Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 36 (1991) (Pécs, 1992)

Néprajztudomány - Tóth Judit: Mozsgó és vonzáskörzetének temetkezési szokásai a XX. században

MOZSGÓ TEMETKEZÉSI SZOKÁSAI 211 természetesnek tartják. A betelepültek rosszallásának alapja pedig az, hogy őket addig, míg jó szomszédságba, komaságba nem kerültek valakivel, nem hívták meg a temetésekre. A református Csertőre Udvardról került például egy katolikus asszony, aki több mint harminc év alatt egyetlen temetésen volt, a csertői veje nagybátyjáén. A katolikus falvakban—ahol felekezeti különbség nem volt — a beilleszkedés már könynyebben ment. Aki a virrasztáson nem tudott ott lenni, már délután elment megnézni a halottat. Köznapi kimenős ruhában, az asszonyok fekete kendőt kötve. A katolikusok szenteltvizes pohárban álló puszpánnal (Buxus sempervireus) megszentelték a halottat; a reformátusok is imádkoztak röviden mellette. Kisgyermek nem nézhette meg, sem terhes asszony, „mert akkor sárgább lesz a gyereke, mind a halott, olyan sápadt fog lenni." Akiket a temetésre meghívtak, azok mentek el vérasztani a temetési házhoz. „A halott az első szobába vót, akkor bementünk, fölszenteltük, egy imát elmondtunk." Amikor már többen összegyűltek, az énekes asszony vagy ember vezetésével rövid szertartás keretében imádkoztak, majd diktálás után énekeltek. Az asszonyok az asztal köré ültek, a férfiak másik helyiségben tartózkodtak. A virrasztókat kaláccsal és borral kínálták. Néhányan úgy tartják, hogy férfi halottat csak férfiak mentek virrasztani, az asszonyok a halottnézés után rövidesen hazamentek. Emlékeznek olyan hagyományra is, hogy hajdan a férfiak reggelig maradtak a halotti háznál, élfélkor váltva egymást, őket hajnalban pálinkával, kaláccsal, pörkölttel kínálták. Gyermeknek nem tartottak virrasztót, de közvetlen hozzátartozói, keresztszülei azért mellette voltak. A Csertőn utoljára meghalt iskolásfiút a szülők komái virrasztották reggelig. Ha fiatal volt, a halott pajtásai — akiket testvivőknek hívnak — elmentek az erdőbe télizöldet (meténg Vinca minor) szedni, és este a halotti háznál papírvirággal koszorút kötöttek belőle. Azoknak, akik még nem jártak iskolába—de egyes adatközlők szerint az iskoláskorúaknak is—a virrasztóban készítették el a (halotti) koszorúkat a szulimáni és az almáskeresztúri németek.

16 A koronakészítés a keresztanya — esetleg más, ügyesebb kezű asszony —vezetésével, a nagyobb lánykák közreműködésével történt. A korona félgömb alakú volt. Váza karikába hajlított vessző, melyre átlósan két, félkörívben álló fűzfavesszőt erősítettek. Az egészet betekerték színes (krepp) papírral, és a tetejére, valamint a metszéspontokra bokrétákat, papírrózsákat tettek. Almáskeresz16 JUNG Károly 1980. 82. 95. szerint a halotti koronát ismerik a szerbek, bunyevácok, németek is. Dél-Magyarországról Babócsáról és Somogyudvarhelyről idéz adatokat. 17 „A visszajáró halottnak vélt állat" típusba tartozik. Hiedelemmonda-katalógus В. ХП. 2. KÖRNER Tamás 1970. 79. 18 A vidéken legismertebb két sirató-paródia a következő: „Na, azt mondja a papa a feleséginek: Asszony, mire én hazagyüvök, süssél tököt! Úritököt. De bizony az embert halva hozták haza a mezőrű. Hát az asszony kitette a pad végire a tököt, hogy hűljön, mire hazagyön az ember. Hát bizony izentek nekije, hogy gyüjjön, mer az ura halva van. — Jaj, kedves párom! Aranyos, egyetlen túron lányokat hívtak össze, azok készítették el a koronákat, és ők is vitték a menetben a koporsó mögött, vagy mellette. Az előbbi esetben egyet vagy többet is vittek, ha viszont a koporsó mellett mentek, akkor mindig négyet. Arra, hogy eladókorú nagylánynak vagy legénynek kötöttek volna koszorút, sehol sem emlékeznek. A németek kitelepítése után, a gyermekhalandóság csökkenésével a szokás hirtelen szűnt meg az itt maradók körében is, mára pedig csak a legidősebbek emlékezete őrzi. A virrasztókról különféle vándortörténeteket mesélnek. A legnépszerűbb változatban a jelenlévők a szemfedél alá mászott macska motoszkálásáról hiszik azt, hogy a halott akar felülni.

17 Ezek a történetek általában személytelenek: „Abba az időbe sok furcsát megcsináltak, mindenhogyan keresték a bosszúságot. Vót halott is, meg disznóölés is, egyszerre. Igazi halott. És a disznóölésnél szokott tor lenni, vacsora. És a kis melléképületben vót letakarva a hús, de ott vót a halott is fölravatalozva. Mennek ki, nézik: Nincs a halott! —Elvitték a halottat a hús helyett. Ez megtörtént eset. A népet akarták megviccölni, hogy elviszik a húst, míg azok bent ülnek, és a halottat vitték el." A virrasztókban olykor siratóasszonyokat fogadtak a halott mellé. Ennek az emléke azonban jórészt csak a siratót parodizáló elbeszélésekben maradt fenn. A legtöbbet a református Csertőn mesélték el; de ezek mindegyike jól ismert vándortörténet.

18 „Azt mondja a komaasszony: Megfogadom ezt a siratót — nem tudott ő siratni —, megfogadom egy fölöntő búzáér. Kezdi: — Jaj, jaj, jaj. Kedvesöm. Édös kedvesöm! — azt mondja —, Nincs teteje, nincs teteje! Csak lögyön teteje! Meglöki a gyászos komaasszony: — Maj' lösz teteje! — Előre kimérte a búzát. Azt mondja: Maj' lösz teteje! — Jaj, jaj! Kedves komám, sirassunk hát igazán! Van teteje, van teteje! Búcsúzunk hát magátul, kedves komám! "(Szulimán) „Vót egy asszony, meghalt az ura, az úgy siratta: „Kedves párom! Pemetem behozom, likamat bedugom!" Mer tüzelt, a kemencét pucolta ki a felesége, hogy berakja a kenyereket. Bevitte a pemetet, és ami a kemencének van, az a szellőző lukja, azt meg bedugta neki... Hát tiszta hülyeség, de igaz vót, azt mondták." (Csertő) A virrasztás — még ha olykor otthon is fekszik a halott—eredeti formájában már sehol sincs meg. A gyülekező rokonság csak megbeszéli a teendőket, de nem maradnak a halott mellett. A villanyt párom! A tököd a padon, te meg a hidegágyon! Drága angyalom!" (Szulimán) „Itten a kománál csináták a kapufát. Új kapufát csinyátak. Mer náluk is csak kéne új kapufát csinyáni. És félbe maradt a kapufa; meghalt a papa. Új kapufát csinyátak, és kezdték fúrni a sarokfát. Közbe a papa meghalt. Azt mondja az asszony: — Kedves papa! Még tegnap én tartottam, kend meg fúrta! — Ugye a kapufát." (Csertő) A véka búzáért megfogadot siratóasszony történetét közli GÖNcZI Ferenc 1914. 365.