Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 33 (1988) (Pécs, 1989)

Természettudományok - Horvatovich Sándor: A Villányi-hegység futóbogarai (Coleoptera: Carabidae)

4 20 HORVATOVICH SÁNDOR 1. ábra. Térképvázlat a Villányi-hegységről a számozott gyűjtőhelyekkel. A számok (1—10) magyarázata a szövegben. 5. A Tenkes nyugati lejtője. A fő növénytársulás itt cseres tölgyes (Quercetum petraeaecerris) ültetett feketefenyő foltokkal tarkítva. 6. A Tenkes északi lejtője. Ezüsthárssal kevert gyertyános tölgyes (Querco-Carpinetum tilietosum argenteae), kevesebb ezüsthárs részesedéssel és több akáccal, mint a Szársomlyó északi lejtőjén. 7. Extrazonális bükkös erdőfolt a hegység északi oldalán Bisse falu közelében. A bükkös szurdokerdő maradványokkal van körülvéve (Kevey 1985). 8. A Szársomlyó keleti lábánál lévő szoborpark környéke. Sziklagyepek, löszgyepek, magasfüvű gyepek. 9. Csukma-hegy déli lejtője Máriagyüd falu felett. Sziklagyepek és karszt bokorerdő-foltok adják a legfontosabb társulásokat. Helyenként ültetett feketefenyő foltok találhatók. 10. Fénycsapda a Szársomlyó déli lejtőjének tövében Nagyharsány falu legszélső házainak közelében. A fénycsapda közvetlen közelében pusztafüves társulások, feljebb sziklafüves vegetáció és a vonzáskörhöz tartozó legfelső régióban karszt bokorerdő-foltok. Az alkalmazott gyűjtési módszerek: 1. Talajcsapdázás. Összesen mintegy 200 talajcsapda anyagát dolgoztam fel. Minden lényeges biotópban gyűjtöttem talaj csapdával is. A csapdákban ölő és konzerváló folyadékként vagy etilénglikolt, vagy tömény konyhasó oldatot használtunk. Az etilénglikolos csapdákat 2 —3 havonta ürítettük, míg a sósvizeseket havonta. 2. Rostálás. Ugyancsak gyakran alkalmaztuk. Minden élőhelyen legalább egyszer gyűjtöttünk vele. 3. Egyelés, kőforgatás. Több ritka fajt gyűjtöttünk így, olyanokat is, amelyeket más gyűjtési módszerrel nem fogtunk. 4. Fák kérge alatti gyűjtés. A hegység északi lejtőjének erdeiben többször alkalmaztuk. A vártnál gyengébb eredményt hozott. 5. Fényben való gyűjtés. Esti lámpázások alkalmával néhány esetben Uherkovich Ákos futóbogarakat is gyűjtött. Ugyancsak ő üzemeltette a Szársomlyó déli lábánál Nagyharsány falu szélső házainál működő fénycsapdát (1975), melynek hozzám került futóbogarait feldolgoztam. A határozáshoz nagy segítséget nyújtott a fennoskandináv (Dánia, Svédország, Norvégia és Finnország) faunamunka (Lindroth 1985, 1986), mert a közelrokon fajok biztos szétválasztásához nélkülözhetetlen bélyegeket jól használható rajzok segítségével mutatja be. Megjegyzések az érdekesebb fajokról Carabus coriaceus Linnaeus, 1758. — A mecseki, a zselici, a Barcsi Borókásban élő példányokkal a Villányi-hegységi forma a boszniai alakkörhöz — amely Herkulesfürdőig (Románia) terjed keleti irányban — tartozik (ssp. banaticus Redtenbacher). Az északi és a déli oldalon élő példányok között alak és szárnyfedőstruktúra különbség van, ugyanúgy, mint a mecsekieknél, ami az északi és a déli lejtők között fennálló éghajlati különbségekkel magyarázható. Carabus germarü Sturm, 1815. A himivarszerv formája szerint a purpurascens-csoporthoz áll a Villányi-hegységben élő populáció a legközelebb, de a test színezetét tekintve attól jelentősen különbözik. A hím ivarszerv formájában — a Villányi-hegységi példányoknál — jelentős variációs különbségek figyelhetők meg.