Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 29 (1984) (Pécs, 1985)

Természettudományok - Józan Zsolt: Dél-Dunántúl kaparódarázs faunájának alapvetése (Hymenoptera, Sphecoidea)

A DÉL-DUNÁNTÚL KAPARÔDARAZS FAUNÁJA 67 vestris Hoffm., Peucedanum cervaria (L.) Lap. válik jelentőssé. A fészke s virágú növények közül kiemelkedik a természetközeli biocönózisokban jövevénynek tekinthető - Stenactis annua (L.) Nees. és a Solidago gigantea Ait. látogatottsága. A Centaureákat a Bembix fajok látogatják, elsősorban a Centaurea micranthos virágait. Az ajakosak közt a leglátogatottabbak a Thymus fajok, elsősorban a Sphecinae és a Nyssoninae alcsaládok szempontjából. A xerotherm biotópokban fontos táplálékforrás az Eryngium campestre L., és az egyes Allium fajok, főképpen az Allium sphaerocephalum L. A Barcsi borókás TK. egyes biotópjaiban fontos táplálékforrás a Jasione montana L. A kaparódarazsak közül kifejezetten polilektikusak a Cerceris fajok (16. táblázat). A Pemphredoninae alcsalád fajainak viráglátogatása a leginkább körülhatárolt, túlnyomórészt az ernyősvirágúakat keresik fel (11. táblázat). A többi csoport e kettő között helyezhető el. Az egyes fajcsoportok és a tápnövény együttesek kapcsolata is kimutatható a 9. táblázat alapján. Az ernyősvirágú tápnövények elsősorban az erdei biotópokra, mocsárrétekre, örökzöld rétekre jellemzők, így ezekben a biotópokban a Crabroninae, Pemphredoninae, kisebb mértékben a Nyssoninae (főképp a Gorytes) fajok dominálnak. Tudjuk azt, hogy az eredeti növénytakaróban az erdők és mocsárrétek részaránya többszöröse volt, mint napjainkban. Ebből, arra következtethetünk, hogy az említett fajcsoportok részesedése az eredeti Sphecoidea faunában sokkal jelentősebb volt mint jelenleg. A Sphecinae, Astatinae, Latrináé és részben a Philanthinae alcsaládok fajai zömmel a szárazabb biotópokban élő növényegyütteseket látogatják. Ebből arra következtethetünk, hogy a kultúrtevékenység előtti időszakban kisebb területen élhettek. Ilyen területek lehettek a Balaton menti homokturzás övezet, a Mecsek és a Villányi-hegység karsztbokorerdőségei és esetleg Belső-Somogy homokvidékének néhány szárazabb pontja. Az intenzívebb erdőirtások következtében és a folyószabályozások folytán az erdők, mocsárrétek, örökzöld rétek területe jelentősen csökkent. Ezzel a kifejezetten hideg- és nedvességkedvelő Spheciodea fajok elterjedése is viszszaszorult, a fajok átlagos abudanciája csökkent. Belső-Somogy homokkal fedett hordalékkúp síkságán helyenként kialakultak a nyílt gyeptársulások, az intenzívebb legeltetés következtében. A szegélytársulások területe növekedett, sokfelé létrejöttek a száraz jellegű ruderális biotópkomplexek. Feltételezhetjük, hogy ennek következtében az említett meleg- és szárazságkedvelő fajcsoportok az eredeti élőhelyükről fokozatosan elterjedtek, és a mai faunában jóval nagyobb területen élnek, mint az eredeti állapot idején. A gyűjtések során az egyes fajok repülési idejének kezdetét rendszeresen megfigyeltem, a rajzás végét már nem vizsgáltam behatóbban (11. ábra). Április elejétől csak a Podalonia hirsuta (Scop.) repül. Hosszú rajzási ideje arra enged következtetni, hogy évente két nemzedéke van. Május elejétől megjelennek a hideg- és nedvességkedvelő Pemphredoninae, Nyssoninae, Crabroninae, Trypoxylon fajok. Június közepétől már valamennyi alcsalád képviselői megjelennek. A fajszám június végén jelentősen megnövekszik. Július elején jelennek meg a stenoök eremophil fajok. Ebben a hónapban rajzik a legtöbb Sphecoidea faj. Augusztus folyamán a korai rajzású fajok kivételével csaknem mindegyik kaparódarázs gyűjthető még. A fajszám csak a hónap utolsó harmadában csökken számottevően. A fajok repülését ebben az időszakban az időjárási körülmények jelentősen befolyásolják. Tartós szárazság esetén az augusztusi fajegyüttes jelentősen szegényessé válik, kisebb mértékben ez megmutatkozik július második felében is. Csapadékosabb nyarakon még augusztus második felében is számos faj repül, az egyedszám meghaladhatja a júliusit is. Összegzés A Dél-Dunántúl Sphecoidea faunáját a több évtizedes - különösképpen az utolsó húsz év - kutatómunkája nyomán jól ismerjük. A hazai fajok közel 80 százalékát sikerült a gyűjtőknek kimutatni. E munka, valamint a már publikált közvélemények lehetővé tették, hogy hazánk három eltérő jellegű tájának faunáját összehasonlíthassuk. Dél-Dunántúl faunájának jellegzetességei jól elkülöníthetőek az alföldi és hegyvidéki tájakétól. Állatföldrajzi és ökológiai sajátosságai alapján kimutattuk, hogy ez a fauna átmenetet mutat az alacsonyabb és magasabb felszínű tájaink faunája között. Dél-Dunántúl faunájának színező elemei zömmel mediterrán elterjedésű fajok. A mediterrán faunaelemek részaránya meglehetősen magas, közel 40 százalék. Ez kevesebb, mint a Kiskunsági Nemzeti Park, és majdnem annyi, mint a Bakony faunájában e fajok részesedése. A szélesebb elterjedésű taxonok aránya mindhárom területen lényegében azonos. Az eltérő környezeti feltételek következtében az eremophil fajok részarányában jól megmutatkozik a vizsgált terület átmeneti jellege. Ugyanezt tapasztaljuk a hylophil fajok esetében is. A továbbiakban a Sphecidea fauna kutatását „Mecsek és környéke természeti képe" kutatóprogramban ajánlott területekre kell koncentrálnunk.