Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 32 (1987) (Pécs, 1988)

Természettudományok - Horvatovich Sándor: Pellérd futóbogárfaunája (Coleoptera, Carabidae)

PELLÉRD FUTÓBOGÁR FAUNÁJA (COLEOPTERA: CARABIDAE) HORVATOVICH Sándor Horvatovich, S.: Carabidac of Pcllérd (Colcopctra). Abstract. An annotated list of 75 species of Carabidae from the area is presented. A schematic map of the investigated area is given. Rare species to the Hungarian fauna arc : Carabus clathratus L., Trechus obtusus Er. Bembidion fumigatum (Duft.), Trichoellus placidus Gyll., Amblystomus niger Heer, Stenolophus persicus Mannh. and Dichcirotrichus rufithorax Sahlbcrg. Pécs város délnyugati előterében, Pellérd falu közvetlen közelében sajátos, nagyon erős emberi behatás alatt álló nedves-vizes biotopegyüttes húzódik: a Pécsi-síkság. Növényzete és állatvilága erősen különbözik a Mecsek-hegységétől, mert ennek a vizekben gazdag területnek az átlagos tengerszint feletti magassága 120-130 m közötti, nagy részét halastavak, nedves rétek, nádasok, füzesek, ültetett nyárasok és égeresek borítják. A Pécsi-síkságon korábban csak elvétve folyt bogárgyűjtés, így a Janus Pannonius Múzeum Természettudományi Osztályának bogárgyűjteményében csak néhány régebben gyűjtött bogár található. A terület rovarfaunájának kutatása elsősorban természetvédelmi szempontból fontos feladat: Milyen egy egyre növekvő város közvetlen közelében lévő, erősen szenynyezett vizes terület futóbogárfaunája? A gyűjtések 1977,1978 és 1980-ban folytak Sár József (a Természettudományi Osztály akkori preparátora) és Horvatovich Sándor közreműködésével. A leggyakrabban alkalmazott gyűjtőmódszerünk a talajon való egyelés, a különböző növényi anyagok és a talaj kirostálása, majd kifuttatása, valamint a száraz fák kérge alatti egyelő gyűjtés volt. Mivel a futóbogarak döntő többsége ragadozó, azaz fő táplálékuk apró ízeltlábúakból és csigákból áll, a legfontosabb ökológiai tényező számukra az aljzat és talaj, valamint a levegő nedvességtartalma. Ezt az összefüggést jól mutatják a gyűjtött fajok. Ugyancsak az elterjedésüket megszabó tényező a talaj ph-ja és szemcse- és kémiai összetétele. A gyűjtőterület mindössze 500 m átmérőjű kört tett ki, amely a térképen (1. ábra) szaggatott pont-vonallal van jelölve. Ezen a gyűjtőterületen előforduló legfontosabb, állományt alkotó fafajok is fel vannak a térképen tüntetve (mind ültetett állomány). A térképvázlaton szereplő egyetlen rövidítés: htó = halastó. A továbbiakban rendszertani sorrendben (Die Käfer Mitteleuropas szerint, amely eltér az eddig Magyarországon használttól) közlöm a gyűjtött fajokat, a gyűjtés időpontját, a gyűjtési módszert és a biotopot, ahol a gyűjtés történt. A gyűjtött fajok jegyzéke és rövid jellemzésük: 1. Carabus (Carabus) granulatus Linnaeus 1758.: 1978. II. 26. (1 pd) ; 1980. II. 12. rostálás (1 pd). - Magyarország vizes-nedves biotópjainak leggyakoribb Carabus faja. Nedves erdőkben és vizenyős réteken egyaránt előfordul. Télen az áttelelő példányok sokszor találhatók nagy tömegben korhadt, vízzel átitatott fatörzsekben. 2. Carabus (Carabus) clathratus Linnaeus 1761 ssp. auraniensis Müller: 1978. II. 5. egyelés korhadt fűzfából (1 pd) ; 1978. III. 5. egyelés korhadt fűzfa belsejében (1 pd). - Jellegzetesen vizes-tocsogós biotópokat kedvelő faj, amely egyetlen gyűjtőhelyén sem gyakori. Számos példányban csak a Kis-Balatonról és Tőserdőről ismert (Merkl O. szóbeli közlése). Ritkaságára jellemző, hogy a Hortobágyi Nemzeti Park területéről az 1974-76 közötti intenzív gyűjtések sem mutatták ki (Hieke 1983). Hazánkból mindössze mintegy tucat lelőhelye ismeretes a faunisztikai irodalom szerint. A Barcsi Tájvédelmi Körzet területéről sem került mostanáig elő. 3. Leistus ferrugineus (Linnaeus 1758).: 1978. IV. 5. egyelés a nedves talajon (1 pd); 1980. II. 12. rostálás (1 pd). - Nedves, teljesen sohasem kiszáradó hazai biotópok jellegzetes faja, amely tömegesen sehol sem fordul elő. A Hortobágyi Nemzeti Park területérőt csak erdei biotópokból ismerjük. Vas megyei lucernásokból is ismerjük talajcsapdázással fogott példányait. 4. Notiopbilus palustris (Duftschmid 1812): 1980. II. 12. rostálás (7 pd). - A génusz leggyakoribb hazai faja. A vizenyős területeken országszerte előfordul. Nedvességigénye nagy. 5 Clivina fossor (Linnaeus 1758).: 1978. III. 5. egyeléssel a nedves talajon (1 pd). - Nagyon gyakori talajlakó faj, amely mezőgazdasági talajokban is mindenütt él (Horvatovich-Szarukán 1980). A Hortobágyi Nemzeti Park területéről túlnyomórészt erdei biotópokból ismerjük (Hieke 1983). A Barcsi Borókás tájvédelmi körzetben is gyakori. 6. Dysehirius globosus (Herbst 1783).: 1978. III. 5. egyelés a nedves talajon (3 pd). - Országszerte nagyon gyakori erdőtalajokban élő faj, amely nedves rétek és ligetek talajában is előfordul. 7. Trechus obtusus Erichson 1837: 1978. III. 12. fűzfák tövében egyelve (1 pd) ; 1980. II. 12. a fiatal égeresben rostálva (1 pd.). - Nagyon hasonlít az ország mezőgazdasági művelés alatt álló talajaiban nagyon gyakori T. quadristriatus (Schrank, 1781) fajhoz. A két közelrokon faj közötti legszembetűnőbb különbség a hím ivarszerv alakjában van. Atlantomediterrán faunaelem, amely a kontinentális klímájú Európában nem fordul elő. Ritkaságára jellemző, hogy a teljes magyar Trechus anyag revíziója után is összesen csak 7 hazai előfordulása van. 8. Tachys bistriatus (Duftschmid, 1812): 1978. III. 12. talajon egyelve {2 pd). - Nem teljesen kiszáradó talajokban országszerte gyakori. Fényen is gyűjthető. 9. Bembidion (Metallina) properans Stephens, 1829: 1978. IV. 13. talajon egyelve (4 pd); 1978. VI. 20. talajon egyelA Jonus Pannonius Múzeum Evkönyve 32 (1M7) : 7-13. Pécs, Hungária, 1988.