Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 38 (1993) (Pécs, 1994)

Néprajztudomány - Baka Sára: Az emberélet fordulóihoz fűződő szokások Kopácson

197 Házasság A házassághoz meglehetősen sok olyan hagyomány kötődik, amely napjainkig él. A házasulandók kora Az eladó lányok kora társadalmi helyzetüktől függött. A módosabb egyke lányok már 14-15 éves korukban eljárhattak bálba. A szegényebb lányok 17-18 évesen mentek férjhez. A szülők egyedüli gyermeküknek minél nagyobb biztonságot igyekeztek létrehozni és a család intézménye megvédte őket a különböző veszélyektől (lányanyaság, vénlányság, szülők elhalálozása esetén anyagi bizonytalanság). A szegény lányoknál pedig az lehet a magyarázat, hogy minél később mentek férjhez, annál többet segítettek, dolgoztak otthon. Házasság után nem számíthatott rá a család, mivel ebben a rétegben a vő nem volt gyakori, általában a lány költözött el hazulról. Vénlánynak számított a 21-22 évesnél idősebb lány. A férfiaknál az agglegénység később kezdődött, „ úgy 30 évesre mondták." A faluban az emlékezet szerint viszonylag kevés volt a számuk. Csúfolták is őket: „Befonyod az ősz kitát!" (Kita = hajfonat.) „Te oszt megnövelted a pártád!" így aztán nem számított, kihez megy, csak minél előbb elvegye őket valaki. Találkozási alkalmak A más vidéken is ismeretes szokások mellett él egy e területhez kapcsolódó szokás a leányvásár. A leányvásárok búcsúkhoz, vásárokhoz kötődtek. A Drávaszögben három ilyen jellegűt említenek. Laskói vásár október első vasárnapján volt. „Legénynlző, lánynízőnek" is nevezték. A környező falvakból kocsikkal jöttek a szülők csinosan felöltöztetett lányaikkal, akik le s föl sétáltak az utcán. A legényekkel szabadon beszélgethettek, ami egyébként tiltva volt, és ha a szülőknek is tetszett az udvarló, akkor a vásár után összejártak, „puhatolóztak" és sokszor lakodalom is lett belőle. Minden valamire való lány ott volt, a szegények mezítláb, gyalog mentek és az egyetlen cipőjüket csak ott húzták fel. A legények különböző szempontok szerint válogattak: „Amelyik megszorul a kezed az kapanyélre való." Hasonló vásár volt még Dárdán és a karancsi Donát napi búcsú is ilyennek számított. Jelentős esemény volt különösen addig, míg a szőlőörzés hagyománya élt. A kopácsiak, mivel földterületük kevés volt - hisz a falut víz veszi körül - más falvak határaiban is rendelkeztek földekkel. A nagy gazdáknak 4 lánc földhöz szőlő is járt, amely vagy Hegyalján terült el, vagy a falu homokosabb részein. Ehhez a művelési ághoz kapcsolódott a szőlőőrzés, „pudárkodás" szokása is, amelynek az itt bemutatott formája kizárólag Kopácson élt, a többi falvaktól való különbségre igyekszem rámutatni. Egy „brancs" 4-5 lányból állt. Általában mátkákat, rokonokat hívtak. A pudárkodás Donát napján kezdődött, nem véletlenül, hisz Donát, Donátus a szőlősgazdák, szőlőskertek védőszentje.

8 A kocsira felpakolták az ágyakat, teknőt, ruhákat, dunnákat, szükséges élelmet, mert a szüret befejezéséig ott laktak a pásztorok, akiknek a feladatuk a gyümölcs védelme volt a tolvajokkal és madarakkal szemben. A „gunyhókat" már előzőleg kimeszelték. Ezt az épületet kizárólag pudárkodásra használták ugyanis a szőlő feldolgozása a házban levő „sörényös"-ben folyt. (Sörényös = a kamra és az istálló között elhelyezkedő, félig nyitott, szellős tárolóhelység.) A már említett karancsi búcsú után behurcolkodtak, elrendezkedtek. A szülők, ha a lányok már idősebbek, 17-18 évesek voltak, akkor nem aludtak kinn, „megbíztak bennük", de volt olyan is, hogy az anya dolga végezetével kiment a lányokhoz és ott maradt éjszakára őrizni őket. A lányok egész nap beszélgettek, közben elvégezték a háztartási és a szőlőben adódó munkákat. „Hess madár én vagyok a pudár!" kiáltoztak, kurjongattak. A nagy nyári munka az aratás és a kukoricakapálás után pihenésnek számított ez a pár hét. Este megmosakodtak és várták a legényeket, akik ilyenkor járták a határt. A találkozási alkalmaknak ez egy szabadabb formája volt, hisz legtöbbször szülői felügyelet nélkül zajlott. Közvetlenebbül beszélgethettek, jobban megismerhették egymást. A szigorú nevelési erkölcsök azonban itt is megőrizték őket a legnagyobb szégyentől, a terhességtől. A már említett szigorú erkölcsi tartás a különbség a Sárköz hálótanyái

10 és a drávaszögi pudárkodás között. A kopácsiak szőlőőrzése sok szempontból különbözött a szomszédos és hegyaljai községek ilyen szokásaitól. Ezekben a falvakban nem volt szokás kinn aludni, csak reggelenként sétáltak ki. Nem főztek, hanem a kész ételt vitték magukkal sok helyen. Ilyen szervezett formában csak a kopácsiaknál élt. Ha már itt volt a szüret ideje, leszedték a szőlőt és a lányokat is hazavitték. A fiatalok az év több részében, bálokon, fonóban, varróban és a játszóban találkoztak. A párválasztás szempontjából a falu területi korlátjai meglehetősen szűkek voltak. Házasodni elsősorban a faluban kellett. „Magyar a magyarral, kopácsi a kopácsival" - tartották, ami az endogám falu cégére is lehetne. Más faluból párt választani annyit jelentett, tehetségtelen, mert itthon nem tudott megnősülni. Megemlítik, hogy az „öregek" Ormánságba is mentek férjhez. A faluba