Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 29 (1984) (Pécs, 1985)
Művészettörténet - Sonkoly Károly: A pécsi székesegyház Bartalis Mihály készítette első apostolszobrai
286 SONKOLY KAROLY tív, kritikai hangvétel megéri a század végét. Egy - az újjáépített székesegyházat dicsérő újságcikk 19У gúnyolódik a „pécsi kőfaragó" apostolszobrain: „... a memnoni szobrokra hi ven emlékeztettek, különösen óriási fejeikkel keltvén feltűnést." 185 Várady, Baranya megye monográfusa ugyan „egyszerű kőfaragó"-nak titulálja a szobrászt, de az apostoloktól azért nem vitat el minden kvalitást, bár nem is dicséri őket. 186 A századforduló után az apostolsorozat értékelésében is fordulat következett. A művészettörténet ugyan elfeledkezett Bartalitsról, de a buzgó, pécsi helytörténészek lefújták róla a port és egymás után készültek a munkásságával, (v. egyes műveivel) foglalkozó, v. azt érintő cikkek, tanulmányok. 187 A legalaposabb írások e tárgyban Szőnyi Ottó tollából jelentek meg, aki először próbálta objektíven értékelni a pécsi szobrász életművét. 188 Az apostolok kapcsán felrója neki, hogy nem törekedett az életszerűbb ábrázolásra. Túl szabályosnak, statikusnak tartja az alakok megformálását, az arcokról hiányolja az egyéni jellemzést. Ezt a klasszicizálást az igénytelenebb és konzervatívabb környezet rovására írja, amely visszafogta „... a kedvezőbb körülmények között bizonyára ennél magasabb művészi színvonal elérésére is képesített mester"-t. 189 Szőnyi tanulmányai — hibáik ellenére — mindmáig a legfontosabb kritikai értékeléseit hozzák Bartalits apostolszobrainak. A Szentkirályi, de főleg Szőnyi által „újrafelfedezett" Bartalits számára Pécs városa 1935-ben még emléktábla (dombormű) elhelyezését is tervezte a kápolna falán, a budai külvárosi temetőben, ahol ekkor még több síremléke állt. Ezekből a legszebbeket a kápolna körül kívánták felállítani, megőrizni, de végül mindez csak terv maradt. 189 * A hazai művészettörténet sokáig szinte nem is tud a pécsi mesterről. Olyan rövid említéseken, né185 Lásd 123. j. 186 Várady (1896), 442. 187 Ezek közül a lényegesebbek: Julius (Szentkirályi István) : „Ismét jubileum". Pécsi Közlöny, XII./118. sz. (1904. XII. 22.), 2-3. (a szobrok felállításának 50. évfordulójára); Jellachich Károly: „Pécs a XIX-ik század közepén", PBMEÉ, V. (1912), 37. 188 A legfontosabbak Szőnyi vonatkozó munkái közül: „A pécs-budai külvárosi temető", PBMEÉ, IV. (1911), 79.; „A pécsi székesegyház az 1882. évi átépítés előtti állapotában", PBMEÉ, VIII. (1916), 48-49.; „A pécsi székesegyház", MM, V. (1929), 491. Ezeken kívül még : „A pécsi székesegyház jubileuma" 3. rész, Dunántúl, VI./126. sz. (1916. VI. 1.), 2. 189 Szőnyi (1929), 491. (Ugyanitt az apostolokat a P. Vischer-féle, nürnbergi Sebaldusgrab szobraihoz hasonlítja.) Ugyanerről Szőnyi (1911), 85. Szőnyi (1916), 48.nál még elképzelhetőnek tartja, hogy a szobrász gyengébb tehetségének rovására írható az apostolok klaszszikus nyugalma, v. merevsége. 189a nn . „Restaurálják a budai külvárosi temetőkápolnát. Domborművei örökítik meg Bartalits Mihály szobrászművész emlékét", Dunántúl, XXV./65. sz. (1935. III. 20.), 4. hány soros közléseken kívül, mint amilyenek Lyka Károly könyveiben, v. lexikonok címszavaiként je* lentek meg - hosszú idő után, elsőként Zádor Anna írt - egy a székesegyház Pollack-féle átépítésével is foglalkozó tanulmányában - az apostolok hatásáról a déli homlokzat összképében. 190 Az újabb publikációk közül Boros (1982) csak a szobrok elkészítésének történetéről közöl adatokat, műelemzésbe nem bocsátkozik. Az utóbbit is megtalálhatjuk Romvárynál (1982), aki azonban kritikai megjegyzéseivel csak Szőnyit ismélti. A magyar művészettörténet mindmáig adós a pécsi székesegyház első apostolsorozata- és ezen túl, Bartalits Mihály munkássága elemző értékelésével. . Bartalits apostolszobrai - stílusbeli fáziskésésük és a hasonló, Casagrande-féle műveknél valamivel gyengébb kvalitásuk ellenére - nem elhanyagolható jelentőségű emlékei a XIX. századi magyar plasztikának. Már az is felhívja rájuk a figyelmet, hogy ilyen nagyszabású egyházi megrendelést hazai mester kapott. A pécsi szobrász képességeinek megfelelő, átlagos színvonalon készítette el a sorozatot, amelynek értékelésénél nem hagyhatjuk figyelmen kívül a körülményeket, a sokszor az olyan, konkrét ügyekben is ható, visszahúzó erők befolyását, mint például a kőanyag kiválasztása, ami már eleve korlátozta a művész lehetőségeit. Bár az apostolok vitathatatlanul Bartalits főművei, de véleményem szerint összességükben sokkal nagyobb jelentőségük volt kisebb munkáinak az ország egy része számára, mint apostolainak az egész hazai szobrászat szempontjából. Síremlékeivel, kálvária-csoportjaival és kőkeresztjeivei egy olyan, az átlagosnál magasabb ízléskultúrát terjesztett Pécs tágabb vonzáskörzetében, az akkori Magyarország déli részén, Szlavóniától a Vajdaságig, Somogytól a Szerémségig, ami a falvakban is felkeltette az igényt a színvonalasabb kőfaragó munkák iránt. 191 Jó példák ennek bizonyítására azok, a már halála után készült, baranyai kőkeresztek, amelyeknek ügyetlenebb kezű mesterei a Bartalits által divatba hozott Corpusokat, Máriákat próbálták utánozni. Lehet, hogy Szőnyinek igaza van, s egy nagyobb. 190 Zádor Anna: „A Pollack-kutatás néhány problémája", MÉ, IV./l. (1955), 14. (Tévesen, az apostolok „... szabad ég előtt rajzolódó körvonalai"-ról ír, ami a Rohbock-féle, hibás ábrázolásra vezethető vissza. Erről lásd a 267. oldalon.) Nem hagyhatom említés nélkül Csemeginé Tompos Erzsébet: „A pécsi székesegyház Schmidt-féle újjáépítése" с tanulmányát (megjelent: Az Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetem Tudományos Közleményei, X./5. sz. [1964], 44.), amelyet azonban csak közbülső forrásból ismerek, ö az apostolszobrokat „század eleji provinciális alkotások"-nak nevezi. 191 Hasonló tevékenységet fejtettek ki például a pécsinél kisebb vonzáskörzettel rendelkező keszthelyi kőfaragóiskola jeles képviselői, Zitterbarth József és Kugler Mihály a XIX. sz. első felében. [Lásd: Eszes László: „A keszthelyi kőfaragó műhely emlékei a Balaton vidékén (1750-1850)", Mv, XXIV. (1980), 84-107.).
