Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 34 (1989) (Pécs, 1990)

Muzeológia - Ujvári Jenő: A Baranya Megyei Múzeumok 1988. évi munkája

A BARANYA MEGYEI MÚZEUMOK HELYZETE, MUNKÁJA UJVARI JENŐ I. Múzeumunk 1904 óta vesz részt a múlt emlékeinek gyűjtésében, megőrzésében, tudományos feldolgozásában azért, hogy közreadásukkal hozzájáruljon polgáraink hely- és önismeretének elmélyítéséhez, történelemszemléletének, ízlésének formálásához. Az elmúlt 85 év bizonyította, hogy az e tájon élő emberek jó szellemi környezetet biztosítanak a múzeum ügyének, s e kedvező feltételek nyomán és segítségével az ország egyik legnagyobb, legsokoldalúbb hálózata teremtődött meg, hozzájárulva a nemzeti művelődéshez. A fejlődés minőségileg új korszaka az 1949es múzeumi törvény megjelenése után kezdődött, új irányokkal és feladatokkal. 1951-ben a pécsi Városi Majorossy Imre Múzeum és a Baranya Megyei Múzeum gyűjteménye egyesült Janus Pannonius Múzeum néven, majd 1958ban a többi kiállító hellyel együtt a Baranya Megyei Tanács kezelésébe és irányítása alá került, így létrejött az országban elsőként a Megyei Múzeumok Igazgatósága, előbb Dombay János, Papp László, Dankó Imre, majd Sarkadiné Hárs Éva vezetésével. A hatvanas évektől igen gyors ütemű fejlődésnek lehetünk tanúi: új kiállítóhelyek sokasága létesült; fokozatosan kialakult a múzeum utca; Mohácson, Harkányban, Komlón, Szigetváron, Siklóson gazdag anyaggal ismerkedhetnek meg az egyre nagyobb számban érkező látogatók; több faluban pedig tájházak mutatják be a népi életet. S mindez nem csupán növekedés, hanem minőségi változás is, hiszen a Modern Magyar Képtár a legjelentősebb vidéki képzőművészeti gyűjtemény, s a XX. századi magyar művészetet bemutató kiállításaink országos jelentőségűek. Igen fontos eredmény az is, hogy a hagyományos múzeumi szakágak (régészet, néprajz, természettudomány) megerősödése mellett az új- és legújabbkori történeti múzeológia is létrejött, valamint az, hogy az intézményünket az MTA tudományos kutatóhellyé minősítette. Bővültek az intézmény funkciói és kapcsolatai. Az egyre összetettebbé váló feladatrendszer meghaladta a történelmi múlt tudományos feltárását: idegenforgalmi, műemlékvédelmi szerepvállalás; az iskolai oktatásban és közművelődésben való részvétel; az egyházakkal, önkormányzatokkal, üzemekkel történő együttműködés; a honismerettel, a várbaráti mozgalommal létrejött közös munka egyre több szállal köti a múzeumot a mindennapi kultúrához, a helyi társadalom struktúrájához. A felsorolt változások illeszkedtek a kulturális decentralizációs programba, amely az egész országra kiterjedő, kiegyenlítettebb kulturális fejlődés szükségességét fogalmazta meg. S bár a múzeumokat fenntartó tanácsok továbbra is arra kényszerülnek, hogy a központi kulturális célokat egy felülről vezérelt rendszerben valósítsák meg, számtalan jel bizonyítja a megyei tanács kezdeményező erejét, s kiemelkedő múzeumfejlesztő munkáját. Ennek magyarázata lehet az, hogy a tanács először jutott olyan „kultúraalkotó" intézmény birtokába, amely nagymértékben alkalmas a táji kulturális értékek megőrzésére és fejlesztésére; továbbá, hogy a „közművelő" múzeum fontos helye az alkotó művelődésnek, így kiváló lehetőségeket biztosíthat a helyi kezdeményezések, közösségi törekvések összefogására. Kétségtelen tehát, hogy a múzeum fejlődését a helyi kulturális politika sikerének és a decentralizáció megvalósulása jeleként foghatjuk fel. Látnunk kell ugyanakkor a mindvégig jelen lévő zavaró mozzanatokat is, amelyek torzították és ellentmondásossá tették a múzeum társadalmi hivatásának betöltését. A hálózatfejlesztés és gyűjteménygyarapítás sokáig önmagában nézve pozitív tendenciái, külső és belső aránytalanságokat eredményeztek. A vidéki városok múzeumalapítási törekvései megrekedtek, vagy visszafejlődtek (Siklós, Komló, Szigetvár), egyes szakterületek (pl. művelődéstörténeti műszaki-technikatörténeti) lehetőségei nem kihasználtak, vagy támogatási gondokkal küzdenek (pl. Bányászati Múzeum). A megyei múzeumi hálózat fenntartási költségeinek állandó növekedése néhány éve már érezhetően gátolja A Janus Pannonius Múzeum Evkönyve 34 (1989) : 311—318. Pécs, Hungária, 1990.