Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 30-31 (1985-1986) (Pécs, 1987)

Művészettörténet - Kemény Katalin: Arc – maszk – ikon

KEMÉNY KATALIN 12. A Madonna-szobor feje, 1937. papír, ceruza 46,3x31,2 cm Szentendre, Vajda Múzeum (167. kép) szerint Vajda művészetének alakulására Szentendre templomai, ikonosztázai gyakoroltak volna döntő hatást. Kortársak, jól emlékezünk a Vajda korabeli Szentendrére. A fővárostól nem túl távoli, mégis külön szigetet alkotó kisváros és falu keveréke, déliesen kígyózó, virágággyal és szeméttel tarka, macskaköves sikátorai, kapaszkodói, s különösképpen a vegyes nyelvű 13. Könyöklő, akt, csendélet, ablakok, 1937. papír, szén 63x45 cm Jn mg. tul. (189. kép) helybeliek, ó-hitűek, szektások, kemény szőlőmívesek,, halászok, álmodozó, a társadalom perifériájára sodródott kisemberek egyvelege, akik elfogadták, sőt büszkélkedtek is a cseppet sem polgári életet folytató művészek jelenlétével. Mindez bizonyára kedvező légkör lehetett számára. De milyen mást adott a városka Pajzs Göbelnek, Barcsaynak, Czóbelnek. A hely géniusza kiben-kiben saját géniuszát ébreszti, másrészt a rokon géniusz valóban előcsalja a helyek sajátos géniuszát. Ha ma úgy látjuk a szentendrei háztetőket, ahogy Vajda rajzolta, az csak annyit jelent, hogy a hatás jelentőségét összetévesztjük a modellel. A helyet, miután Vajda rajzait megnéztük, nem igen tudjuk másképp látni. Az is valószínű, hogyha Vajda karakterével ellenkező vidékre kerül, tovább viszi onnan szegényes bátyúját. De legalább ilyen bizonyos, hogy mindenütt az ősképet kereste volna, s mivel oly elszántan kereste, esetleg valamilyen lényegtelen motívummódosulással másutt is rátalál. Mindenütt meg akart volna szabadulni az én-maszk szenvedésétől, mindenütt vállalta volna a keresés szenvedélyes szenvedését, mindenütt feltette volna a kérdést: ki vagyok? Kérdés kétféle lehetséges. Az egyik, a sarokba szorító, az ellenfélhez szól. Ilyenkor rendszerint tudjuk, mit kívánunk válaszul, vagy ha nem, akkor is az egyetlen válasz kényszerével birtokba akarjuk venni a kérdezettet, akár valami tárgyat. Az ilyen kérdés csak egy válaszra ad alkalmat; megkötözi a kérdezettet, de a kérdezőt is, mert kizárja a sok, a számolhatatlan válaszok lehetőségét. Képzőművészetre alkalmazva, ilyen előre látható választ kérdeznek műveikkel egy bizonyos körülhatárolt áramlat, iskola, többnyire epigonjai. A másik kérdés megnyit. Ilyenkor, ha formálisan a másikhoz is intézzük azt, valójában önmagunkat nyitjuk és kettőzzük meg, olykor kegyetlen széthasítás árán, csakhogy bármilyen választ befogadhassunk, s azzal hiányunkat