Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 30-31 (1985-1986) (Pécs, 1987)

Néprajztudomány - Andrásfalvy Bertalan: Népballadáink szerepéről

NÉPBALLADÁINK SZEREPÉRŐL ANDRÁSFALVY BERTALAN A népköltészet kutatása, a folklorisztika — az irodalomtudomány egyik segédtudományaként született meg, és így vizsgálódásaiban az irodalomtudomány szemléletét, módszerét és szakkifejezéseit vette át. E tanulmány Vargyas Lajos: A magyar népballada és Európa c. összefoglaló könyvének eredményeire támaszkodva azt a kérdést teszi föl, hogy ki, mikor és miért — és melyik — balladát tudja és énekli el? E kérdéssel gyűjtőink eddig nem foglalkoztak elégségesen, ezért e tanulmány írója saját megfigyeléseiből és tapasztalataiból indul ki. Mindenekelőtt meg kell állapítani, hogy a ballada terminust is az irodalomtörténet alkotta meg, a magyar nép nem ismerte e műfaj külön megjelölését, s nem is különítette el. A balladákat egyesek saját sorsuk művészi, szimbolikus megfogalmazására használták föl és mint ilyenek a saját sorsról énekelt keservesek műfajához is sorolhatók, sohasem volt másoknak előadott produkció. A klaszszikus tömörségű tragédiát tehát az énekmondó saját magának idézte föl, vele saját magának teremtett „katarzis"-t, de egyben e megfogalmazással ítélte el művészi erővel az emberi gyengeséget, bűnt, mely a tragédiát okozta, az énekmondó életét is megkeserítette. A Három árvá-ról szóló éneket csak az árvák tudták, és ennek megfelelően mindenki azt a balladát ismerte és dúdolta el magának, mely róla szólt, melyhez köze volt. A magyar balladakincsben is szinte minden családot, emberi értéket és kapcsolatokat romboló bűnre, gyengeségre találunk megfelelő alkotást. Ezek az emberi hibák: a vagyon imádata és emberi értékek fölé helyezése (Kőmíves Kelemenné, Kincsét mentő és gyermekét elhagyó asszony stb.), ugyanezért erőltetett vagy tiltott szerelem és házasság, a hűség és hűtlenség kérdése ma is megvannak és emberi kapcsolatokat rombolnak, tesznek egy életre szerencsétlenné embereket, ezért a balladák ma is népszerűek és aktuálisak, amikor már ezeket csak könyvekből, gyűjteményekből olvashatjuk, ismerhetjük meg. Az a jószeriben meghatározhatatlan műfaj, amit általában népballadának nevezünk, a legjobb példa arra, hogy az irodalomtudomány módszereivel a népköltészet lényeges kérdéseire nem tudunk választ adni. Ugyanakkor ez az a műfaj, mely Európa-szerte előbb vagy utóbb lenyűgözte a műk öltőket és utánzására késztette azokat. Arany János szerint a maga nemében olyan tökéletes alkotás, melyet a műköltészet nem tud meghaladni, Kemény Zsigmond pedig a ballada hangjának szépségéért szívesen odaadná összes munkáját. A balladák kutatása, — a folklorisztika és irodalomtörténet határán —, óriási irodalommal rendelkezik. A kutatás alapkérdései irodalomtörténetiek : a tartalom és forma eredete. 1976-ban jelent meg Vargya íLajos: A magyar népballada és Európa с kétkötetes munkája, nem csak a magyar balladaanyag, hanem Európa balladaköltészetének is monumentális áttekintése.

1 Eredményei, megállapításai nélkülözhetetlenek már minden további lépés megtételéhez, akár elfogadja valaki eredményeit, akár nem. Legfontosabbak pedig ezek : Pontosan meghatározza e műfaj viszonyát a többihez, megtalálta kialakulásának idejét és helyét, megállapítja az egyes balladatípusok vándorlását, átvételének módját és megfogalmazza az egyes népek balladáinak sajátságait. Itt van tehát előttünk egy európai műfaj, — azonos téma, tartalom és forma nagyjából minden népnél. Nagy lehetőséget jelent ez annak megvizsgálására, mi lesz ugyanabból a tartalmi és formai együttesből Angliában, Franciaországban, a német nyelvterületen, Spanyolföldön, a szlávok között vagy a skandináv népek körében, a magyarok ajkán, a románoknál vagy görögöknél? Ragyogó lehetőség ez összehasonlító történeti népjellemtanra. Vargyas Lajos bebizonyítja azt, hogy ez a műfaj francia földön alakult ki, virágzott fel a 14. században, témái, tartalmi és formai elemei a francia balladákban kapták meg azt a tökéletességet, melyet a következőképpen foglalhatunk össze: A legmegragadóbb mozzanatokra kirostált és sűrített epika, amit mindenki megjegyezhetett, ami kifejezte az európai parasztság új, emberi világát. Ez a parasztság kiszabadult már a népek létét fenyegető öldöklés szorongásából, amelyben csak az emberfeletti erejű hősök nagy tetteiben bízhatott és azért a hősénekektől várt buzdítást, erőt a feltétel nélkül megkövetelt népi szolidaritáshoz, azonosuláshoz, áldozatvállaláshoz. Ez a parasztság már családi, emberi, személyes viszonyait kívánja tisztázni, a ballada középpontjában emberi tartásból, emberi viszonyokból adódó tragédia áll, lélektani probléma. A tragédia okozója az ember belső világa, szenvedélye, hibája, gyengesége, mely sokszor éppen az új társadalmi viszonyokból fakad. Ez a parasztság először Franciaországban kerül szembe a vagyoni rétegekre, osztályokra, gazdagokra, neme1 Vargyas Lajos: A magyar népballada és Európa. I—II. Bp. 1976. A Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 30-31 (1985—86): 311—315. Pécs, Hungária, 1987,