Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 34 (1989) (Pécs, 1990)

Természettudományok - Bálint Zsolt: A Kárpát-medence boglárkalepkéinek revíziója (Leipodtera, Lycaenidae)

A KARPAT-MEDENCE BOGLÁRKALEPKÉI 51 menti sávban fordulnak elő, vagy (akár a Bükkben és Tornai Karszton) víznyelők, töbörrétek, árokpartok oldalaiban. Az imágók repülési ideje kb. június köze­pétől indul (egyes években előbb, vagy később) és kb. július elejéig tart. Tápnövényük az olykor tömegesen előforduló Gentiana cruciata L. Érdekes jelenség, hogy a bázikus talajon tenyésző populációk (Duna­zug-hegység: Visegrád, Esztergom - leg. Blattny, Kétbükkfanyereg - leg. Bálint és Ronkay G.; Szé­csény: Breut-tanya - leg. Lipthay; Mátra hegység: Zempléni hegység: Dorgó - Gyulai 1977, Senyő - leg. dr. Éhik, Bohó-rétek - leg. Bálint és Ronkay L.) me­zofil hegyi réteken tenyésznek és repülési idejüknek a súlypontja július második és harmadik hetére esik. A nőstények kék behintése csupán a szárnytőre szorít­kozik, máskülönben mindkét ivar megtévesztésig ha­sonlít a curiosa-m. Tápnövényük a Gentiana cruciata (Kétbükkfanyereg, saját megfigyelés) vagy a Gentiana pneumonanthe L. (Bohó rétek, saját megfigyelés). Rendkívül problematikus a o/riosö-alakok taxonó­miai helyzete. A síkvidéki, száraz biotópokban élő al­con-t sokan a magashegységi, alpesi rebeli (Hirschke, 1904) alfajaként tartják számon (Forster-Wohlfahrt 1955, Kudrna 1986 stb.). A curiosa leírásakor már ma­ga a szerző is utalt arra, hogy az új alfaj inkább a síkvi­déki xerophila (Berger, 1946) taxonra emlékeztet, amelyet rebeli alfajként írtak le (Berger 1946 és Szabó 1956). Az alcon-rebeli probléma gyökere abban rejlik, amint már erre egy korábbi munkámban rámutattam (Bálint 1986), hogy a xerophila-t rebeli alfajként vezet­ték be az irodalomba. Ez adott okot arra Forsternak, hogy két nőstény alcon-t, amelyet a Murányi-fennsí­kon gyűjtöttek, rebeli-nek határozzon (Moucha und Nóvák 1959, Varga 1961). Pedig nyilvánvaló, hogy xe­rophila-curiosa jellegű példányokról volt szó. Berger tévedése nyomán tartotta számos szerző (Kaaber 1961, Urbahn 1964) a szárazréti alcon-t rebeli formá­nak. Pedig már erre a tévedésre Bemet (1957) az idé­zett két szerző előtt rámutatott. Nagyobb európai múzeumok (Párizs, Bonn, Mün­chen, Bécs) anyagait vizsgálva megállapítottam, hogy ez a szárazréti alcon forma egész Közép-Európában előfordul (vö. Kaaber 1961 és Urbahn 1964), érvényes neve a xerophila (Berger, 1946). Areája a Bécsi-me­dencén át kelet felé egyre elkeskenyedő sávban beha­tol a Kárpátok által körülzárt területekre is. Erdélyből eddig két példányát ismerjük: c? „ Vicze, Újhelyi, '913. VI. 4. "; 9 „Ditró, 1943. VI. 16., coll Jablonkay"(a Ter­mészettudományi Múzeum Állattárának lepkegyűj­teményében). Véleményem szerint a Szabó által leírt bükki alcon megegyezik a xerophila-val, tehát: Glau­copsyche (Maculinea) alcon xerophila (Berger, 1964) = Maculinea alcon curiosa Szabó, 1956, syn. n. Szabó nem közli a holotypus adatait, csupán arról tesz említést, hogy az gyűjteményében található. Eb­ben az esetben sem jelölte ki a típuspéldányt, de mi­vel alcon-jsá között csak egyetlen egy bükki példány van, így az holotípus értékű. Adatai: „Bkut [Bánkút]), 530702". Az Allotypus, amely a leíró szerint Jablonkay József gyűjteményében van, most a Mátra Múzeum­ban (Gyöngyös) található, a Holotípus a Természet­tudományi Múzeumban. A Keleti-Kárpátokból leírt ssp. limitanea (Bálint, 1985) a balkáni ssp. sevastos (Rebel et Zerny, 1931) elő­fordulásának legészakibb pontjáról leírt alfaj (Bálint 1985): elkülönítése nem indokolt mivel a Kárpátok láncolatán át, a Bánáton keresztül összeköttetésben van a sevastos sevastos-sz&l (brassói, fogarasi és orso­vai példányai ismertek). A taxon nem mutat határo­zott alfaji bélyegeket, biológiájában is azonos a balká­niakkal, így azokkal megegyezik, tehát: Glaucopsyche (Maculinea) alcon sevastos (Rebel et Zerny, 1931)=Maculinea alcon limitenea Bálint, 1985, syn. n. A sevastos még a Nyugati-Kárpátokban is előfordul (Aranyosfő, Torockószentgyörgy, Borosjenő: a TTM Állattárának lepkegyűjteményében). Glaucopsyche (Maculinea) árion (L.) A hazai irodalomban szereplő/ punctifera Grund, / animula Szabó és/ vagula Szabó nevek aberrációs formákat jelölnek, nevezéktani értékük nincsen. A Kárpát-medence árion populációinak különbözősé­gére már Szabó (1956) is rámutatott, de a kérdést meg­válaszolatlanul hagyta. Uherkovich és Varga kutatásai­nak eredményeképp (publikálatlan kézirat) a követ­kezőket állapíthatjuk meg: Június végétől augusztus közepéig repül a nagy, világoskék alapszínű, fehér fo­nákú alak, amelynek tápnövénye az ugyancsak nyár derekán virító Organum vulgare L.. Ez az árion forma a ssp. ligurica (Wagner, 1904) alfajjal látszik azonos­nak. A másik, amely a törzsalakot képviseli, sötétebb alapszínű, fonákja szürkés, a hátulsó szárnyak tövén kiterjedt türkizkék behintéssel. Az imágók repülési ideje itt is a tápnövény (Thymus-fajok) fő virágzásával (május közepe-június vége) esik egybe. Kísérletek alapján kell megválaszolni, hogy az árion arion-t és az árion ligurica-t milyen mértékben választja el külön­böző biológiájuk. A gyűjteményi adatok és az ivar­szervi vizsgálatok nem támasztották alá a feltételezett reproduktív izolációt. A Keleti- és a Déli-Kárpátokban a ssp. antesion (Fruhstorfer, 1917) repül, ami valamelyest az alpesi ssp. obscura (Crist, 1878)-ra emlékeztet. Glaucopsyche (Maculinea) nausithous (Bergstr.) Rákosy (1982) az Erdővidékről említi (ennek nyo­mán Rákosy és Weber 1984 és 1986), de a közölt fény­kép alapján (csak a szárnyak felszínét ábrázolja) sze­rintem egy igen sötét nőstény teleius-ról van szó (a nausithous nőstényeknek soha nincsen kék szárnytö­vük). Alexinsci (1963) adata is tévesnek bizonyult (Bá­lint 1986). Jolana iolas (Ochs.) A ssp. obscuriolas Betti, 1977 a iolas iolas szinonim­ja (Betti 1977, Fazekas 1980 és 1984). Maga a Jolana Bethune-Baker, 1914 genusz pedig valószínűleg csupán a Glaucopsyche alneme. Plebeius argus (L.) A Keleti- és a Déli-Kárpátok hegyi rétjeiről szárma­zó példányok nagyobbak és sötétebbek. A nőstények könnyen összetéveszthetők a rokon idas fajjal. Az

Next

/
Thumbnails
Contents