Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 34 (1989) (Pécs, 1990)

Természettudományok - Bálint Zsolt: A Kárpát-medence boglárkalepkéinek revíziója (Leipodtera, Lycaenidae)

A KARPAT-MEDENCE BOGLÁRKALEPKÉI 49 Megjegyzések egyes fajokról Lycaena helle (D. & Sch.) A faj régi felvidéki adatait Kudrna (1974) megbízhatatlannak tartja. Rebel (1911) herkulesfürdői példányának hitelessége is kérdéses. Egykori, magyarországi adatai (Szolnok, Szeged) ma már ellenőrizhetetlenek, mivel a Kárpát-medence belsejének növény- és állatvilága a folyamszabályozásokkal rendkívüli mértékben átalakult (Bálint és Janáky 1988). A Kárpátmedencében jelenleg csak két populációja ismeretes: egyik az Avasság szegélyén (a Szatmár-beregi sík keleti szélén) és a Barcaságban (Bálint és Szabó 1981, Szabó 1982). Alfaji tagolódásával az európai területekre nézve Meyer (1982) foglalkozott. Munkájában nem tesz említést a Partium-béli és az erdélyi populációról. A helle törzsalakja Bécs környékéről származik; véleményem szerint a kárpát-medencei populációk megegyeznek a helle helle-wél. Lycaena dispar rutila (Werneburg, 1864)=Lycaena dispar hungarica Szabó, 1956, syn. n. A Szabó által leírt ssp. hungarica a közép-európai ssp. rutila szinonimja. Szabó leírásában nem találni olyan bélyegeket, amelyek csak a magyarországi populációt jellemeznék. A ssp. hungarica leírása (Szabó 1956) teljesen ráillik a Berlin környékéről származó Werneburg-félQ alfajra. A Szabó által annyira hangsúlyozott kétnemzedékűség sem lehet egyedüli, bizonyító erejű taxonómiai bélyeg. Ráadásul a dispar (Haworth, 1803) és alfajai csak Európa hűvösebb részein egynemzedékesek (Forster és Wohlfahrt 1955, Higgins és Riley 1983). Nagy elterjedésű fajok esetében észak felé haladba a nemzedékek csökkenése, illetve dél felé haladva azok növekedése általános jelenség, amely közvetlenül összefügg a tápnövény gyorsabb vagy lassúbb életciklusával. Szabó nem jelölte ki a hungarica típuspéldányait, így a leírásban megadott lelőhelymeghatározás alapján gyűjteményéből (Szabó teljes gyűjteménye a Természettudományi Múzeum lepkegyűjteményébe került) egy hím és egy nőstény L. dispar-t választok ki a Lectotípus és a Paralectotípus példány kijelöléséhez. Adataik: Lectotípus ((f): „Budapest, 1939. VI. 4., Dr. Szabó"(nyomtatott cédula); „Coll. R. Szabó, TtM, Budapest" (nyomtatott cédula); „Lectotypus, L. dispar hungarica Sz., (a hátoldalon:) kijelölte, designated by Zs. Bálint 1987" (piros szegélyű cédula). Paralectotípus (9): „Budapest, 1931. V. 31., Dr. Szabó" (nyomtatott cédula); „Coll. R. Szabó, TtM, Budapest" (nyomtatott cédula); „Paralectotypus, L. dispar hungarica Sz., (a hátoldalon:) kijelölte, designated by Zs. Bálint 1987" (piros szegélyű cédula). A típuspéldány-sorozatban (syntípusok) 18 dV és 6 99 található. A Lecto-, Paralecto- és a syntípusok a Természettudományi Múzeum lepkegyűjteményében vannak. Lycaena (Heodes) virgaureae balcanicola (Graves and Hemming, 1928) = Lycaena virgaureae pyronitens Szabó, 1956, syn. n. Szabó nem tud a ssp. balcanicola-völ, amikor leírja a pyronitens-t (Szabó, 1956). A két taxont egymástól nem lehet elkülöníteni, a pyronitens típussorozata (Mátra hegység, 2 dV és 2 9 9) minden szempontból azonosságot mutat a Kárpát-medence és a Balkán többi vidékein gyűjtött virgaureae példányokkal. A virgaureae az egész Kárpátokban előfordul, és a Bánáton át összeköttetésben áll a balkáni populációkkal. Alfaji elkülönítésük nem indokolt. Szabó ez esetben sem jelölt ki típusokat, így azok kijelölését itt végzem el. A típuspéldányok adatai: Lectotípus (d

1

): „Csv., VII. 11. "(ceruzával, kézzel írt cédula); „1932. VII. 11., Mt. Mátra, Coll. Dr. Szabó" (nyomtatott cédula); „Coll. R. Szabó, TtM, Budapest" (nyomtatott cédula); „Lectotypus, H. virgaureae pyronitens Sz., (a hátoldalon:) kijelölte, designated by Zs. Bálint 1987" (piros szegélyű cédula). Paralectotípus (9): „Csv., VII. 11. "(ceruzával, kézzel írt cédula); „1932. VII. 11., Mt. Mátra, Coll. Dr. Szabó" (nyomtatott cédula); „Coll. R. Szabó, TtM, Budapest" (nyomtatott cédula); „Paralectotypus, H. virgaureae pyronitens Sz., (a hátoldalon:) kijelölte, designated by Zs. Bálint 1987" (piros szegélyű cédula). A típuspéldányokat (Lectotypus d\ Paralectotypus 9, Syntipi (1 cf és 1 9) a Természettudományi Múzeum Állattára őrzi. Lycaena (Heodes) tityrus (Poda) Az irodalomban (Popescu-Gorj 1947 és 1980, Сарще és Kovács 1987) feltűnik a ssp. subalpinus (Speyer, 1851) is, mint a Keleti- és a Délnyugati-Kárpátok alfaja. A rendelkezésemre álló anyagok megvizsgálása után megállapítottam, hogy a Keleti- és Déli-Kárpátok tityrus populációi lényegesen különböznek az alpesiektől s egy még ismeretlen alfajt képviselnek, amelyet Lycaena (Heodes) tityrus argentifex ssp. n. néven írok le a későbbiekben. Lycaena (Heodes) alciphron (Rótt.) Hazánkban csak a törzsalak fordul elő, s ha szigetszerűen is, de az egész országban megtalálható. Helyenként (homokpuszta-rétek, dolomit-sztyepprétek) gyakori lehet. Gozmány (1968) a ssp. chairemon magyarországi előfordulását említi. Valóban találkozhatunk hazánkban chairemon-szerű példányokkal, szinte mindenütt, de ezek csak egyedi eltérések, ún. „fenotípusok" (Varga 1960a). Az igazi chairemon nagyobb, a lila behintés szárnyaik felszínén kevesebb, fonákjuk fehéres és a rajzolat fejlett, élénk. Az igazi chairemon-t a bánáti (Herkulesfürdő, Mehádia, Orsóvá) példányok képviselik. Lycaena (Palaeochrysophanus) hippothoë (L.) Hazánkban a hippothoë-nek két alfaját különböztetjük meg (Fazekas 1978, Fazekas és Balázs 1979, Gozmány 1968, Rézbányai 1979, Szabó 1956). Fazekas és Balázs (1979) tévesen jelölik meg a sumadiensis típuslelőhelyének Kaposvárt. Szabó gyűjteményében csak Hetesen (Somogy megye) gyűj4ött magyarországi hippothoë-kat találtam, és a leírásban is (Szabó 1956) egyértelműen Hetest jelöli meg „locus typicus"ként a szerző.