Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 36 (1991) (Pécs, 1992)

Néprajztudomány - Tóth Judit: Mozsgó és vonzáskörzetének temetkezési szokásai a XX. században

206 TÓTH JUDIT Szép fejér ruha vót. Akkor gondútam, megmutatom neki. Tudta ám! Nem örült mán neki." A halálukra szánt ruháikat és egyéb dolgaikat 55— 60 éves koruktól készítik most is össze az asszonyok, különösen, ha betegek. A ruhásszekrényben meghatározott helye van, amit megmutamak a családtagoknak, ha pedig velük nem egy fedél alatt élnek, a szomszédoknak is. Elég kevés olyan emberrel találkoztunk, aki számít a gyermekeire: „Nekem még nincs rózsafűzérem, de a lányomnak biztos van, majd beleteszi a kezembe." „Én nem akarok bemenni a lányomékhoz Szigetvárra, itt akarok meghalni. De azt mondta a lányom: Ne féljen, maj kijárunk, meggondozzunk, ha beteg lesz. Úgyis csak meg fog takarittani, ha arra kerülök." A legtöbb fiatal azonban nem akar törődni ki tudja mikor bekövetkező halálával, de a szülőkével, nagyszülőkével sem, s azok előrelátását túlzásnak tartva, „ráérünk ilyesmivel akkor törődni, ha bekövetkezik"szemlélettel leintik őket. Ennek következménye, hogy sok, a halálra készülő öregnek jelenleg előre gondoskodnia kell több, korábban természetesen következő dologról. Egyre kevesebben vállalkoznak például az öltöztetésre; különösen a fiatalasszonyok — akiknek erejére szükség lenne — félnek a halottól. Ezért a legtöbb idős asszony előre megkér valakit majdani öltöztetésére. „(...) meg egy szép csipkés alsószoknya, mer én hordok még azt is. Mondtam, azt is adják rám. Meg egy bugyit. Há' mér feküdjek bugyi nékü, van nekem ölég. Na, azt mondják: Bugyogó is köll? Köll! — Ház aztán majd mit adnak rám? Nem mondom, van egy jó rokonyom, (a komaasszony lánya) az azt mondta: Ne féljen nénje, én fölótöztetem! — Mer a testvérem azt mondja, û nem őtöztet föl." Az öltöztetést vidékünkön nem végezték specialisták sem korábban, sem a ravatalozók megépítése után. Néhány éve azonban még mindenütt számon tartották azokat az asszonyokat, akik ha kellett, szívességből, köszönömér segítettek felöltöztetni az elhunytat. Megnevezésükre az „öltöztetóasszony" kifejezés nem általános. Saját temetésükre a régi öregeknél az említett dolgokon kívül mást nem volt szokás előre beszerezni. Mind a négy faluban ismerik a vándortörténetet arról a — sohasem néven nevezett — emberről, aki az előre elkészített vagy elkészíttetett koporsóját a padláson őrizte, és babot tartott benne. De konkrét eseteket sem akoporsó, sem a sírjelnek szánt fa előkészítéséről nem hallottunk. A sírhelyet az egyház ingyen adta. A soros temetkezés szigorúbbá válásakor kezd terjedni—leghamarabb Mozsgón a két háború közt —> hogy a házastársak elhunyt párjuk vagy gyermekük mellett váltották meg, azaz mérették ki maguk számára is a temető helyet. A mostani öregek és középkorúak ilyen esetben most is megváltják vagy megveszik a sírhelyet, s 3 Egyéni kérdőívek Mozsgó és kulturális vonzáskörzete felméréséhez. ,Jdeológia, tudat" című fejezet. Összeállította SCHENK János. 10., 11., 12. pont. Baranya Megyei Népművelési Tanácsadó, Pécs — Figyelembe kell vennünk, hogy ennél a témánál a kérdőíves módszer nem a legmegfelelőbb, és igen sok esetlegességet tartalmazhat. A felmérés adatait mégis megközelítően mikor párjuknak vagy gyermeküknek sírkövet csináltatnak, évszám nélkül a saját nevüket is ráíratják, sőt, fényképet is tetemek bele. őket azonban a legidősebbek elítélik, kinevetik. Mozsgón a leggyakoribb, hogy gyermektelen idős házaspárok még életükben megcsináltatják a sírkövüket, vagy a férfiak közös munkával elkészítik a kriptát. A szociális otthon lakói közül pedig többen nagyobb pénzösszeget hagynak az eltemettetésükre és a síremlékükre. Ezt a fajta előretekintést, halálra való készülést csak az öregek és az özvegyen maradt középkorúak körében tapasztaltuk, fiatalabbaknál nem. Megerősíti ezt az — a terület lakossága körében néhány éve végzett — szociológiai vizsgálat, melynek egyik célja volt az ideológiai, tudati változások felmérése. Ennek során föltettek néhány kérdést, a halálhoz való viszony megvizsgálására is.

3 A megkérdezett 50 évesnél idősebbek eszerint gyakran gondolnak saját jövendő halálukra; a 40—50, illetve a 30—40 éveseknek ritkán, csak hozzátartozóik halála, súlyos betegsége esetén jut eszükbe, a 20—30 éveseket pedig egyáltalán nem foglalkoztatja a halál gondolata. Arra a kérdésre, hogy mit jelent a halál gondolata, a 60 évesnél idősebbek válaszai ezek és hasonlók voltak: „Szépen elaludni.—Elmegyek pihenni. — Olyankor egyedül van az öreg cseléd. — Hogy mög köll halni? Hát mög köll halni, angyalom. Te is möghalsz. Születik, meg köll halni, csak ne szenvedjek." A 40 évesnél fiatalabb nők körében gyakori válasz volt a félelem a halál kiszámíthatatlanságától. Legközelebb áll az öregekéhez az értelmiségiek felfogása, akik természetesnek fogadják el a halált, és életükben még valamilyen maradandó alkotás létrehozására törekednek. A „Miért szeret élni?" kérdésre adott válaszokban a család szeretete, a gyermekek nevelése, az élet szépségeinek meglátása, a munka, az egészség szerepel. A halál gondolata itt természetesen ezek elvesztését jelenti. Ha egy idős ember természetesnek tartja a halált, elfogadja, nem jelenti azt, hogy nem ragaszkodik az élethez. „Tudja mindenki, hogy meghal. De még úgy szeretnék élni, úgy örülök mindennek. Van aki megveszi, elkészíti vánkost, ruhát, fehéret, lepedőt, amit beleterítenek a koporsóba... Én ilyesmit nem tudnék megcsinálni." (1894-ben született asszony.) „Aki beteg, csak fújja: Jaj, csak halnék meg, minek élek én mán! De ha odakerül? Jaj, csak élnék még egy keveset. — Ezzel így vagyunk." Csak aid beteg, egyedül van, mellőzött, az fakad panaszra: „Én mán nem szeretek gyerekeim élni. Mer én mindig csak rosszat éltem." Vizsgált községeinkben a halál előjelei megegyeznek az egész magyar nyelvterületen általános jelekkel.

4 Ezeket szinte mindenki ismeri, és aki jelen volt egy-egy halálesetnél, és ott valami szokatlant tapaszhitelesnek fogadhatjuk el, mivel a néprajzi gyűjtés során folytatott beszélgetések — bár szűkebb körben — ugyanezt az eredményt hozták. * A temetkezési szokássor egyes elemeinek párhuzamait összefoglalja JUNG Károly 1978. jegyzetpontjaiban.