Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 36 (1991) (Pécs, 1992)

Történettudomány - Soproni Olivér: A mihráb motívum vándorlása és egy mihrábos erdélyi kályhacsempe

114 SOPRONI OLIVÉR 7. kép. Kalotaszegi rovásdísz. Fáy Aladár: A magyarság díszítő ösztöne, Bp. 8. kép. (14. j.) ják. Az Univerzum fedi jurtáik oldalát, fekhelyüket és azon taposnak sátraik padlóján. Az ázsiai kozmikus gondolat és hit kíséri őket állandóan és az ég csillagsátora az б végtelenségével, halhatatlanságával borul reájuk, emlékeztetve őket az égi hatalmak védő vagy ártó hatalmára. A szőnyegszövő asszonyok munkájuk közben állandóan Allahot dicsőítő fohászokat mormolnak, annak jeléül, hogy alkotásaik nem csak a szükségletek terméke, hanem egyben a hit világát tükröző szakrális tárgyak is. Ez az ábrázolási tendencia egész Ázsia területén érvényesült, de hatása alól a magyar népművészet sem vonhatta ki magát, ami érthető is, hiszen mitikus világunk az ázsiaiakban gyökerezik, annak levegőjét szívtuk magunkba és így ezzel együtt művészi kifejező készségünket is ez befolyásolta, erre építettük fel, és ebben különbözünk Európa művészi gondolatvilágától. Mert amíg Európa művészetében számító rendszerében vannak elhelyezve a motívumok, addig a magyar kompozícióta változatosság, az ötletszerűség jellemzi. Elég ennek csak egy példáját említenünk. Ez egy kalotaszegi rovásdísz. Ismeretlen alkotója ötletszerűen díszíti a felületet, és minden alkalmat felhasznál arra, hogy ezt meg is valósítsa. Négy galambot ábrázol, de három különböző mintájú. A rajz két végén szintén két különböző tulipán fejezi be a díszítményt. Közben harminckét kis virág tölti be az üres mezőket, de mindmegannyit más és más formában faragta ki mestere. Tehát a spontán ötletszerűség jellemzi darabunkat. És ez vajon nem a szőnyegek csillagokkal teleszórt mintáinak az utórezgése a magyar nép művészetében? ósi örökségünk beszédes bizonyítéka annak.

14 (Fáy Aladár: A magyarság díszítő ösztöne. Bp. (7. kép.) (H. Ropers: Morgenländische Teppiche. Régi Sirvan. (8. kép.) Ez a szimbolikus háttér még fokozottabban érvényesül a szőnyegművészet legfiatalabb hajtásánál, az 14 Fáy Aladár: A magyarság díszítő ösztöne. Bp. 8. kép. anatóliai imaszőnyegeknél, mivel itta szőnyegek szimbolikus világa még szakrális jelleggel is bővült. A XV. század végén, a XVI. század elején jelentek meg, de a XVIII. században élték virágkorukat. A minta fő jellegzetessége a patkó alakú boltozat, amely sokszor két vagy négy oszlopon nyugszik. Az architektúra a dzsámikéhoz hasonló és a dzsámik „mihrab"-ját utánozza. Sokszor ámpolna lóg be középen, vagy az életfa tölti be mihrab fülkéjét, ami szintén a szimbolikus háttérre utal, és ellensúlyozza a szőnyeg mintájának földi építményének architektonikus voltát. Ez az életfa az iszlámban a Szidra vagy Tubra. A mennyországban Allah jobbján áll és koronája szétterül az egész Paradicsomon. Ez a vad szilvafa, aZizipaus Jujuba. Ennek szent voltát az is igazolja, hogy a temetési ceremóniákon levelei főzetével mossák le a halottakat. Szegélyeiket stilizált virágmotívumok, vagy maszkszerű minták sorai díszítik, természetesen a különböző vidékek más és más formaalakítása szerint. A boltozat sarkaiban arabeszkszerű életfákat láthatunk és stilizált Koránfeliratok teszik még változatosabbá és mélyebbé a vallásos hangulatot. A nomádoknál az oszloprendszer elmaradt és az egész kompozíció geometrikusabb formát öltött. Ez a szőnyeg, főleg a nomádoknál a dzsámit helyettesítette a mihrabbal, ahol az imát elmondották, a szőnyeget Mekka felé fordítva. Ezen térdepelve mondták el a napjában ötször kötelező imádságot. Tehát a szőnyegek fő jellegzetességét a „Mihrab" ábrázolása képezi. Éppen ezért először is magával a „Mihrab"-bal, annak fogalmával, az iszlámban oly fontos szerepet játszó építészeti és szakrálisjelentőségével kell megismerkednünk, már azért is, mivel ez képezi fő témáját tanulmányunknak. Mi is tulajdonképpen ez a mihrab? Ezzel kapcsolatban vissza kell térnünk az iszlám kezdeteinek korára, sőt még azon is túlra az ősi mitikus hithez, ami az araboknál még erőteljesebben bontakozott ki, éspedig annak egy sajátos vonására, a kövek szentségére, azok mélységes tiszteletére.