Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 39 (1994) (Pécs, 1995)

Néprajztudomány - L. Imre Mária. Szakrális táj és kultusz a pécsi egyházmegyében I. Csodaforrások és szentkutak

16. ábra. Leggyakrabban ezt a beköszöntőt énekelték a kocsolai szentkútnál. Az imalapot 1864-ben, Bucsánszky Alajos nyomdájában, Budán készítették. 15. ábra. Vallásos ponyvalap a kocsolai Tresch Imréné gyűjteményéből. Összegezésképpen elmondhatjuk, hogy a csodaforrások és szentkutak a szakrális táj sajátos alkotóelemei. Kultuszának rendelkezésünkre álló töredékes adatai rávilágítanak a hagyomány gyökereire. Régiónkban a szentkutak kialakulásának zöme a 18. századra tehető. Arra az időszakra, amikor a hódoltság során az elnéptelenedett vidék szórvány lakói a lekipásztorok hiányát öntevékeny vallásgyakorlattal pótolták. Ez eredményezte számos paraliturgikus szokáscselekmény kialakulását. Nem véletlen, hogy a vizsgált forráskutak zömét a gyógyító kutakból szakralizálódott szentkutak, a 2. típus képezik. A szentkutak felkeresése a benne bízóknak testilelki segítséget egyaránt nyújtott. Jelentős a szentkutak tisztelete mint közösségteremtő tényező, ugyanis a búcsújáráshoz hasonlóan alakalmat adott a szomszédos faluközösségek kapcsolattartására és helyenként integrálta a különböző nemzetiségek vallásgyakorlatát.