Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 34 (1989) (Pécs, 1990)

Természettudományok - Bálint Zsolt: A Kárpát-medence boglárkalepkéinek revíziója (Leipodtera, Lycaenidae)

54 BÁLINT ZSOLT Délnyugati-Kárpátokban: Stájerlakanina (Сарще és Kovács 1987), Retyezát: Bukura (TTM Állattára). Polyommatus (Cyaniris) semiargus (Rótt.) Capuse és Kovács (1987) A Retyezátból a montana (Meyer et Dür, 1851) taxont említi. Átvizsgáltam a Természettudományi Múzeum Állattárának erdélyi semiargus- anyagát, s benne 3 dV és 2 9 9 retyezáti példányt találtam, s ezek nem térnek el a törzsalaktól. Polyommatus Eumedonia) eumedon (Rótt.) Magyarországon jelenleg csak az Aggteleki Nemzeti Park területén él {Bálint és Janáky 1988). Sárváron 1905 óta nem fogták, de ennek ellenére dunántúli előfordulása egyáltalában nem kizárt. Az eumedon nyugat-palearktikus alfaji tagolódásával Eitschberger és Steiniger (1975) foglalkozott. A magyarországi és az összes kárpát-medencei populáció a törzsalakot képviseli. Aricia artaxerxes issekutzi Balogh A külföldi szakirodalmon túl (a fontosabbak: Beuret 1960, Hoegh-Guldberg 1968 és 1979, Hoegh-Guldberg and Jarvis 1969, Lorkovic et Sijaric 1967) magyar lepkészek is behatóbban foglalkoztak az artexerxescsoporttal{Balogh 1956,Kőnigl962,Szabó 1956, Varga 1960 és 1968, Varga és Moskát 1986). Varga (1968) és Hoegh-Guldberg (i. m.) egymástól független kutatásai lényegében azonos eredményeket hoztak: Az artaxerxes artaxerxes egy transzpalearktikus eltérj edésű faj Brit szigeteken tenyésző szegélypopulációja, amelyet elsőként írtak le. Ennél a taxonnál egyfajta mutánsjelleg (nagy fehér foltok a fonákon, fehér sejtvégi folt az elülső szárny felszínén) állandósult. Ennek alfaja az alpesi allous (Geyer, 1837), a tajga-övezet intrazonális rétjein élő inhonora (Jachontov, 1909) és az Andalúziából leírt montensis (Verity, 1928) is. A ssp. issekutzi areája fölöleli a Bükk hegységet, a Tornai Karsztot és a Tátrákat, továbbá a Nyugati-Kárpátokat {König 1975: „A. artaxerxes macedonica Vrty."), a Keleti-Kárpátokat {Capuse és Kovács 1987: „A. artaxerxes montensis Vrty."), A Bucsecst (leg. Hreblay 1986), a Déli-Kárpátokat és a bánáti magas hegyeket (Domogled stb. - König 1975). Kudrna (1986) álláspontja ez esetben rendkívül szélsőséges, tudományos szempontból pedig nem megerősített. Ő a csoportot három „morphospecies"-re: allous-va, inhonora-ra. és artaxerxes-те bontja. Új boglárkalepke-alfaj a Kárpát-medencéből Lycaena (Heodes) tityrus argentifexssp.n. (1-4. ábra) Névmagyarázat: argentifex - ezüstműves. Utalás a fonák ezüstös színére. Holotípus: d", „Békási-szoros, Kupás-p., 1985. VII. 20., Kovács" Allotípus: 9, „Békási-szoros, Kis-Cohárd, 1985. VII. 19-20. Kovács" (mindkettő a Természettudományi Múzeum lepkegyűjteményében) Paratípusok (10 dV és 14 99): „Keleti Kárpátok, Radnalajosfalva, 1980. VII. 20., leg. Bálint Zs." (2 dV és 2 99); „Romania, Transsylvania, Balan, 1450, Piatra Singuratica, 1983. VII. 7-8., leg. Peregovits L." (1 o

71

); „Békás-szoros, Kis-Cohárd, 1985. VII. 19-20., Kovács" (1 c? és 19 ); „Románia Gyilkos-tó, 1979. VII. 20-22., leg. Bálint Zs." (1 c? és 3 9 9); „Románia, Lacu Rosu, Gyilkos-tó, 1979. VII. 20., leg. Peregovits L." (1 d*); „Románia, Transsylvania, Lacu Rosu, 950 m, Valea Cupas, 1981. VII. 11-14., leg. Peregovits L." (1 d" és 2 9 9 ); „Románia, Transsylvania, Lacu Rosu, 1100 m, Suhardul Mic, 1981. VII. 13., leg. Peregovits L." (1 9); „Békási szoros, Kis-Cohárd, 1982. VII. 3., Kovács" (19); „Bucegi, p. Japilos 1806 m, 1985. VII. 26., Kovács" (19); „Bucegi, Padina, 1600 m, 1985. VII. 25., Kovács" (19); „Rahó, Mencsul, 1939. VI. 24., Gaál I." (1 d"); „Békási szoros, Kis-Cohárd, 1000 m, 1982. VII. 2-4., Kovács" (1 d

1

); „Gyulafalva, Aigner, 1902. VII." (1 d

1 és 19); „Békási szoros, Kupás p., 1985. VII. 21., Kovács" (19). A Paratípusok a budapesti Természettudományi Múzeum Állattárának lepkegyűjteményében találhatók, kivételt csak 2 dV („Békás szoros, Kis-Cohárd, 1985. VII. 19-20., Kovács" és „Békási szoros, Kis-Cohárd, 1982. VII. 2-4., Kovács") és 19 CBékási szoros, Kupás p., 1985. VII. 20., Kovács") példány képez, amelyek a Kovács fivérek lepkegyűjteményét gazdagítják (Sepsiszentgyörgy, Románia). Leírás Hím: Elülső szárnyának hossza a felső szegély mentén, a szárnytőtől a csúcsig 15 mm. Alapszíne mély sötétbarna. Elülső szárnyának a felszínén, a sejtben a szárnytőnél egy nyújtott, a sejt közepén egy kisebb kerek, míg a sejt végében egy nagyobb kerekded folt látható. A középtérben, az erek között, jobbára felülről lefelé növekvő nagyságú fekete foltok foglalnak helyet. Kivételt csak a 2-es és az l-es erek által bezárt térség képez, ahol két fekete folt látható. Hátulsó szárnyának sejtvégi foltja hosszúkás, fekete színű. A középtér foltjai is feketék, kerekdedek és közel egyforma nagyságúak. A szegély mentén finoman, alig észrevehetően átüt a fonák rajzolata. Az alsó szegletben halovány narancssárga foltocska díszlik. Mindkét szárny rojtozata krétafehér. A fonák alapszíne elülső szárnyának szegélye mentén sápadt narancssárga, a tőből kiindulva mintegy a szárny feléig húzódva. Ezüstszürke színű a felső szegély mentén, egészen a csúcstérig. A sejt foltjai, amelyek a szárnytő mellett, a középrészben és a sejt végében helyezkednek el nagyok, méreteivel különösen a sejtet lezáró tűnik ki. Mindegyiküket elmosódott piszkosfehér gyűrű öleli. A középtér foltjai igen nagyok, a piszkosfehér gyűrűk vékonyak. Á szegélytér alapszíne barnásszürke, elmosódott feketésbarna foltokkal és apró, alig kivehető narancssárga csíkocskákkal. Sápatag nyílhegyszerű rajzolat vehető ki a szegélytér és a középtér foltjai között. Fonákján hátulsó szárnyának alapszíne ezüstszürke, a szárnytövön zöldeskék pikkelyek ragyognak. Egészen közel a tőhöz három apró, piszkosfehér gyűrű ölelte kis fekete folt helyezkedik el. A sejt külső harmadában négy különböző nagyságú fekete pötty látható kör alakban rendeződve. Ezeket ugyancsak