Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 34 (1989) (Pécs, 1990)

Természettudományok - Bálint Zsolt: A Kárpát-medence boglárkalepkéinek revíziója (Leipodtera, Lycaenidae)

A KARPAT-MEDENCE BOGLARKALEPKEI 53 Hist. Mus. coll. Lepidoptera, Paralectotypus" (piros nyomtatott cédula). ssp./oticus: Holotípus (о"): „Főt, 1950. V. 14, с. Dr. Szabó" (kézzel írt cédula); „Holotipus" (gépelt cédula); Allotípus (9): „Főt, 1950. V. 28., с Dr. Szabó''(kézzel írt cédula); „Allotipus" (gépelt cédula). A fenti típusok a Természettudományi Múzeum lepkegyűjteményében találhatók. A sephirus-t Czekelius (1897) mint újonnan gyűjtött fajt említi Erdélyből, Pittner (Erd. Múz. Egy. Évk. 5:31.) nyomán. Később Rebel (1912) további lelőhelyeiről tudósít: Kolozsvár, Búza és Ofen (=Buda!). Forster (1938) egy Budapest környékén Bartha Viktor által gyűjtött hím példányra hivatkozik. Tehát a fajt már jóval a somlyóhegyi populáció 1944-es fölfedezése előtt (Szabó 1954) ismerték a mai Magyarország területéről. Az utóbbi évtizedekben a fótin kívül máshonnan is előkerült a szóban forgó boglárkalepke-faj: Göd (leg. Szabó: 1951, Bálint 1985d), Alsógöd és Dunakeszi (leg. Bálint: 1986), Szentendrei-sziget: Szigetmonostor (leg. Janáky: 1987), Pócsmegyer (leg. Dr. Ács: 1988). A fajt Lang (1901) Herkulesfürdőn gyűjtötte. Adatát nem vette figyelembe a szakirodalom; és annak ellenére, hogy a sephirus Herkulesfürdő környéki előfordulása igen valószínű, Lang óta senki sem fogta, tehát adata megerősítésre szorul. Plebeius (Lycaeides) idas (L.) A kárpát-medencei idas-okdX tévesen azonosította Forster (1936) nyomán a hazai szakirodalom (pl. Ábrahám és Uherkovich 1968, Dietzel 1973, Gozmány 1968, Gyulai 1977 stb.) a Kijev környékéről leírt ssp. acreon (Fabricius, 1787)-nal. Leestmans (1984), aki monográfiát írt az európai idas-ról, ugyancsak kritikátlanul veszi át Forster megállapítását. Már Szabó (1956) és Tallós (1959) is rámutat a hazai idas-ok tisztázatlan taxonómiai helyzetére. A Kijevben őrzött Sheljuzko-gyűjtemény idas-ait és hazai példányokat vizsgálva dr. Varga Zoltán professzor megállapította, hogy a Kijev környéki idas-ok első nemzedékes példányai a nagyobbak, míg a hazaiak (Jósvafő) esetében a nyári, második nemzedék. Ez is az alfaji azonosság ellen szól (Dr. Prof. Varga Zoltán szíves közlése). A Kárpát-medence belső területein tenyésző populációk a ssp. fycidasoides (locus typicus: Regensburg)-szel, az erdélyiek pedig a ssp. stempfferschmidti (locus typicus : Nagyszeben, Hammersdorf) taxonnal mutatnak azonosságot. Polyommatus (Vacciniina) optilete (Knoch) A Kárpát-medencében csak felvidéki tőzeglápokban fordul elő, ahol tápnövénye a Vaccinium uliginosum L. nő (Hruby 1964). Polyommatus thersites alexius (Freyer, 1834) = Lysandra thersites pergrata Szabó, 1956, syn. n. Apergrata nem különíthető el a közép-európai alexius-tól. Az a 133 dV és 40 99 budapesti példány, amelyeket Szabó gyűjteményében találtam (Szabó a pergrata locus typicus-aként a budapesti Hármashatár-hegyet jelölte meg), az alexius-szal teljes azonosságot mutatott; megvizsgálásuk után nem találtam olyan jellemző vonásokat, amelyek indokolnák az alfaji elkülönítést. Az eredeti leírás (Szabó 1956) is általános, nem ad semmilyen, csak a pergrata-m jellemző bélyeget. A már ismert tényezők miatt ugyancsak szükséges a szóban forgó taxon típusainak kijelölése. Adataik: Lectotípus (cf): „Hármashatár-hegy (Budapest), 1952. VII. 21, Col. dr. Szabó"(nyomtatott cédula); „Coll. R. Szabó, TtM, Budapest"(nyomtatott cédula); „Lectotypus, L. thersites pergrata Sz. (a cédula hátoldalán:) kijelölve, designated by Zs. Bálint, 1987" (piros szegélyű cédula); „Coll. Hung. Nat. Hist. Mus." (nyomtatott cédula). Paralectotípus (9): „Hármas h. h., 1951. VI. 15., c. dr. Szabó"(kézzel, barna tussal írt cédula);" Coll. R. Szabó, TtM, Budapest" (nyomtatott cédula); „Paralectotypus, L. thersites pergrata Sz., a cédula hátoldalán:) „kijelölve, designated by Zs. Bálint, 1987" (piros szegélyű cédula); „Coll. Hung. Nat. Hist. Mus. " (nyomtatott cédula). A típuspéldányok a Természettudományi Múzeum Állattárának lepkegyűjteményében vannak. Polyommatus (Polyommatus) eroides (Friv.) Bővebben Králicek s Povolny (1957) írt a fajról. Újabb lelőhelyei, amelyeket Hruby (1964) még nem említ (Andrej Reiprich iglói lepkész levélbeli közlése nyomán): Fehér Kárpátok: Svedernik, Javorniky; Vág völgye: Tematin; Zólyom; Vihorlát. A kárpátmedencei populációk alfaji hovatartozása még nem tisztázott. Polyommatus (Plebicula) dorylas magnus (Bálint) Az egynemzedékes ssp. magnus a Keleti-Kárpátok alfaja. A törzsalaknál jóval nagyobb, hímjeinek alapszíne ragyogóbb kék, fonákjuk sötétebb, mindkét ivar szárnyai szélesek, lekerekítettek. A hímek valvája jóval nagyobb. Az alfaj jellegzetes élőhelyei a KeletiKárpátok mészkőkibújásainak (Nagyhagymás, Öcsém, Gyergyói-havasok: Oltárkő, Likas, Nagy-Cohárd stb.) oldalában található görgeteglejtők, ahol a Parnassius apollo transsylvanicus (Schweitzer, 1911)szal együtt repül. De megtalálták patakvölgyi kaszálókon (Gyergyó: Békény és Maros mente, Csík: Olt mente, Görgény: Szalárd-völgye, Hargita: Farkas-hágó) is, ahogy a vaslábi dolomitokon is előfordul (Bálint 1985b, 1986a és 1987a). Polyommatus (Agrodiaetus) dámon (D. & Sch.) Magyarországon (Budapest környéke: Hármashatár-hegy, Normafa, Harangvölgy, Csillagvölgy, Törökbálint; Esztergom) és Szlovákiában (Pozsony környéke, Modor, Beje) igen szigetszerű előfordulású. Bánáti (Stájerlakanina, Mehádia, Tápia, Stevica) és a Retyezátból származó adatai (mind a TTM Állattárában) megerősítésre szorulnak. Fazekas (1915) burgenlandi maradvány-populációját jelzi. Polyommatus (Agrodiaetus) admetus (Esp.) A faj szlovákiai előfordulását Kudrna (1974) kétségbe vonja, pedig már Szent-Ivány (1938) említi a Gömöri-medencéből. Előkerült Upponyból (Gyulai 1976), Jósvafőről (Gyulai, Uherkovich és Varga 191 A), Zádorfalváról (leg. Janáky) és Tihanyból (Buschmann 1985) is. Erdélyből csak Szovátáról és Vajdahunyadról (Popescu-Gorj 1964) ismeri az irodalom. Előfordul még a