Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 30-31 (1985-1986) (Pécs, 1987)

Néprajztudomány - Zentai János: A születés, a házasság és a halál népszokásai Rádfalván

A SZÜLETÉS, A HÁZASSÁG ÉS A HALÁL NÉPSZOKÁSAI 331 rizst akkor még nem fogyasztottak). Sülthús: réce, kacsa vagy csirke. Végül, a minden ünnepi lakomák koronája, a rétes. De a különféle réteseket a világért sem keverve, egyszerre, hanem a rangosság sorrendjében : először a legközönségesebb, a túrós, azután a grízes (darás) s végül a legkiválóbb, a mákos. A keresztanyáknak, illendően, ünnepélyesen illett viselkedniök. A rétesnél már esetleg megkezdődött a nóta. Jó hangulat esetén éjfél után 2 óráig, sőt még 4-ig is együtt maradtak, tovább azonban már nem illett. Amikor elbúcsúztak, a komaasszonyok sorban megcsókolták a gazdaasszonyokat (főzőasszonyokat), megdicsérve, megköszönve mindent. Az anyától csókkal búcsúztak el. Az apa, az atyafiakkal együtt, valamint a bába, minden komaasszonyt hazakísér vidám nótaszóval, hangos kurjongatással. Minden komaasszony csókkal búcsúzik a bábától, aki legutolsónak tér haza. Névadás Általában szerették a bibliai neveket. Nagyon gyakoriak voltak: Dávid, Samu, Zsuzsanna, Eszter, Sára, Rákhel stb. Leggyakoribb nevek voltak a János, József, Julianna —ez utóbbi különösen elterjedt, annyira, hogy alig van család, ahol egyik nő ne a Julianna nevet viselje, néha mind a három nemzedék e névre hallgat. Leginkább a szülők, vagy nagyszülők nevét kapja az újszülött. Régebben halálosan meg is sértődhetett a nagyapó, ha az unoka nem az ő nevét kapta.

4 A szokások változása A rohanó élet sodrába került hagyományok az idők folyamán állandóan kopnak, átformálódnak, veszítenek súlyukból, jelentőségükből. Az életformáló erők mások 10—20 évvel ezelőtt, mint voltak 40—50 éve. Egyes szokások, hiedelmek teljesen elmerültek a modernség tengerében — mások még élnek az emlékezetben, de a gyakorlatban már nincs jelentőségük. Alábbi adatközlőm, aki 11 évvel ezelőtt 1943-ban szült, még sok régi szokásról, hiedelemről tud, vagy ha nem tudott volna is, ott voltak körülötte még a régi világ visszamaradottjai, a vélt jó tanácsaikkal. De a legtöbbet ő már nem végezte el, vagy ha meg is csinálta, 4 Adatközlők: Ács Dávidné, Deli-Bonyár Julianna, született Kóróson 1871-ben, 13 éves korában került Rádfalvára. 8 holdas. Babos Jánosné, Kis-Sós Zsuzsanna, született Diósviszlón 1873-ban, 19 éves kora óta lakik a faluban. 16 holdas. Bonyár Józsefné, Gáber Zsófia, 1870-ben született Rádfalván. 22 holdas. Borisza Jánosné, Bonyár Mária, Rádfalván született 1898ban. 17 holdas. Kamu Jánosné, Nagy-Kovács Zsuzsanna, 1884-ben született helyben, 24 holdas. Kis-Kasza Józsefné, Csöme Anna, született Kóróson 1877ben. 12 éves kora óta él Rádfalván. 6 holdas. Kovács Sándorné, Balog Márton Anna, született Kóróson 1896-ban, 20 éves kora óta lakik Rádfalván. 10 holdas. Szekeres Józsefné, Sós Julianna, született Diósviszlón 1891ben, 18 éves kora óta lakik Rádfalván. 23 holdas. már nem annyira hitből, mint inkább a szokás hatalmánál fogva és az öregek iránti tiszteletből. Persze azért sok esetben élt benne, hogy talán mégis használ. A lakodalmában még földre ejtettek egy tálat — hogy könnyebben szüljön majd az új asszony —, de már csak nevetve, csintalan tréfával, komoly hit nélkül. Más a megelőző szokásokból nem is maradt. A terhes anya megkínálásának elmulasztása folytán születendő gyereknek a meg nem kínált ételtől való idegenkedéséről hallott, de nem hitte, nem is tapasztalta. Az anyajeggyel, megcsodálással kapcsolatos hiedelmek még éltek ekkor. Tűz alkalmával ő is a testéhez kapott, gyermekén látszott is halványan egy piros anyajegy. Ülveszülésről már csak hallott, az ehhez használt fiazószékröl is, de ő már persze ágyban szült. Neki is említették még a köldökzsinór megőrzését, de már nem csinálta. Vele egyidős férje ugyanis elmesélte, hogy a nagyanyja az ő köldökzsinórját 6 éves korában ki akarta vele bogoztatni — mondván, ha ez sikerül, jó tanuló lesz belőle — de nem tudta kibogozni, mégis jó tanuló lett. Az újszülött bundadarabra fektetéséről, hogv az göndörhajú legyen, hallott, de nem csinálta. Gyermekágyban fekvéskor már nem kerítették el az ágyat. Három hétig kellett gyerekágyban maradnia, eddig ki sem volt szabad mennie. Ez idő alatt ablakon át beszélgetni nem volt szabad. Ezt betartotta. Fürdővíznek a kiöntésére nem igen figyelt, ellenben arra igen, hogy napnyugta után ne öntse ki, és hogy akkorra ne maradjon kint pelenka. Babonás szokásokat műveltek körülötte, de vagy megmosolyogta, mint például a szemreverés ellen készített mosdóvizet (bár kicsit hisz a megvesztésben) vagy máskor bosszankodva dobta le a bölcsőről a távollétében ráhelyezett söprűt. Elalvás előtt kezébe adták a mellette fekvő kisbaba — három hétig nem tehették bölcsőbe — pólyakötője végét, hogy a kicsit el ne váltsák a rosszak, de bizony alvás közben kiejtette a kezéből, és azért a gyermeket csak nem váltották el. Az ő gyerekágyas korában még mondogatták az álmában mosolygó csecsemőre, hogy az angyalokkal társalog. Gyermekágyból fölkelve első útja a templomba vezette. Oda felé nem volt szabad szólnia senkihez, hazafelé már igen. A templomból ő is hozott pár csipet port, de otthon már nem tette a gyerek feje alá. Paszitot keresztelőig csak rokonok vittek, komaaszszonyok csak meghívás, illetve keresztelő után. Paszit: zsírbansült perec (lyukas fánk), ritkábban fánk (ki nem lyukasztott fánk), sütemény, 1 pint bor (az üveget bedugaszolni nem szabad, mert megfullad a kicsi). Egy tyúkot a keresztelő napjára vittek. Az első paszitból pár morzsa süteményt, pár csepp bort tettek a csecsemő szájába. A hiedelmek, varázsló, rontó, megóvó szokások, babonák — mint látjuk — már erősen tért vesztettek, ellenben a keresztelői szokások még majdnem teljes épségben megvannak.