Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 30-31 (1985-1986) (Pécs, 1987)

Néprajztudomány - Zentai János: A születés, a házasság és a halál népszokásai Rádfalván

338 ZENTAI JÁNOS Minden ember részére már előre készen van a halálos ruha, még a gyermekeknek is. A halottat ebbe öltöztetik. A ruhát sehol meg nem kötik. Ez időben a férfi rendes öltözete: széles gatya, fehér imög, fekete mellény. Nők, hajadonok rendes ünneplőbe, menyasszony módra öltöztetve, fejen művirág koszorú. Keresztanyák művirág csokrot szoktak venni. Menyecske, fiatalasszony ünneplő ruhába, feje bekötve, fékötőt, amíg ravatalon fekszik, mellé fektetik, esetleg a koporsóban is. Idősebb asszony, 45 év körül már tiszta fehérbe, bekötött fejjel. Gyermekek: fiú úgy, mint a felnőttek,lányok ünneplősen. Harisnyát régebben nem húztak a lábra. Cipőt lábra, általában bőrneműt a halottra ölteni nem szabad, mert elhullik a jószág. A lámpa egész éjjel ég a halott mellett. Macskát nem szabad a szobában hagyni a halott mellett. Ravatalon Felöltöztetés után fölteszik a halottat a földről az ágyra, ott ravatalozzák. Jöhetnek már a halottnézők. Ismerősök, rokonok, jóbarátok jönnek csendben, köszönés nélkül. Különösen az asszony látogatók, együtt sírnak a hozzátartozókkal. Hozzátartozónak mindig kell a halott mellett maradni. A házastárs néha mellé is feküdt éjszakára, vagy esetleg a lábához feküdt valamelyik hozzátartozó. Ha valakinek a látogatók közül az arcán vagy testén nehezen gyógyuló seb, kiütés van, hozzáérteti a halott kezét, esetleg csak a nevetlen (gyűrűs) ujját, ettől az meggyógyul. Ez alatt intézkednek a koporsó és a fejfa felől. A koporsót vagy asztalossal készíttették, vagy Siklóson, Vajszlón vették. A koporsó színe gyermekeknél általában világoskék, égszínkék, ezt egyszerűbb kivitelben, asztalossal szokták csináltatni. Nagylányoké, menyecskéké, fiatalabb asszonyoké rózsaszín vagy égszínkék Öregebbeké szürke, fekete. Még régebbről emlékeznek hogy az öregek részére (talán még a 70-es, 80-as években) egyszerűen gyalult, festetlen koporsót készítettek. A természetes nyers deszkára fekete festékkel írták a nevet és a halott éveit. A halott neve egyik felén, másikon pedig életkora — élt ... évet — ma is megvan. Férjes nőknél mindig a leánykori név szerepel a koporsón. Tudnak olyan esetekről is, hogy öregek — különösen magányosak — előre elkészíttették koporsójukat, temetésig borsót (babot) szoktak benne tárolni. A fej fát valami fúró-faragó rokon, vagy jóbarát szokta elkészíteni az ilyen célra megfelelő és majd minden háznál mindig levő keményfából, elsősorban tölgyből, újabban akácból is. Mikor a koporsót meghozzák, aki fél a családtagok közül, annak végig kell lépkedni a koporsó fenekén. Míg a halott ravatalon fekszik, söpörni nem szoktak, ha söpörtek is, inkább a másik helyiségben, de a szemetet onnan sem volt szabad kivinni a temetésig. Ha a halott dagadásától (fölpüffedésétől) kellett tartani, hasára valami vastárgyat tettek. Virrasztás Temetés előtti éjszaka van a veérrasztaó. Rokonok, komák, jóbarátok szoktak virrasztani, de bárki elmehetett. A közelieket (rokon, koma) meg szokták hívni. Általában felnőttek, férfiak, nők vegyesen vettek részt benne, de ha volt olyan virrasztóba jövő család, ahol a gyereket nem volt kire hagyni, azt is elhozták. A virrasztó rendszerint abban a helyiségben folyt le, ahol a halott feküdt. (Hiszen ez idő tájt, nem is igen volt több helyiség a konyha mellett a házban). Mindig volt a faluban egy jobb énekes ember, ez volt a kántor (énekvezető). Az ének egy-egy sorát előre mondta, „diktálta" valaki, utána a kántor kezdésével és vezetésével együtt énekelték. Szokásos egyházi énekeken kívül voltak saját alkalmi énekeik is. Ezeket vagy emlékezetből tudták, vagy kéziratban öröklődött át egyik nemzedékről a másikra. PL: Búsan zengje énekét seregünk Halottas ház küszöbödön kilépünk Itt hagyunk téged nyugodni embertárs Míglen számodra a sírásó sírt ás Lelked térjen be az úr örömébe Hol Ábrahámnak nyugodj kebelébe (a XXIII. zsoltár dallamára.) Közben a gazda szaporán hozza a bort, jár körben az üveg. Bizony sokszor nagyon emelkedett a hangulat, harsog az énekszó is. Az énekek szünetében történik a siratás. Külön siratóasszonyról ez időben már nem tudnak, de még egy-két évtizeddel előbb alkalmaztak fogadott siratókat. Általában a női hozzátartozók, különösen az idősebbek szoktak siratni, jajszóval búcsúzni a halottól. Férfiak nagyon ritkán sirattak, akkor is csendesebben, hacsak nem volt nagyon bánatos halott, akit igen nagyon sajnáltak, pl. fiatal férj a feleségét. A sirató „számolaódik", felsorolja az elhaltnak mindennapi szokott cselekedeteit, életmegnyilvánulásait, betegségben elszenvedett bajait. Rámutat az elhunyt nagy erényeire s a saját árvánmaradt voltára. De nemcsak igével él az ember! „Éjféli" tájban ennivalót hoznak be a gazdaasszonyok. Úgy látszik régebbi időből fennmaradt szokás, hogy kemencében nagy, kerek (25—30 cm átmérőjű, 3—4 cm vastag) pogácsát sütöttek. Ezt szeletekre vágva adták a virrasztók kezébe. Akár megette valaki, akár nem, otthagyni nem illett. De lehetett az étel kemincés perec vagy kalács is. Az asszonyoknak kezébe adtak egy-egy darabot, a férfiak elé az asztalra helyezték. Evés előtt a kántor elimádkozta a nagy miatyánkot: Szomorodat háznép mi most már távozunk, Nagy bánátitokban magatokra hagyunk, De mielőtt itt hagynám e szomorú ház népét a