Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 40 (1995) (Pécs, 1996)

Néprajztudomány - Rónai Béla: Az interetnikus kapcsolatok tükröződése a bukovinai székelyek személyneveiben

RÓNAI BÉLA: AZ INTERETNIKUS KAPCSOLATOK TÜKRÖZŐDÉSE A BUKOVINAI SZÉKELYEK SZEMÉLYNEVEIBEN 163 átlagosnál több földje volt. Ezért földesúrnak, bojérnak nevezték el a családot. Fábián (Bukutár) Sebestyén: Moldvában idénymunkásként dolgozó székelyek szakácsa volt. Ezért kapta a Bukutár (=szakács) nevet. Nagy (Papusój) Jóska: apja gyakran járt Moldvába, és onnan kukoricát szokott hozni, s hazaérve azt mondta: Jó papusójt (=azaz kukoricát) kaptam. Dávid (Fluxán) Andris: fluxán ütődöttet jelent. Elmeállapotára utalt. János (Vákár) Tódor: szomszéd falusi román gyermek volt. Szolgaként került Andrásfalvára, eredeti neve: Joanesz Tódor. Teheneket őrzött, ezért kapta a Vákár (=tehenész) nevet. Jakab (Pulic) Ferenc: apja pulicár (=rendőr) volt. Ennek rövidített változata a ragadványnév. Várda (Bálán) Lajos: hirtelenszőkék, albínók voltak. A románok nevezték balánnak, azaz fehérnek. Varga (Gilán) Imre: fő ismertetőjelük a szőkeség, innen a gilán (=szőke) név. Makrai (Dutye) Balázs: a hegyről, ahol lakott, kapta a nevét. Dutye azt. jelenti: menj! György (Szekuly) Imre: a románok nevezték el szekuly-пак, azaz székelynek. Faluközi (Krucsá) Gergely: a krucsa keresztet jelent. Apja gyakran káromkodott, szidta a románok keresztjét. Köteles (Kozsokár) Balázs: kötélgyártó (=kozsokár) volt. A ragadványnevek harmadik típusa a székely nyelvjárás tájszavaiból adódik. Csak illusztrációként említem a következőket: Gergely (Kobrics) Antal: görbe, hajlott testű volt. Innen ered a Kobrics név, amelynek a nyelvjárásban kifli a jelentése. Szőts (Guzgán) Bartis: a guzgán a székely nyelvjárásban patkányt jelent. A ragadványnevek számos más típusáról egy másik dolgozatban szólok. A családnévhez hozzátartozik a keresztnév. Annak igazolására, hogy a szemlynév-rendszer e második eleme is tükröz valamit az interetnikus kapcsolatokból, az általunk ismert keresztnevektől erősen eltérő és számomra is szokatlan férfi és nőneveket sorolok fel függelék1. TAMÁS Menyhért: Vigyázó madár. Szépirodalmi, Budapest, 1965. 104. és UO.p. 2. SEBESTYÉN Ádám: A bukovinai székelység tegnap és ma. Tolna Megyei Könyvtár, Szekszárd, 1978. 191-222. és 155-160.p. 3. LÁSZLÓ János: A bukovinai magyarság kirajzásának története az I. világháborúig. Kézirat 84-5.p. ként ábécé sorrendben: Ábrahám, Arben, Bartis, Buni, Emánuel, Félix, Filár, írás (=Iréneusz), Jákob, JeremusJeromos, Jób, Jordán, Jusztinusz, Leon-Lio-Líván, Klaudiusz, Kozma, Marián, Márkus, Menyár-Menyhért, Oszián, Piusz, Zakariás, Zénó, Zózimás. Alixa, Balbina, Bibian, Emer-Enci-Emerencia, Fáni, Hiki, Lucina, Regina, Szabina, Zena-Zenóbia. Talán nem túlságosan merész föltételezni az ortodoxia erőteljes hatását a keresztnévadásban elsősorban a felsorolt nevek alapján. Miről vallanak hát a bukovinai székely személynevek? Nem kívánok állást foglalni abban az időnként, így napjainban is szenvedéllyel fellángoló vitában, hogy könnyen asszimilálódó nép-e a magyar, avagy szívósan ellenáll a beolvadásnak. Az azonban megcáfolhatatlan tény, hogy a kényszerű száműzetésbe menekülő maroknyi székely az általuk alapított öt falu határában gyökeret eresztett. Vérével, verejtékével helytállásával és szorgalmával Bukovinának ezt a szegletét megszentelte. S mindvégig meg tudtak lenni a sok emberpróbáló szorongattatás, a rájuk törő történelmi viharok közepette is békességben románnal, némettel, zsidóval, ukránnal, lengyellel, ruszinnal és minden más népcsoporttal. Számban megsokszorozódva - nem számítván a korábbi kirajzásokat az Al-Duna vidékére, Dévára, Amerikába - tértek haza, az ő szóhasználatukkal élve „az édes magyar hazába". Az őket köszöntő kormánybiztos ezért joggal mondhatta: „Kétszáz évig bujdosott, vergődött törzsetek idegen földön, és ti kétszáz évig a magyar ember örök hűségével őriztétek és tartottátok meg a testvéri közösséget drága nyelvünk, szokásaink, hagyományaink ápolásával."

8 Higgyük, hogy a kálváriának vége, s az utolsó stáció nem a kereszthalál és a sírbatétel, hanem egy új történelmi korszak hajnala. S ezt az 1945 óta eltelt fél évszázad meggyőzően bizonyítja. 4. ALBERT Gábor: Emelt fővel. Budapest, 1983. 345.p. 5. SEBESTYEN Ádám: I. m. 84.p. 6. SÁNTHA Lajos: Bukovinai magyarok. Kolozsvár, 1942. 40.p. 7. SEBESTYÉN Ádám: I. m. 45.p. 8. SEBESTYÉN Ádám: I. m. 131.p. Források és irodalom