Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 34 (1989) (Pécs, 1990)

Néprajztudomány - Virt István: Halottas szokások és hiedelmek a Baranya megyében élő moldvai csángóknál

236 VIRT ISTVÁN mikám jó nyilacskám/Mámikám jó burjánkám/ Márnám adjál örök nyugodalmat tatámnak es mámikám/Mongya meg márnám hogy elhaltak s senki minket meg nem sajnált márnám, édes jó nyilacskám/Tátikám, tátikám, tatám édes jó nyilacskám, jöjjön el, sajnálja meg tátikám/ Mer senkisem sajnál úgy meg engem tatám, ahogy kend megsajnálogatott tátikám/Tátám édes jó nyilacskám, s mámikám, édes jó mámikám Megbocsássanak mámikám, ha én nem tuttam kifizetni semmivel magikat, mámikám/ Nem tuttam leszógáni amennyit kínlóttak, felnevelgettek mámikám/Mámám, édes jó nyilacskám, ki felnevelt nyóc gyermeket mámikám/ annyit kínlódott velünk márnám/Árva es vót mámikám/Elmaradott az édesannyától tizenegy esztendősön márnám/És nem tuggya hogy nőtt föl mámikám/Mennyit kínlódott vélünk, amíg minket felnevelt, márnám/Mik es nem tuttuk márnám/Bár a halála óráján maga mellé állni s valamivel megkínálni mámikám/Mer mind el vótunk szertülve/Ki hol tutta, mind el vótunk szóródva márnám/Mámikám s tátikám, megbocsássanak mámikám s tátikám s Isten fizesse meg minden jóságaikat magiknak tatám!/" A halál után sokszor évekkel később énekelt emlékező siratózás a temetésen előadott sirató évek alatt rögzült formája, amit legtöbbször magányosan, egyedül énekel a siratózó személy miközben szeretett hozzátartozóira emlékezik. (Az itt közölt sirató hangfelvétele megtalálható a pécsi Janus Pannonius Múzeum archívumában.) Minden esztendőben van két nap, amikor az élők a holtakra emlékeznek. Mindenszentek és halottak napja (november 1—2.) előtt rendbe teszik a temetőt, a sírokat. November 1-én késő délután a csángók kimennek a temetőbe, hogy hozzátartozóik sírjain gyertyát gyújtsanak és imádkozzanak a megboldogultakért. Szárászon 1983-ban végignézhettem, ahogy Benke Jánosné diószéni születésű asszony ismerőseinek a sírjánál is imádkozott, amiért egy kerek kalácsot, égő gyertyát és egy pohár bort kapott Isten nevében. Miközben megköszönte, hogy „Isten fizesse, essék a hotter!", a pohár borból a sírra cseppentett egy keveset. A moldvai csángók úgy tartják, hogy halottak napján az elhunyt hozzátartozók lelkei hazamennek. Ezért november 1-én, „halottak estéjén" egy kis asztalra ételt és italt tesznek és mellette korábban elhívott ismerősökkel imádkoznak a halottakért. Benke Jánosné olyan esetet is elmondott, amikor halottak napján az ajtó magától kinyílt: „Halottak napján, halottak estéjin imádkoztunk és megnyílt akkor az ajtó. Be nem csukódott, csak megnyílt. Akkor elgyött a hótt oda." Az ismerősöknek adott ételen kívül éjszakára is szoktak ételt kikészíteni a halott lelkének, hogy ehessen belőle, ha megéhezik: „Most es van, ha vagyon étele csináva, hogy tesznek éjjelre a hóttnak. Én most nem tettem,, mer nem tuttam csinálni. Ha lett vóna üdőm, akkor tettem vóna most es. Vajh kocsonyát, vajh galuskát, aztán kalácsot. Először egyet tennék, mer nekem csak az uram van meghalva. Aztán tennék a házigazdámér, innen három ember van kivéve, tennék azok részire es. Poharat es, kancsót es.". (Benke Jánosné sz. : 1906. Diószén — Szárász). November 2-án Egyházaskozáron misét mondatnak a halottakért és azután kimennek a temetőbe, ahol a pap megszenteli a sírokat. A házaknál legtöbb helyen terítenek asztalt a halott tiszteletére, amire a hozzátartozókat, rokonokat hívják el. Ezen a napon Pusztinán a temetőbe visznek ki nagyobb mennyiségű ételt és pálinkát, amivel az ottaniakat tisztelik meg Isten nevében: „Cseppentünk a sírra es az ő részire, mongyuk, hogy essék érte, kapjon részt belőle. Aggyuk az ételt es Isten nébe ki ott van annak, és az imátkozik akkor ott a sírnál, köszöni." (Pusztina, 63 éves asszony). Klézsén, Lábnikon és Diószén faluban is visznek enni- és innivalót a temetőbe és otthon is tesznek asztalt a halottért. Halottak napján az élők igyekeznek minél több ételt és italt kínálni Isten nevében, hogy a halott lelke megkapja és ne járjon vissza az élők közé. A halottal kapcsolatos tárgyak közül a hozzátartozók csak azokat tartották meg, amelyeknek rendkívüli varázserőt tulajdonítanak. Gajcsánán és Pusztinán a halott mogyorófa pálcáját nem szokták eltemetni a halottal, hanem megtartják: „Mikor jő a nagy üdő, azt a pálcáját kiviszem az udvar közepibe, és oda leszúrom és elmondom az imáccságot hozzá: Elindula szűz leány, Szent Margit az aranymedencéjével, hosszú úton, szíj es úton. Megtalálkozának sárkányokval, sátányokval, gonosztevő emberekvei. Kérdi szűz leány, Szent Margit, hol mentetek sárkányok, gonosztevő emberek, mennyünk erre a helyre nagy jegekvei, nagy szelekvei, nagy veszedelmes időkvei. Tiltlak tüktököt szent imáccságomval mennyetek el havasoknak oldalába, kőszikláknak gyomrába, hol kakasszó nem szólalik, áldott mise nem áldozik, kürtös kalács nem adakozik, úgy legyen, ámen. Dicsőség az Atyának, a Szentlélek Űr Istennek, vigasztaló szent lélek, Űr Isten vidd el ezt a nagy időt, ámen!". (Pusztina, 78 éves asszony). Gajcsána faluban eltették azt a gyertyát is, amit a haldokló kezébe fogtak és halál beálltakor onnan kivéve kikísérték vele a távozó lelket. Ezt a gyertyát akkor égették, amikor nagy vihar közeledett és a visszaemlékezések szerint eloszlatta a felhőket. Gajcsánán eltették azt a