Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 33 (1988) (Pécs, 1989)

Természettudományok - Horvatovich Sándor: A Villányi-hegység futóbogarai (Coleoptera: Carabidae)

A VILLÁNYI-HEGYSÉG FUTÓBOGARAI 21 A hártyás szárny mindig csökevényes. A gyűjteményünkben lévő egyetlen mecseki példánytól mind a himivarszerv formája, mind a külalak szerint egyértelműen különbözik. Valószínű, hogy nyugat- és déldunántúli populációi keveredési zónához tartoznak és minden populáció többé-kevésbé elszigetelt a többitől. Carabus ullrichi Germar, 1824. — Ez a faj került elő a legtöbb példányban. Magyarországi elterjedésére és gyakoriságára szélsőségek jellemzőek. Az Alföldön annyira ritka, hogy a Hortobágyi és a Kiskunsági Nemzeti Park több éves intenzív kutatása alatt egyetlen példányát sem gyűjtötték. Hegyvidékeinken és dombságainkon mindenütt előfordul, de gyakorisága nagyon változó. Leggyakoribb a Villányi-hegységben és Pécs környékén, ahol a város és a környező falvak kertjeiben is él. Északdunántúlon már ritkább, a Dunától keletre pedig még ritkább. Carabus convexus Fabricius, 1775. — Úgy látszik, hogy az összes hazai példány a nominat alfajhoz tartozik és a Kiskunságból leírt ssp. kiskunensis nem fogadható el önálló alfajként. Trechus obtusus Erichson, 1837. — A faj magyarországi előfordulása a közelmúltig bizonytalan volt. Ma már 7 biztos hazai lelőhely ismert ennek az atlantomediterrán elterjedési központú fajnak, amely a kontinentális klímát nem viseli el (Lindroth, 1985). Trechus cardioderus Putzeys, 1870. — Csak a Tenkes-hegy északi lejtőjén és a szurdokerdőfoltokkal határolt bissei bükkösben gyűjtöttük, melyek a legmontánabb mikroklímával rendelkeznek a Villányi-hegységben. Asaphidion curtum Heyden, 1870. — Faunánkra új faj. Ezideig a /lampes-csoport hazai példányait nem a himivarszerven található bélyegek figyelembevételével határozták. Emiatt szükséges a teljes magyar anyag revíziója. Atlanto-mediterrán faunaelem, melynek a pontos hazai elterjedése még nem ismert. Platyderes rufus Duftschmid, 1812. — Nedvesség- és melegigényes pontomediterrán faunaelem. A Villányi-hegység északi oldalának domináns futóbogara. Abax carinatus Duftschmid, 1812. — A Villányi-hegység északi lejtőinek és gerincének jellegzetes faja, amely a karszt bokorerdő-foltokon is gyakori. Ugyancsak pontomediterrán faunaelem. Calathus ochropterus Duftschmid, 1812 ssp. erythroderus Gemminger & Harold, 1868. — Mivel több alfajból (egyes szerzők szerint közelrokon fajból) álló formakör a legújabb álláspont szerint (Lindtroth, 1986) a pontos elterjedésük még nem ismert. Laemostenus terricola Herbst, 1783. — A Villányi-hegység erdeinek jellegzetes faja, amelyből a legtöbb példányt talaj csapdával gyűjtöttük. Hártyás szárnya csökevényes. Cymindis lineata Quensel, 1806. — Egyelv6 gyűjtötték 33 éve egyetlen példányát. Az intenzív gyűjtések ellenére sem került azóta elő. Elsősorban a Balkán-félszigeten él, elterjedésének legészaknyugatibb pontja a Villányi-hegység. Állatföldrajzi elemzés A modern állatföldrajz a faunaelemeket a szétterjedési központjuk szerint állapítja meg (Horvatovich, 1971). A faunaelemeket De Lattin (1987) elmélete alapján soroltam be. A Villányi-hegységben élő ízeltlábúak közül csak az egyenesszárnyúak faunaelemeit ismerjük (Rácz, Varga, 1985). A futóbogarak döntő többségükben nedves élőhelyeket kedvelő fajok, így ezt a több,szárazságtűrő fajt tartalmazó csoportokkal (pl.: Egyenesszárnyúak) való összehasonlításnál figyelembe kell venni. A futóbogarak magas nedvesség igénye a nem túl magas fajszámban is megmutatkozik: a Villányi-hegységből összesen 99 fajuk került elő. Ugyancsak a csoport nedvességkedvelésének a következménye a szibériai faunaelem viszonylag magas részaránya: 27,3%. A legmagasabb fajszámban a mediterrán elterjedési központból szétterjedő fajok vannak képviselve : összesen 59,7%. Ez az érték a lágybőrű-bogarak országos arányához képest alacsony, ami szintén a futóbogarak higrofil jellegével magyarázható. A hazai futóbogárfaunán belül a Villányi-hegységben viszonylag magas a szárazságtűrő fajok száma. A most elmondottakat az északi és a déli oldal teljesen eltérő jellege teszi érthetővé. Mindkét társuláscsoport extrazonális : az északi lejtőket bükkös csoportba tartozó vegetáció borítja, míg a déli lejtőkön elsősorban szikla- és löszgyepek találhatók. A mediterrán faunaelem-csoporton belül 3 alcsoport fajai fordulnak elő. A holomediterrán elemek száma a legmagasabb: 37* faj (37,5%). A pontomediterrán fajok száma 19 (19,2%). A három atlantomediterrán faj az országos átlaghoz képest magas részarány. Mivel Magyarországon a Villányi-hegységben a legenyhébb a tél, az atlanto-mediterrán fajok előfordulása érthető. A melegkedvelő és szárazságtűrő kaspi és turkesztáni faunaelemek részesedése is magas az országos átlaghoz képest: 8 faj. A hegység déli lejtőin élő fajok döntő többsége előfordul a mezőgazdasági művelés alatt álló területeinken is (Horvatovich, Szarukán, 1986).