardt gyűjteményéből származnak, a lelőhelycédulákat azonban később, valószínűleg a budapesti múzeumban tűzték az állatok alá, pontosabb lelőhelynek pedig a gyűjtő lakhelyét tekintették.) Mindkét faj előfordul a közeli Horvátország, illetve Szlovénia magashegységeiben, hazai előfordulásuk azonban mégis nagyon valószínűtlen, ezért újabb megerősítést igényel. A Déli-Alföld, illetve a Dél- és a Nyugat-Dunántúl holyvafaunájáról a gyűjtött anyag alapján nehéz egységes képet felvázolni. Egyes területek - pl. a Barcsi Ósborókás, a Béda-Karapancsa Tájvédelmi Körzet, ahol szervezett kutatás folyt - faunisztikai szempontból viszonylag jól feltártak, máshonnan azonban csak szórványos adataink vannak. A Déli-Alföldön - a Dráva és a Duna árterületein, a vízpartokon és az alacsonyabb árterek mocsaraiban, puhafaligeteiben - többnyire a síkság vizes-nedves élőhelyeinek jellemző holyvafajait (Olophrum viennense, Arpedium quadrum, Troginus despectus, Paederus balcanicus, Pseudomedon obscurellus, P. obsoletus, Scopaeus bicolor, Bisnius diversiceps, B. punctus, Paragabriusfumarius, Chyusata nitella, Ityocara rubens stb.) találjuk. Leereszkednek azonban ide a közeli dombés hegyvidék vizes-nedves élőhelyeinek egyes holyvái (pl. Paragabrius fulvipes, Parocyusa longitarsis) is. Az ármentes területek keményfaligeteiben a domb- és a hegyvidék nedves-üde erdeinek jellemző állatai (pl. Abemus chloropterus, Ditropalia obliqua, Liogluta granigera) is megjelennek, különösen a Dráva-mellék erdeiben, ahol a kedvező éghajlat hatására helyenként (pl. Bürüs, Dencsháza) gyertyános és bükkös állományok is kialakulnak. Az Alföldön csak itt - a Duna és a Dráva árterületein - fordul elő az Acanthophus laevigatus, amely egyébként a Dél-Dunántúl nedves-üde erdeinek jellemző állata. A Mecsek, a Villányi-hegység és a Zselic szubmediterrán jellegű melegkedvelő gyep- és erdőtársulásainak (száraz gyepjeinek, bokorerdeinek, tölgyeseinek stb.) jellemző holyvafajai (Omalium cinnamomeum, Schinomosa punctipennis, Tachinus bonvouloiri) nem kizárólagosak: a Dunántúli-középhegységben is elterjedtek, sőt az O. cinnamomeum még az Északi-középhegységből is előkerült. Míg azonban ezek a fajok a Dél-Dunántúlon viszonylag gyakoriak, addig másutt szórványosan fordulnak elő, illetve kifejezetten ritkák. A Mecsekben (elsősorban a magasabb régiókban) gyakoriak a hegyvidék vizes-nedves, illetve nedves-üde élőhelyeinek jellegzetes állatai, ezek a Villányi-hegységben és a Zselicben kevésbé elterjedtek, illetve ritkák vagy hiányoznak. A Dél-Dunántúl hegyvidékeinek jellemző állata a Stenus maculiger, a Dunántúlé pedig a Hypostenus similis. A Placusa complanata - bár eddig még csak a Mecsekből (Pécs: Lyukas-hársfa) és Belső-Somogyból (Barcs: Középrigóc, Ósborókás) mutatták ki - valószínűleg az egész Dél- és Délnyugat-Dunántúl lakója. Ez a faj nedves-üde erdőkben, elhalt fák, elsősorban tűlevelűek kérge alatt él. A hűvös, csapadékos éghajlatú Nyugat-Dunántúl (Kőszegi-hegység, Órség stb.) jellemző állatai közül néhány (Amphichroum canaliculatum, Bisnius cyanipennis, Raphirus ochropterus) a Mecsekben is megtalálható, ezek a fajok Dél-Dunántúl más vidékeiről egyelőre ismeretlenek.