Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 33 (1988) (Pécs, 1989)

Néprajztudomány - Kovács Sándor: A drávai hajósok élete a XIX. században

A DRÁVAI HAJÓSOK ÉLETE A XIX. SZÁZADBAN KOVÁCS Sándor A régi Dráva mellett élő népek életéről egész sor olyan ismeretet kellene rögzítenünk, melyek lehet, hogy holnap már nagyrészt ismeretlenekké válnak. Ma már alig élnek azok közül, akik a régek elbeszéléseiből még tudnak az utókor számára valamit is nyújtani. Még ami megfogható, a levéltári anyagokban rögzített adatok. Ezért törekedtem munkámmal megörökíteni a hajózás, a hajóvontatás mellett a tutajok eresztését, a Dráván érkezett, kránicok által hozott szállítmányok kikötési módszereit, a vizek ismeretét, a hajókra leselkedő veszélyeket, a már szinte elfelejtett dudusmalmokon élő molnárok életét, magát a Dráva partját, a mellette vezető utakat, és a rendeltetésszrűen fenntartott kocsmák életét. Egész sor olyan kérdés adódott, mely a molnárok régi hivilágához, a halászok, pákászok, a súlymászok, a malomkészítő mesterek és a többi ma már elfeledett foglalkozást űzők életéhez tartoztak. Felidéztem a híres Páli—Rét-rév, mely évszázadokon át volt átkelőhelye a partmenti népeknek. A Dráva Trianon előtt a Monarchia területén eredt és útját a Dunában fejezte be. Legnagyobb mellékfolyója a Mura, mely átszalad a nagy ausztriai városon, Grázon is. Előtte egész sor hegyi patak, folyócska vizén hozta magával a mellettük élő népek, üzemek termékeit. Kereskedőik a Dráva menti népeknek adták el a hegyek fáit, a fűrészmalmok termékeit. A környékbeliek, bárhonnan jöttek is — akár a Dráva, vagy Mura felsőfolyásáról, — gyűjtőnéven valamennyit kránicoknak nevezték. így említik a drávapalkonyai Egyház jegyzőkönyveiben is, ahol „ ... egy bizonyos becsületességéről ismert deszkaszállító sáfár (Gránitz)" van megemlítve. A toposok, talpasok, az itteniek értelmezése szerint nem mások, mint tutajosok, akik gömbfát, fűrészélt-, faragott gerendát, „szalufát" hoztak magukkal. Ha azonban tutajaikon már fűrészáru, deszka, le és egyéb is volt már folyócként tartották számon. Azonnal felvetődik, honnan jöttek ezek a kránicok, gránicok? Ugyancsak a drávapalkonyai Egyház jegyzőkönyvében található bejegyzés némi ismeretet ad erre is. „Bogdásáról hozzák a Stájer országi hordókat."

1 Az egykori hajóvontatók még emlegették, hogy úgy a Murán, mint a Dráván érkezetteket kránicoknak nevezték. A foglalkozásuk olyan elnevezése, hogy a tópasok, szerintük onnan eredt, hogy az Ormánságban még a múlt század közepén is topákra, talpakra építették a házakat, épületeket. Ezeket a talpakat pedig — a század közepére már megritkult tölgyesek miatt — a kránicokkal hozatták a tutajokon. A kránicok tópas elnevezésének indokolására a Révai Lexikon a következőket írja a tutaj címszó alatt a tutajokat talpaknak nevezik. A legelső tutaj a vezértalp, fektalp, az utolsó a fartalp. Több talpat is csatolnak egymáshoz. A környékbeliek szerint is, akik ezeket a talpaikat, tutajokat eresztik a Dráván, tópasok, talpasok, más néven pedig kránicok. Egy-egy kránic társaság, ha minden jól ment, a Dráván egy nyáron háromszor is megfordult. A „minden jól ment" azt jelentette, hogy ha időben, már korán, áprilisban elindulhatott lefelé, sikerült az eladás, a gyors visszajutás, és már otthon elkészítve várta az újabb eresztésre kész rakomány. Ha sikerült néhány kránicnak összefutni, kocsit fogadni hazafelé, gyorsabb volt a forduló is. Az utolsó visszaút késő őszre esett, amikor nyomtatott gabonát is vihettek magukkal. Ilyenkor a sajkájukat megrakták gabonával és néhány vontató mellett maguk is beálltak a hámba és közösen húzták terhüket a vízzel szemben hazafelé. Hová is eresztették áruikat a kránicok? Ha „minden jól ment", már „eladóztak" a Dráva mellett, Barcson, a Páli-Ré-ben, Eszéken, vagy más közbeeső kikötőhelyen, de ha nem ment jól, leeresztettek a Dunára és elmentek Újvidékig is. A Páli-Ré-ről, mint kikötőhelyről Bittó Tltus. a drávai választmány „élölüllője", drávai biztosa jelentette, hogy a Dráva Baranya szaka1 Drávapalkonyai Ref. Egyház Jegyzőkönyve 1862. július 1-i bejegyzés. A Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 33 (13*9) : 211—221. Pécs, Hungária, 1989.