Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 38 (1993) (Pécs, 1994)

Művészettörténet - Várkonyi György: Szalay Imre üveggyűjteménye a Janus Pannonius Múzeumban

221 „pincetok". Valószínűleg felvidéki eredetű darab (10. kép). Ugyancsak a mai Szlovákia területére lokalizálható az a két előírásos pincetok alakú patikaedény, mely nemcsak színvonala, hanem hozzávetőlegesen ismert, hiteles provenienciája alapján is a gyűjtemény kiemelkedő darabjának tekinthető. A pozsonyi női Irgalmas rend patikájában töltötte be egykor rendeltetését a XVIII. század második feléből származó két palack. Bibliai jeleneteket ábrázoló, utólagosan festett díszük (Szent család, János jelenései) különösen delikát darabokká avatja őket, amit tovább fokoz a felirattal hitelesített tény, hogy Pékár Imre nevezetes gyűjteményéből kerültek - több más tárgy társaságában - a Szalay-féle kollekcióba (11.-12. kép). A gyűjtemény kevés pontosan datálható darabja közé tartozik az a kisméretű, figurális, zománcfestésű pálinkásüveg, melyen a „Du ganz allein mein Schatz joch sein 1749" felirat díszeleg (13. kép). A feliratból azonban elhamarkodott dolog volna német területen működő hutában határozni meg a készítés helyét.

8 A fúvott és a kristály „stílus" közötti sajátos átmenetet testesít meg egy, a XIX. század elejére datálható, cseh modorban készült pincetok: meglehetősen vastag falán kissé darabos, köszörült, geometirikus díszítménnyel (14. kép). A fúvott stílus némi provinenciális ízt sem nélkülöző reprezentánsai azok a hol választékos eleganciájú, hol kissé esetlen bájú közép-európai „á la façon de Venise" üvegek, melyek a XVII.-XVIII. század üvegművészetében Európa-szerte elterjedt italianizálás, a Velence környéki üveggyártó központok hatásának jegyében fogantak. Olasz reneszánsz előképek nyomán készült a XVII. század második harmadában az a két üvegtányér is, melyek „Hinterglas" technikájú, erősen megkopott, madaras-virágos festés nyomait őrzik (17. kép). A gyűjtemény egyik legszebb darabja a 15. képen látható, velencei modorú, de valószínűleg magyar műhelyben készült XVII. századi üvegpohár. A talp és a felépítmény finom arányai, a belül üregesre fúvott, balluszteres szár, a karcsú kihajló peremű tölcsér artisztikus hatását vérbő módon kontrázza a különleges technikai megoldás, a kehelyben elhelyezkedő ital térfoglalásának megfelelő mangánüveg „überfang".

9 Határozott velencei befolyást mutat az a három, a XVIII. század elejéről származó pohár is, melyekről csak az állítható bizonyosan, hogy közép-európai termékek. Adatok hiányában eldöntésre vár a kérdés, hogy cseh vagy esetleg magyar műhely munkáját kell-e látnunk bennük (18-20. kép). Ugyanez a dilemma az előző olaszos csoporthoz kissé önállóbb karakterrel csatlakozó XVII. század végi, XVIII. század elejei, idillikus pásztorok gravírozott képével díszített borospohár esetében (16. kép). Mielőtt a közép-európai üvegművesseg vonulatát követve elérkeznénk a kristály-stílushoz vezető átmenetet markánsan megjelenítő tárgyakig, majd később a XIX. század cseh üveggyártásáig, célszerű visszatérnünk a mediterráneum egy másik jelentős hutaüveg központjához, a Pireneus félszigethez, melynek európai befolyása az Appenninihez nem fogható, de rangját és a fúvott „stíluson" belül önálló karakterét a Szalay-gyűjtemény néhány tárgya jól érzékelteti. A 21. és 22. képen reprodukált két XVIII. századi, katalóniai „cántir" vagy „cantaro" (ivásra szolgáló borosedény) a fúvott stílus valóban virtuóz példája összetett, mégis lendületes formájával, folyatott tejüveg illetve üveg-rátét díszítésével. A XVII. századi, szintén katalóniai eredetű, és Spanyolországban máig használatos ivókanna, „porró" egy XIX. századi, zöld hutaüvegből készült példánya ugyancsak a hispiániai üvegművességet képviseli (23. kép). A két nagy üvegművészeti stíluskör közötti átmenetet, egyúttal a XVII. század végi cseh és magyar üvegművesseg stílusbeli állapotának hasonló voltát érzékelteti az a kissé régies, jellegzetesen fúvott formájú, viszonylag vastagabb falú serleg, melyen metszés még nincs, de a dús figurális gravírozás már nem mondható alárendelt szerepűnek. Nem zárható ki, hogy magyar munka, talán a somhegyi huta terméke (24. kép). A kristály-stílus kiteljesítése felé tett újabb lépést s ezzel a kontinentális Európában a cseh üvegművészet javára létrejött hangsúly-eltolódást jelzi a következő tárgy: üvegkehely a XVIII. század első negyedéből, metszett és vésett dísszel, metszett szárában jellegzetes kettős bíbor spirállal. E típust sűrűn készítették exportra (25. kép). A csoport minden bizonnyal legérdekesebb darabja az a cseh műhelyben 1720 körül készült serleg, melynek rendkívül finom, címeres gravírozása feltehetően thüringiai munka, felirata viszont francia: „plutôt mourir que de changer". A fenti kehely-típusnak talán kevésbé kiemelkedő példánya, de a par excellence kristály-stílus tökéletes reprezentánsa a tizenkét oldalúra fazettált testű, karcsú, XVIII. századi pezsgőspohár, „Flöte". Gondosan köszörült madaras-indás díszítménye a szájperem alatti sávban koncentrálódik, szárában rubin-arany kettős-spirál látható (26. és 27. kép). Magányos darab a gyűjteményben, de időrendi és topográfiai szempontból is e helyen említendő az a különleges formájú és díszítésű kisméretű karaff, mely a dél-csehországi Buquoy-féle huta termékeként azonosítható, s készítési ideje 1775 és 1785 között határozható meg

1

" (28. kép). Négy különböző műfajt s általuk a cseh kristály-stílus további felévszázados fejlődésének alakulását reprezentálják a következő tárgyak (29., 30., 31., 32. kép). Funkciójuk más és más, üveganyaguk színtelen, metszett díszük az időben előre haladva mindjobban geometrizálódik. A csoport első darabja az öblös, két fülű, fedeles edény