Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 29 (1984) (Pécs, 1985)

Természettudományok - Józan Zsolt: Dél-Dunántúl kaparódarázs faunájának alapvetése (Hymenoptera, Sphecoidea)

66 JÓZAN ZSOLT az Alföldé. Az óceáni hatások túlsúlya eredményezi, hogy a mezoklíma mérsékelten meleg, mérsékelten nedves és enyhe telű. Szárazföldi hatások csak a Kapos-völgy egy részén, illetve a Dráva-síkon érvényesülnek számottevően, de a tél itt is enyhe (Radó et al. 1967). A fontosabb éghajlati elemek is megmutatják, hogy a három összehasonlított terület közül a DélDunántúlon legjelentősebbek az atlantikus hatások, kiegészülve néhány mediterrán jellegzetességgel. A Kiskunság mezoklímája egyértelműen kontinentális jellegű, a Bakony területén megjelennek a montán éghajlat jellemzői (18. táblázat). A domborzat és a talaj tekintetében Belső-Somogy hasonlít valamelyest a Kiskunsághoz. Ugyanakkor a klímában jelentősebb eltéréseket találunk. Ez kielégítően magyarázza, hogy a két terület faunája miért tér el jelentős mértékben (3. és 6. táblázat) . A természetes növénytakaró Dél-Dunántúl legnagyobb részén a cseres-tölgyes. A Zselicben az illír jellegű gyertyános tölgyes és helyenként az illír bükkös található. A két szigethegység déli lejtőin a molyhos tölgyes karszterdő uralkodik. Ennek faunája sajátos összetételű. Külső-Somogy északkeleti részén megjelenik a tatárjuharos lösztölgyé's. A völgyekben a ligeterdők helyén ma már jórészt mocsárrétek, örökzöld rétek találhatók. A kaparódarázs fauna szempontjából a természetes növénytakaró átalakításakor kedvező biotópok alakultak ki. Főíeg ott, ahol az antropogén hatások nem voltak intenzívek, és az ún. félkultúr ökoszisztémák jöttek létre. Ezek területén számos kedvező biotóptípus megfigyelésére került sor a gyűjtések alkalmával. A biotóp fogalmát szélesen értelmezem (biotikus, abiotikus feltételek a topográfikummal együtt). A leggazdagabb Sphecoidea faunát a kaszálóréteken, mocsárréteken, degradált legelőkön, erdők szegélytársulásaiban, továbbá esetenként házikertekben, kisparcellás művelésű szőlőkben, gyümölcsösökben találtam. Igen gazdag fauna él az ún. ruderális területeken is: kőbányák, homokbányák, bolygatott homokfelületek, töltések, utak széle. Az agrobiocönózisok és a zárt erdőségek területén a kaparódarázs fauna szegényes, csak néhány széles tűréshatárú, illetve hideg- és nedvességkedvelő fajjal találkozhatunk. A felsorolt biotópokban a környezeti feltételek optimuma ott van meg, ahol az abiotikus és biotikus tényezők mind a táplálékszerzést, mind a fészeképítést lehetővé teszik. Ezek rendszerint mozaikkomplexet alkotnak. A Sphecoidea fauna összetételét megvizsgálhatjuk a fajok ökológiai jellege szerint. A vizsgálatunkban szereplő három terület eltérő környezeti feltételeit jól tükrözik a faunák százalékos megoszlása az ökológiai jelleg szerint (6-8. táblázat). Az állatföldrajzi jelleghez hasonlóan e tekintetben is megfigyelhető, hogy a Dél-Dunántúl faunája mind az eromophil (meleg- és szárazságkedvelő), mind a hylophil (hideg- és nedvességkedvelő) fajok tekintetében átmenetet mutat a Kiskunsági NP és a Bakony faunája között. A hipereuryök (igen széles tűréshatárú) fajok részarányában lényeges eltérést nem találunk. A Dél-Dunántúl és a Kiskunsági NP faunája elsősorban a stenoök eremophil és az euryök hylophil fajok csoportjában különbözik. Az előbbi csoport jóval nagyobb részesedésű a Kiskunsági NP faunájában, a Dél-Dunántúlon pedig az utóbbi részaránya a jelentősebb. Ez megfelel a két terület eltérő ökológiai jellemzőinek. Ugyanez a Bakony és a DélDunántúl összehasonlításában fordítva mutatkozik. A Dél-Dunántúlon magasabb az eremophil, és alacsonyabb a hylophil fajok részaránya, de az eltérés - a stenoök eremophil fajokat leszámítva - kisebb, mint az előző esetben. A Dél-Dunántúl és a Kiskunsági NP közös faunaelemeinek megoszlása közelebb áll az utóbbi terület faunájához. A csak a Kiskunsági NP területén gyűjtött fajok csoportjában az eremophil fajok túlsúlya igen jelentős. Kétharmaduk stenoök. Ezeket a fajokat az előző fejezetben már említettük, a Kiskunság jellegzetes déli elterjedésű taxonjaiként. A Dél-Dunántúl és Bakony közös fajainak megoszlása alig tér el az utóbbi terület faunájától. Ebből természetesen következik, hogy a csak Dél-Dunántúlon gyűjtött fajoknál az eremophil faunaelemek túlsúlya jelentős, de nem éri el az előző összehasonlításban tapasztalt mértéket. összegzésképpen megállapítható, hogy az ökológiai jelleg szempontjából a Dél-Dunántúl faunája a Bakonyéhoz áll közelebb. A biocönózisban kialakult kapcsolatok egyik fontos eleme a táplálkozás során valósul meg. A Sphecoidea fajok imágóinak szájszerve nem specializálódott oly mértékben a tápnövényekhez, mint a méhalkatúaké. Ezért a rövid pártájú virágok nektárját tudják fogyasztani. A 9. táblázatban összesítettem a viráglátogatási adatokat. Ebből kitűnik, hogy az ernyősvirágú növényfajok uralkodnak az imágók táplálkozásában. Különösen két növény, a Pastinaca sativa L. és az Angelica silvestris L., igen jelentős látogatottságú. Mindkettő a nyár derekától virágzik az üde réteken, kaszálókon, illetve a mocsárréteken. A virágernyők vonzó hatása - megfelelő fészkelőhely közelében, és kedvező időjárási feltételek mellett - igen intenzív. A szárazabb biotópokban a Seseli vavium Trev., Eryngium campestre L., Silaum peucedanoides (M. B.) Kern., és a Falcaria vulgaris Bern. a legjelentősebb táplálékforrás. A Daucus carota L. látogatottsága széles elterjedésének tulajdonítható. A nedvesebb cserjés, erdős biotópokban, szegélytársulásokban a Heracleum sphondylium L., Conium maculatum L., Anthriscus sil-