Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 34 (1989) (Pécs, 1990)
Természettudományok - Bálint Zsolt: A Kárpát-medence boglárkalepkéinek revíziója (Leipodtera, Lycaenidae)
52 BÁLINT ZSOLT említett területeken élő populációk a balkáni ssp. cleomenes-szel azonosak. Plebeius (Plebejides) sephirus (Friv.) A sephirus-t Forster (1938) nyomán egységesen az orosz sztyeppvidékről leírt pylaon (Fischer de Waldheim, 1832) alfajának tekintik (Bemet 1961, ForsterWohlfahrt 1955, Gozmány 1968, Higgins 1975 stb.) pedig a pylaon név alatt számos Jó faj" (bona species) rejtőzik (Bálint 1987). Már maga a Forster által fölállított pylaon-csoport sem egységes, mivel a szerző ide sorolta a közelrokon pylaon és martini (Allard, 1867) fajokon kívül az eurypilos (Freyer, 1852) és a vogelü (Oberthür, 1920) taxonokat is. Az eurypilos-ról már Stempffer (1937) megállapította, hogy sokkal inkább Polyommatus mint Plebeius. Később Beuret (1959) a psylorita (Freyer, 1845) típusfajjal fölállított Kretania alnemzetségbe (eredetileg genusz) sorolta (vö. Poorten 1984). Nem illik a pylaon közelebbi rokonsági körébe a vogelü sem: mind a hím, mind a nőstény alapszíne barna, rajtjaik tarkázottak, a hímek ivarszervén sem található meg a Plebejides fajokra annyira jellemző kitinlebernyeg a valvák belső oldalán. A faj tápnövénye sem az Astragalus L.-ok közül kerül ki - pedig az összes Plebejides hernyója csűdfüvön táplálkozik - hanem nősténye az Erodium cheirantifolium-та petézik. Tehát a vogelü-t semmiképpen nem sorolhatjuk а pylaon és rokonaival egy alnemzetségbe, ahogy azt Sauter (1968) tette. A csoport képviselői egy belsőázsiai, xeromontán közös ősfajra vezethetők vissza. A közös ős a harmadkor vége felé a Mediterráneumban és Belső-Ázsiában széles areával rendelkezett, bár ez már akkor sem lehetett egyöntetű, hisz meglehetősen nagy területet foglalt magába. A harmadkori nagy földrajzi és klimatikus változások következtében ez az area földarabolódott, (ekkor, a Gibraltári-szoros megnyíltával szakadhatott le a „martini-ág"), majd a jégkorszak alatt refúgiumokba szorult. A hideg periódus után beköszöntő enyhüléssel a faj újból terjeszkedni kezdett, de eredeti areáját már nem tudta visszanyerni többé. A széleken képződött szigetekből ekkorra önálló fajok alakultak ki (Északnyugat-Afrika: martini Ali. - a faj már a harmadkor végén önálló lehetett, - Alpok: trappi (Verity, 1927), Altáj : pylaon (F. W.). Az eredeti area szívében s az attól nem túlságosan távol eső területeken az egykor refúgiumokba szorult alakok areája lassan újra találkozott, még az előtt, hogy azok faji szinten elkülönülhettek volna. Ezeket csak alfaji szinten választhatjuk szét egymástól: sephirus (Friv.) - Kárpát-medence, Krím, Balkán, Kis-Ázsia; nichollae (Elwes, 1901) - Palesztina, Szíria; abchasicus (Nekrutenko, 1975) - Kaukázus; zephyrinus (Cristoph, 1884) Örményország, Irán, Türkménia, Tádzsikisztán; usbekus (Forster, 1939) - Üzbegisztán; indicus (Evans, 1932) - Beludzsisztán. Maguk az alfajok is rendkívül változatosak, s areáik találkozásánál számos átmeneti formát hoztak létre, így ezekkel együtt igen sok taxon leírására nyújtottak lehetőséget. Ha Forster 1938-as munkáját vesszük alapul és az azóta leírt Subspecieseket is beszámítjuk, akkor 31 pylaon-alfajt ismerünk. Egy nagyobb revízió hivatott eldönteni, hogy ezek közül valóban melyik igazi alfaj, és tisztázni a csoport kapcsán fölmerülő bonyolult kérdéseket. A már említett „központi faj" legelsőnek leírt alakja a sephirus, így véleményem szerint azt ezzel a névvel kell jelölnünk. Hazai populációink is a sephirus-котЪе tartoznak (Szabó (1954) ezt igen helyesen állapította meg!), annak legnyugatibb képviselői (Bálint 1985d és Szabó 1954, 1956). A „#y/ao/2-csoport" képviselőinek nagy hajlamosságát a földrajzi alfajok képződésére a kárpát-medencei populációk is jól szemléltetik: az Erdélyben előforduló ssp. proximus Szabó a törzsalakra, a sephirus sephirus-та emlékeztet (Szabó 1954), míg a Kárpát-medence belső területeiről leírt ssp. uhryki (Rbl.) (Deliblát) és kovácsi Szabó (Fót, Somlyó-hegy) hosszúkás szárnyalakjával, a hímek világosabb lilás alapszínével és az ivarok sötétebb szürke fonákjával egymással mutatnak közeli rokonságot. E két utóbbi populáció bizonyíthatóan még a középkorban összeköttetésben volt. Szabó munkássága során három új sephirus taxont írt le: a már említett erdélyiproximus-t (Szabó 1954), a fóti Somlyóhegyről a ssp. kovacsi-t (Szabó 1954), majd előttem ismeretlen okból újból leírta a fóti populációt ssp. /oticus néven (Szabó 1956), ami természetesen az elsőként leírt kovácsi szinonimja (Gozmány 1968). Az 1954-ben leírt alfajok esetében elmulasztotta a típusok kijelölését, de munkájában megemlíti, hogy vizsgálatait a Természettudományi Múzeum lepkegyűjteményében található anyagokon végezte, és а proximus esetében meg is jegyzi, hogy hány erdélyi példányról van szó. A /oticus típusait megtaláltam gyűjteményében. A típusok kijelölését a syntípus-sorozatból az alábbiakban végzem el, majd megadom a/oticus Szabó-féle típusainak az adatait is: ssp. proximus: Lectotípus (cf): „Kolozsvár, Széna/ű; 9 (Vi) 929; Pèterfy" (tussal írt cédula); „Lectotypus á", Plebejus sephirus ssp. proximus Szabó, (a cédula hátoldalán:) det. Bálint Zs., 1985" (piros szegélyű cédula); „Hung. Nat. His. Mus. coll. Lepidoptera, Lectotypus" (piros nyomtatott cédula). Paralectotípus (9): „Széna/üvek, 1921. VI. 8." (nyomtatott cédula); „Kolozsvár, Müller" (nyomtatott cédula); „Paralectotypus 9, Plebejus sephirus ssp. proximus Szabó, (a cédula hátoldalán) det. Bálint Zs., 1985" (piros szegélyű cédula); „Hung. Nat. Hist. Mus. coll. Lepidoptera, Paralectotypus" (piros nyomtatott cédula). ssp. kovácsi: Lectotípus (о 71 ): „Csornád, 1944. VI. 13., Uhrik" (nyomtatott cédula); „Fót, 1944. VI. В., Uhrik, (a cédula hátoldalán:) Somlyóhegy" (felszínén nyomtatott, fonákján kézzel írt cédula); „Lectotypus <?, Plebejus sephirus ssp. kovácsi Szabó, (a cédula hátoldalán:) det. Bálint Zs., 1985" (piros szegélyű cédula); „Hung. Nat. Hist. Mus. coll. Lepidoptera, Lectotypus" (piros nyomtatott cédula). Paralectotípus (9): „Fót, 1944. VI. П., Fabricius E" (nyomtatott cédula); „Paralectotypus 9, Plebejus sephirus ssp. kovácsi Szabó, (a cédula hátoldalán:) det. Bálint Zs., 1985"'(piros szegélyű cédula); „Hung. Nat.
