Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 34 (1989) (Pécs, 1990)
Természettudományok - Bálint Zsolt: A Kárpát-medence boglárkalepkéinek revíziója (Leipodtera, Lycaenidae)
50 BÁLINT ZSOLT A sumadiensis esetében sem jelölt ki Szabó típusokat, így az 5 ciV és 2 9 9 példányból álló sorozatból, amely alapján leírta az alfajt, kijelölöm a Lectotípust és a Paralectotípust. Adataik: Lectotípus (d 71 ): „Hetes, Mogyorósi rét, 1953. VII. 27., (a cédula hátán kézzel írva:) sumad. cf (nyomtatott cédula); „Hung. Nat. Hist, Mus. coll. Lepidoptera, Lectotypus" (piros, nyomtatott cédula); „Lectotypus, Palaeochrysophanus hippothoë sumadiensis, (a cédula alján:) des. Zs. Bálint 1985" (piros szegélyű cédula). Paralectotípus (9): „Hetes, Mogyorósi rét, 1953. VII. 27., (a cédula hátán kézzel írva:) sumad. 9" (nyomtatott cédula); „Hung. Nat. Hist. Mus. coll. Lepidoptera, Paralectotypus" (piros, nyomtatott cédula); „Paralectotypus, Palaeochrysophanus hippothoë sumadiensis, (a cédula alján:) des. Zs. Bálint 1985" (piros szegélyű cédula). A kijelölt típuspéldányok és a syntípusok a Természettudományi Múzeum lepkegyűjteményében találhatók. Dietzel (1978) a kétnemzedékűnek ismert ssp. sumediensis egynemzedékű formájáról számol be, amelyet az Északi-Bakonyban gyűjtött. Syntarucus pirithous (L.) Gozmány (1968) nem tud szentgotthárdi előfordulásáról. Az említett őrségi faluban Nyírő dr. gyűjtötte 1944 és 1947 késő nyarán (a példányok a Természettudományi Múzeum lepkegyűjteményében vannak). Kisbalatoni populációja eltűnt, valószínűleg a kedvezőtlenre fordult időjárási viszonyok miatt, jelenleg csupán a Kárpát-medence alsó területein (Bánság és a Bánát szegélye) tenyészik (König Frigyes megfigyelései). Lampides boeticus (L.) Neugebauer Fonyódon (1944), Szabó Budaörsön (1956) szedett hernyókból nevelte. Uherkovich a Villányi-hegységben gyűjtötte (Uherkovich 1975). Cupido osiris (Meig.) Kárpát-medencei előfordulásáról részletesebben Bálint (1985) és Reiprich (1972) írt. Újabban Janáky István (Budapest) az Aggteleki Nemzeti Park határában lévő Zádorfalván is megtalálta. Everes alcetas (Hffmgg.) és Everes decoloratus (Stdgr.) A szlovákiai populációkkal legújabban Kulfan et al. (1986) foglalkozott. A Középhegységben (Dunántúl és Észak-Magyarország), Dél-Szlovákiában és a Nyugati-Kárpátokban a tipikus decoloratus-tól lényegesen elütő, az alcetas-та emlékeztető alak is előfordul. A hímek palakék színűek, sokszor erősen kormozottak, hiányzik róluk mind a decoloratus ezüstös, mind az alcetas ibolyás fénye. Ivarszervük is mutat némi eltérést; a Természettudományi Múzeumban sok Lorkovic dr. által megvizsgált példányon találhatunk következő feliratú cédulát: „alcetas? - decolarata? - unternnb., Formengemisch.; uncus mehr о. weniger kurc. (с— !); det. Lorkovic" (Lorkovic 1938 és 1942, vö. Varga 1960a). Philotes (Pseudophilotes) schiffermülleri (Hern.) A hazai irodalomban szereplő hygrophil vicrama (Moore, 1865) Közép-Ázsia magashegységeiben (Himalája, Hindukus, Karakorum, Pamír) fordul elő. Hazai populációink a németországi Hanau-ból leírt baton-hoz (Bergsträsser, [1779]) állnak közelebb, de attól a hímek valváinak néhány jellegzetessége jól elkülöníti (Fazekas, 1978, Higgins 1975, Pacit és Smelhaus 1950). Ennek alapján a schiffermülleri-t önálló fajnak kell tekinteni (Kudrna 1986). Philotes (Pseudophilotes) bavius hungaricus (Diósz.) Diószeghy sem jelölt ki típuspéldányokat. A cikkében (Diószeghy 1913) említett gyűjtésekből származó példányok, amelyek alapján leírta a „var. hungarica "-t, a Természettudományi Múzeum gyűjteményében vannak. Ezekből válogattam ki a Lectotípust és a Paralectotípust.* Adataik: Lectotípus (9): „Lyc. Bavius, 1910. ápr. 10., Vice (Sz. Doboka)" (ceruzával és kézzel írt cédula); „ Vicze, Sz. Doboka, Diószeghy, 1910. 4. 10. " (tussal és kézzel írt cédula); „Lectotypus <?, Ph. bavius hungaricus Diósz., (cédula hátoldalán;) kijelölte, designated by Zs. Bálint 1988. VIII. "(piros szegélyű cédula). Paralectotípus (9): „Vicze, 1913. IV 26., Lyc. bavius 9"(ceruzával és kézzel írt cédula); „Paralectotypus 9, Ph. bavius hungaricus Diósz., (a cédula hátoldalán:) kijelölte, designated by Zs. Bálint 1988. VIII. "(pirosszegélyű cédula). A típussorozat (Syntípusok) további 10 dV és 6 9 9 példányból áll. A típuspéldányokat a Természettudományi Múzeum őrzi. A faj kárpát-medencei elterjedésével Szabó (1982) foglalkozott részletesebben. Az általa említett adatokon túl a Természettudományi lepkegyűjteményében egy tövisi példány is van (сД „Tövis, Alsó-Fehér megye, Dr. Szilády Z., 1912. "). Glaucopsyche (Maculinea) alcon (D. & Sch.) A Bükk-hegységből leírt ssp. curiosa (Szabó, 1956)-t mind ez idáig kárpát-medencei endemizmusnak tartották (Gozmány 1968, Gyulai 1977, Varga 1961). Az utóbbi években a Dunántúli- és Északi-Középhegység számos pontján újabb alcon populációkat fedeztek fel, amelyek közül különösen a mészkövön és a dolomiton tenyészők mutatnak curiosa jellegzetességeket (Bakony hgys. - leg. Dietzel, Vértes hgys. - leg. Szeőke, Pilis hgys. - leg. Bálint és Ronkay G.): a hímek a síksági nedves lápréteken élő alcon alcon-ml világosabb kékek, fonákjuk szürke, szárnyuk nyújtottabb, a nőstények barnás szárnyfelszínét legalább felerészben kék behintés fedi, esetenként az alapszín akár teljesen kék is lehet. Élőhelyeik dolomitkopárosok zárt sziklagyepei, ahol közvetlenül az erdőszegély * Diószeghy képzett festőművész volt és természetesen lepkészeti témákat is választott, amelyek sokszor egybeestek kutatásaival. Tudománytörténeti szempontból rendkívül fontosnak tartom itt megjegyezni, hogy Horváth Csaba levéltáros (Ttm, Növénytár) birtokában van egy Diószeghyakvarell, amely a hungaricus alakjait (pete, hernyó és báb), tápnövényét, és az imágókat (hím és nőstény) ábrázolja. Az akvarell állítólag Kovács Lajos hagyatékából került Horváth Csabához, akinek az özvegy ajándékozta oda.
