Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 29 (1984) (Pécs, 1985)

Természettudományok - Kevey Balázs: Fragmentális szurdokerdők a Villányi-hegységben

y FRAGMENTÁLIS SZURDOKERDŐK A VILLÁNYI-HEGYSÉGBEN KEVEY BALÁZS Kevey, В.: Fragmentary ravine íorest in the Mountains „Villányi-hegység", Hungary. Ab str act. The association (Scutellaria-Acer etum) occurs in rocky limestone ravine. It is in closely relation with ravine íorest of Mecsek Mountains, it differs from Phyllitidi-Aceretum of the Hungarian Central Range of Mountains by its plants of Mediterrenean and Illyrian type. Therefore the assignment to the Fagion illyricum group is reasoned. 1. A szurdokerdők kialakulásának körülményei a Villányi-hegységben Mint ismeretes, szurdokerdők a hegységekről lesiető patakok, időszakos vízfolyások által kivájt mély szurdokvölgyekben szoktak kialakulni többnyire mészkövön (Fekete 1963, Jakucs 1967), andeziten (Horánszky 1964, Szujkó-Lacza 1964, Kovács 1975), ritkábban dolomiton {Fekete 1963), vagy bazalton (Jakucs 1966). Minél magasabb a hegység, annál nagyobb az erózió, s a szurdokerdők létrejöttének valószínűsége. A Villányi-hg. egyik legalacsonyabb és legkisebb kiterjedésű hegységeink közé tartozik, ezért völgyei kevésbé mélyek, ritkán található bennük szurdokerdő. A társulás kialakulását nehezítette az a körülmény is, hogy a hegység északi oldalának nagy részét vastag lösztakaró fedi. Tudvalevő, hogy eróziós löszvölgyekben csak igen ritkán jönnek létre szurdokerdők. Ha mégis kialakul löszön ez a társulás, az a hűvös, párás, csapadékos éghajlatnak köszönhető. Ilyen szurdokerdőt említ Károlyi-Pócs (1968) DélZalából (Lasztonya „Bors-hely"). Ha pillantást vetünk Borhidi (1961) klímazonális térképére, azonnal megtaláljuk a fenti kuriózum éghajlattani magyarázatát: a Zalai-dombvidék szinte teljes egészében a szubmontán bükkös zónába esik. Ezzel szemben a Villányi-hg. csupán a zárt tölgyes zónában foglal helyet, tehát nemhogy bükkösei, hanem gyertyános-tölgyesei is extrazonálisan fordulnak elő az északi oldalakon. A lösz hő- és vízgazdálkodási sajátosságaiból adódik, hogy ilyen klímaviszonyok mellett még a mély eróziós löszszurdokok sem képesek biztosítani a szurdokerdők kialakulásához szükséges hűvös, nedves, párás mikroklímát. A fenti kedvezőtlen adottságok ellenére a Villányi-hg. északi oldalán van néhány kisebb kiterjedésű szurdokerdő (1. és 2. ábra). Ilyen termőhelyeken az erózió során lepusztult a lösztakaró, s sziklás mészkőszurdok alakult ki, melynek lokális mikroklímája lehetővé tette a társulás létrejöttét. 2. A balkáni, dél-dunátüli és középhegységi szurdokerdők kapcsolata A Villányi-hg. a nyugat-balkáni flóratartomány (Illyricum) dél-dunántúli flóravidékén (Praeillyricum) helyezkedik el. Régebben a pannóniai flóratartomány (Pannonicum) részének tekintették. Mivel átmeneti jellegű növényföldrajzi területről van szó, a Villányi-hg. szurdokerdeinek növénycönológiai helyét úgy kapjuk meg, ha összehasonlítjuk a nyugat-balkáni és középhegységi állományokkal. A Balkánról először Horvát, I. (1938) említ szurdokerdőket. Állítása szerint az asszociáció tipikus formában igen ritka, de fragmentumai többfelé megtalálhatók. Horvát, I.-Glavac~EUenberg (1974) több szerző munkájára is hivatkozik, akik a Balkán legkülönbözőbb tájegységeiről (Horvátország, Bosznia, Szerbia, Macedonia) ismertetik a társulást, amely nyugat-balkáni Aceri-Fraxinetum illyricum és kelet-balkáni Aceri-Fraxinetum moesiacum nevű földrajzi variánsokra osztható. Hazai kutatások bebizonyították, hogy a Magyarközéphegységben a Moor (1952) által Közép-Európából leírt Phyllitidi-Aceretum fordul elő (Soó 1962, Fekete 1963, Jakucs 1967, Isépy 1981). A Mecsekről elsőnek Horvát A. O. (1958) Acereto-Fraxinetum néven rövid listával jellemzi a társulást, később azonban már a Phyllitidi-Aceretum mecsekense nevet használja (Horvát A. O. 1963), s egy cönológiai felvételt is közöl (Horvát A. O. 1972). Soó-Borhidi (in. Soó 1962) a közép-európai és balkáni irodalom alapján a mecseki szurdokerdőket a nyugat-balkáni bükkösökkel (Fagion illyricum csoport) hozza rokonsági kapcsolatba, s a középhegységi Phyllitidi-Aceretummal ellentétben a Scutellario-Aceretum nevet használja. A bizonyító anyagot Borhidi (1963, 1965) ismerteti négy mecseki és Knapp (1944) egy szerbiai felvétele alapján. Szintetikus tabellája szerint a társulás főleg szubmediterrán és illír jellegű növények (Fagion illyricum fajok) révén különbözik a Phyllitidi-Aceretumtól. A Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 29 (1984) : 23—28. Pécs, Hungária, 1985.