Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 34 (1989) (Pécs, 1990)

Muzeológia - Ujvári Jenő: A Baranya Megyei Múzeumok 1988. évi munkája

314 UJVARI JENŐ Szekció-rendszere valamennyi múzeumi tudományszakot felöleli, s a belső munkatársak mellett külső szerzőket is foglalkoztat. A helyi szaktudományos eredmények legfőbb közvetítője a nemzetközi szakirodalom felé, s egyben konvertibilis cserealap a külföldi szakirodalom beszerzésére. A Dunántúli Dolgozatok 1965-től jelennek meg. Tíz szám után módosult a periodika felépítése, öt sorozatra vált szét (természettudományi, régészeti, történelemtudományi, néprajzi és művészettörténeti sorozatokra) 1988ig újabb 10 kötet jelent meg e formában: monografikus feldolgozások és tematikus cikkgyűjtemények. A művészeti jellegű állandó és időszakos kiállítások színvonalas dokumentációját és nemzetközi megismertetését szolgálja az 1970-ben indított Janus Pannonius Múzeum Művészeti Kiadványai sorozat, mely 1989-ben már 66. katalógusa megjelenésénél tart. A JPM Múzeumi Füzetei a nem művészeti jellegű állandó kiállítások vezetői. Ujabb keletű, közönségtájékoztató jellegű, népszerűsítő, ismeretterjesztő kiadvány az örökség című periodika a múzeum kiadásában. Munkatársaink más tudományos szakfolyóiratokban és önálló kötetekben is rendszeresen megjelentetik kutatásaik eredményeit. III. A múzeumi szervezet működési feltételei A műtárgyvédelem feltételrendszere Egy múzeumi szervezet eredményes működésének mérlegét növekvő látogatási statisztikáknál, szaporodó műtárgyvagyonnál, a hálózat számszerű gyarapodásánál hívebben tükrözi annak vizsgálata, hogy a muzeális értékek bemutatásához, az őrzésébe került tárgyak megvédéséhez milyen körülményeket tud biztosítani az intézményhálózat. Célszerű ezért a műtárgyvédelem kategóriáját a lehető legtágasabban értelmezni. E feltételrendszer egyik legfontosabb eleme az épületek állaga. A megyei múzeumi szervezet abban a helyzetben van, hogy épületállományán tömegesen és egyszerre jelentkezzenek karbantartási, állagmegóvási, rekonstrukciós feladatok. A gazdasági munka legfőbb erőfeszítései ezek megoldására irányulnak. Az elmúlt néhány évben végzett sorozatos külső és belső felújítások (Vasarely, Zsolnay Múzeum teljes belső felújítása, Néprajzi Múzeum külső és belső felújítása stb.) eredményeképpen kirívó állapotok a leglátogatottabb kiállítóhelyeken nem tapasztalhatók. A külső kép azonban itt is gyakran elszomorító, s a vidéki kiállítóhelyek egy része lassan a közönség fogadására és műtárgyak bemutatására egyaránt alkalmatlanná válik. Az intézmény fejlődésének alapvető strukturális problémájára világít rá az a tény, hogy a Művelődési Minisztérium által kibocsátott múzeumi normatívákban megszabott kívánatos 1/3—

2/â arány a kiállítóterek s a raktárak-műhelyekmunkaszobák között egyetlen szakágazatban sem teljesül. A képző- és iparművészeti osztályon a kiállítóterek az összes alapterület 75%át foglalják el. Ezek az arányok akkor is rendellenesek és egészségtelenek volnának, ha a raktárak fogalma muzeális tárgyak megőrzésére és biztonságos tárolására alkalmas objektumokat takarnak. A valóságban azonban az osztályok nagyobb része sok különálló, távoleső, fűthetetlen, befolyásolhatatlan páratartalmú, biztonsági berendezést nélkülöző szükségtárolóhelyen „őrzi" műtárgyállományát. Nem túlzás azt állítanunk, hogy a műtárgyvagyonra a legnagyobb veszélyt a múzeumi tárolási körülmények jelentik. E felismerés jegyében fordítottuk energiáink zömét új raktári lehetőségek kialakítására az utóbbi két évben (újkori történeti anyag raktára a Felsőmalom u. 9-ben, kerámia-raktár a Káptalan u. 4. pincéjében, vasasi raktár a románkori kőanyag részére). A kiállítóhelyek közül a legnagyobb értéket őrzők a mai technikai adottságokhoz képest korszerű biztonsági berendezésekkel vannak felszerelve. E hálózat bővítése és műszaki fejlesztése folyamatos törekvésünk. E rendkívül költséges berendezések jelzéseinek központi észlelése, továbbítása a 24 órás ügyeleti rendszer személyi és technikai feltételeinek híján egyelőre nem megoldott. További problémát jelent, hogy a központi épületeken kívüli raktárak és restaurátorműhelyek nem rendelkeznek az elemi behatolás védelmen túl semminemű biztonságtechnikai berendezéssel. Az aktív műtárgyvédelem, a restaurálás személyi és technikai feltételei múzeumi szervezetünkben a szakfelügyelet megállapításai szerint az országos átlagnál jobbak. A védelemre, illetve helyreállításra szoruló műtárgyanyaghoz képest azonban a műhelyek kapacitása — mint az országban mindenütt — elégtelen. Vannak ellátatlan szakterületek is, mint pl. a műbútor vagy fegyver restaurálása. Bár a műhelyek egy része restaurátori szakmák szerint szerveződik (fa, szilikát, textil, festmény, papír), az osztályonkénti tagozódás, mint kényszerű adottság, előnytelenül befolyásolja a működés hatásfokát. A költségvetés belső arányainak folyamatos romlása a szakmai feladatok rovására újabb nehézségeket okoz a restaurálásban: mind kevesebb jut a nyersanyagok, vegyszerek, gépi felszerelések beszerzésére. Vannak tartósan veszélyeztetett tárgycsoportok is: a papíranyagban, festett tárgyakban súlyos károkat okoznak