Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 41-42 (1996-1997 )(Pécs, 1998)
Művészettörténet - Hárs Éva: Volt-e 1875-ben Zsolnay eozin? A „Julcsa-tál”
196 A JANUS PANNONIUS MÚZEUM ÉVKÖNYVE 4142 (1996-97) 9. A 61.70 leltári sz. bokály jelzése. 10. Az 51.903 leltári n. tolltartó jelzése. Az eredményt hosszas és folyamatos eozinkísérletek előzték meg, amelyeket 1891-től lehet követni. A kezdetek gyakran meghiúsult próbákról tanúskodnak. Az edények aljára ragasztott cédulákon Zsolnay írásai jelzik fáradhatatlan munkáját, újabb kísérleteit. Jegyzetfüzeteiben láthatjuk a sikeres próbák után korrigált, áthúzott és újraírt receptjeit, több helyen dátumokkal is igazoltan. Eljárásainak titkát éveken át megőrizte magának. Redukciós kísérleteit sokáig a fordítva olvasható „Trizuder" szóval jelölte, amiből arra következtethetünk, hogy még 1896-ban is foglalkoztatták a redukálás új módozatai, a dekorált eozin még tökéletesebb megoldásai. Ha már 1875-ben abban a minőségben készített volna eozint, amilyent a Julcsa tálon láthatunk, később nem kellett volna annyit fáradoznia ugyanezért az eredményért. S mindehhez nem kérte volna Wartha Vince együttműködését ez időben végzett kísérleteihez. Nikelszky Géza idézett könyvében arról is említést tesz, hogy ismer még két, „valamivel későbbi" eozinos tálat, „melyeket már valószínűleg hivatásos edényfestők készítettek" 7 . Kettőt nem, de egy olyat ma is ismerünk, amely méretben, fazonban és dekorban megegyezik a Julcsa tállal 8 . Ez azonban jóval későbbre, 1895-1896-ra datálható. Szignálva nincs, készítésének ideje a fenékjelzések és a ráragasztott etikett adatai alapján állapítható meg. Mindezeken túl természetesen e tál korát minden kétséget kizáróan meghatározza a kivitelezés módja. Anyaga, teste vékony, magas tűzön égetett finomcserép. A díszítés rajza lendületes, ritmusa gyakorlott kézre utal. Az intenzív piros alapon a dekor barna színe lilába olvad, a reflexek sárga, zöld színekben csillognak. Ezzel szemben a Julcsa tál anyaga, teste vastag, súlyos. Díszítési motívumai ugyan szépen kiosztottak, de a rajz ritmusa, a színek kezelése bizonytalannak tűnik azáltal, hogy a színek a mázban helyenként szétfolytak. A redukált, eozinos réteg azonban hibátlan és a tálat egyenletesen fedi, kivéve a szignót. Az 1875-ös dátumot az eozintechnikára mégsem fogadhatjuk el. Ellenérveink igazolására mindenekelőtt idézzük Zsolnay Teréz leltári leírását a Julcsa tálról: „Scharffeuer email mit Eosyn übergangen", azaz magastűzű zománc eozinnal átvonva. 9 A leltári tétel a füzetben az 1895-1896 között készült tárgyaknál szerepel és ott kapott helyet az egykori gyári múzeum kiállításán is. Zsolnay Teréz tehát a kronológiai sorrendnél nem a fenékjelzés 1875. évi dátumát vette figyelembe, hanem az eozint, amiről tudta, hogy nem sorolhatja korábbra. A leltárban Júlia szignóját és évszámát a megjegyzés rovatban szerepeltette. Eszerint nem feltételezhető, hogy nem vette észre az 1875-ben jelzett tál eozinos felületét, s azt sem gondolhatjuk, hogy elnézte volna a dátumot. Leltára meghatározásai egyébként is minden vonatkozásban pontosak, hiteles adatokra támaszkodnak és igazolhatók ma is. Leltárában ugyancsak pontos leírással és adatokkal szerepel a tál későbbi másodpéldánya. Valószínűtlen, hogy ne ismerte volna a kettő azonos dekorját és különböző korát, az eozinálás és a másolás célját! A Julcsa tál 20 évvel későbbi eozinálásának lehetőségét más érvek és adatok is alátámasztják. Kovács István, a Zsolnay-gyár eozingyártásának korábbi mestere 1989.
