Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 38 (1993) (Pécs, 1994)

Néprajztudomány - Baka Sára: Az emberélet fordulóihoz fűződő szokások Kopácson

196 „paszitot". Elsősorban azzal magyarázták szükségességét, hogy az anyának erősödnie kell szülés után, mert el kell látnia gyermekét, és minél előbb munkába is kell állnia. „Vót úgy hogy 20-30-szor is kapott paszitot." Az étrend az alábbiakból állt. „Tíkhúsleves, cakkos tésztával, főtt hús szósszal, pecsönnye salátával. Édességnek rétes, kelt kalács." A paszitot délre vitték, előző nap már megbeszélték, hogy vinni fogják. Az ételeket egy kosárba rakták és hímzett kendővel letakarták. Meg lehetett ismeri az utcán a „paszitosokat" erről. Külön neve viszont nem ismeretes. Keresztelő A keresztelő a születés után 2-3 hétre tartották, de ha a gyerek beteges volt, előbb megkeresztelték. A fejletlen kicsi gyermeket sokszor elvitték a javasasszony „aki javasóta, hogy a kemencét fütsiik be jól, egy pillanatra dugjuk be, és meg fog változni. Segítött is rajta." A falu általános szokása szerint több keresztszülőt hívtak. „Vót olyan is, hogy 25-ön vótak." A kiválasztásnál nem számított, hogy rokon-e vagy sem, mindenki lehetett. „Elviszöm én!" - ajánlkoztak a barátnők előre. Hisz ezzel komaságba kerülhettek, amely fontos intézménye a közösség rokonsági rendszerének. A koma egyenlő volt a vérrokonnal, és a komák gyermekei is rokonoknak tartották egymást, akik „mátka", illetve „koma" nevet használták. Nagy keresztelőt csak az első gyereknek tartottak, a többit szerényebb keretek közt ünnepelték. A keresztelő az ember életének első útját, a születést zárja le. Még mielőtt rátérnénk a házasság szokásainak bemutatására, meg kell említenünk a születéssel, terhességgel ellentétes tartalmú jelenséget a magzatelhajtást, fogamzásgátlást, amely él napjainkig a faluban. A falu módosabbjai között egy sem volt többgyerekes, kivéve egyet, akiket szektás vallásuk tiltott el fogamzásgátlástól. „A pajtásaim nem barátkoztak velem, nem hívtak lakodalomba, mert öt gyerököt szültem. Mikor fölnyottek, akkor is csak sorba hívták a lagziba, egyszer egyiket, másszor a másikat. Mer ha mind meghínnák, sokat ennének, monták. Állandóan sajnálkoztak, hogy mibü éjjünk. Én meg azt feleltem, ha Isten adott bárónkat, ád hozzá legelöt is." Gúnyos megjegyzésekkel illették a többször szülő nőt: „Olyan mint a nyúl, mindön éve fial." „Jó göbe (koca) lett vóna belülié!" „Fűtü, lábtu van gyér okik." A nemi élettől való tartózkodás is a fogamzásgátlás egyik formájaként élt. „Összevesztek veszeköttek, csak, hogy ne kejjön összefekünni." A magzatelhajtás brutális módszereit is ismerték és alkalmazták. Két formája élt, vagy maga váltotta ki a vetélést valamilyen módon, vagy bábával, orvossal eltette. a. Maga váltotta ki „Erősen elkötötte magát lepedővel és nehéz munkákat csinál." Méhnyitó segítségével is elvégezték az abortuszt. Földugták a méhbe ott tartották addig míg kicsöppent a vér. Ezután görcsökkel ment el a magzat. „Ilyenkor úgy szenvedőn az asszony, hogy az uccára is kihalaccott." b. Mással végeztette A bába nem foglalkozott magzatelhajtással, hanem két asszonyra emlékeznek a Pikó nénóra és a Nyúl Katára akik ezt vállalták. Ők értettek az „elkenyéshöl". Fehér liba szárnyatollával nyitották fel a méhet, utána zsírral és szappanos vízzel kenegették az asszony hasát, míg a magzat el nem távozott. Ha nemcsak egyszeri magzatelhajtásról volt szó, „sósborszeszes ruhát dugott föl a méhbe, éz úgy kiégette, hogy sose lëtt többet gyeröke." Azt nevezték „gyerökvesztöttnek" aki sápadt, nyúzott volt. Föltételetzék, hogy abortált. A nem megfelelő egészségügyi feltételek miatt sokan belehaltak a magzatelhajtás következménye

1 2. Megjegyezzük azonban, hogy az 1900-tól vizsgált anyakönyvi bejegyzésben ennek nyoma sincs, egy esetben említ vérmérgezést a többiben 'görcs, hűlés' kifejezéseket használ. Ugyanakkor az emlékezet őrzi a hálál valós okát, az abortuszt. Leányanyák A közösség szigorúan lépett föl a leányanyákkal szemben. A játszótársai, barátnői teljesen kiközösítették, leköpködték az utcán. „Dög vagy!" - kiabáltak utána. Ezután csak kendőbe járhatott, egy ideig a templomba se engedték. Ha már meglett a „fattya", járhatott, de ekkor már az asszonyok sorában ült, leghátul. A szülei házánál maradt, ha férjhez is ment, csak béreshez a pusztára, vagy szegényhez, testi fogyatékoshoz mehetett. Az egyház nem tagadta meg az így szerencsétlenül jártakat. Erről tanúskodik az 1817-es püspöki vizit jelentése is.

9 „A törvénytelen ágyból születettek neveiket az Annyaikkal beírja (ti. tiszteletes) és a Kereszt Aljákat, Anyjákat, s ha az Atyák vallást tesznek arról, hogy ő töllök valók a Magzatok, ezeket is be írja." A keresztelővel, legyen az fattyú vagy egyke, már hivatalosan is igazolt tagja lett a közösségnek. A csecsemőkortól a kisgyermekkorig még több állomása is volt az új életre való szoktatásnak.