Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 29 (1984) (Pécs, 1985)

Történettudomány - Rövid közlemények

RÖVID KÖZLEMÉNYEK 205 ban várták. Egyszer csak a rádióból bizonytalanság, beszédhez készülődés zaja hallatszott. A korábbi bejelentésekkel ellentétes, egészen más hang és utasítás hangzott el: Szállási átvette a hatalmat. Több tiszttársa karszalagot kötött karjára. Egyre kevesebbet értett ebből és figyelte a körülötte zajló eseményeket. Az éjszaka folyamán sajátos zajra ébredt, a falak remegtek a detonációtól. A laktanya bejáratával szembeni szűk utcában, ahol eddig a „Tigris" harckocsi még sosem járt, összerombolta a járdaszegélyt, előre-hátra farolva az egyik ház falát bedöntve a bezárt laktanyakaput betörve megállt az udvar közepén a mögötte felsorakozott SS katonákkal. Keserűen állapította meg, hogy ezt a megalázást másodszor is át kell élnie. Az SS-legények látva a zajtól és látványtól megriadt magyar folyamőröket, hangos nevetésbe kezdtek. Az igazi meglepetést az szolgáltatta, amikor az SS-legények megszólaltak magyarul, ugyanis egy részüket dél-dunántúli svábokból toborozták. A magyar beszéd a feszültséget némileg oldotta, de a készültség továbbra is fennmaradt. Az este folyamán két zsidó fiatalembert hoztak állítólagos fegyverrejtegetés vádjával. „Tanúk" is akadtak, akik lövéseket hallottak a Leipziger Cukorgyár környékén. Hamarosan egy 60 év körüli zsidó férfit is bekísértek. Mindhármukat az istálló mögötti trágyadombon kúszatták. A magyar tisztek egykedvűen nézték a kegyetlenkedést, beavatkozásra sem rangjuk, sem beosztásuk nem volt elegendő. Aki átélte a háború megalázó napjait az mentséget talál az ő hallgatására is. A további embertelenségeknek a zászlóalj újabb elvonulási parancsa vetett véget. Távozás előtt azonban Szállásira le kellett tenni az esküt, aminek megszegése egyenlő volt az öngyilkossággal. Űj állomáshelyükről, Visegrádról pár napra hazalátogatott. A feleségétől hallottak tovább fokozták németellenességét. Házukban már elhelyeztek tíz magyar katonát, ezért az odaérkező újabb német alakulatoknak nem tudtak helyet biztosítani. Az egyik német katona mérgesen azt kiabálta, hogy itt nem szeretik a németeket, s ha estéig nem kap valahol szállást, kiszórja a házból az egész bandát az udvarra. IV. Egymást érték az újabb információk a hajók felrobbantásáról a Dunacsúcs-Dunaföldvár szakaszon. A mentéshez gépkocsikra volt szükség, amit más alakulatoktól próbált megszerezni. A hadiüzemek és alakulatok parancsnokai azonban megtagadták gépkocsijuk átadását, mivel nyugatra menekülésük eszközét látták benne. Végül egy javításra szoruló gépkocsin elindult vissza szolgálati helyére. Esztergomba érve látta, hogy a folyamőr és a műszaki akadémiai egységek behajóztak. Zászlóalja felől semmi hírt sem kapott. Útban Visegrád felé alig találkozott pár lézengő katonával, mivel előző nap a szovjet hadsereg támadásai elől zászlóalja továbbvonult. Közben Vác is felszabadult. Voltak akik a Duna bal partján is láttak már szovjet katonát. Az éjszakát Visegrádon töltötte, s másnap elindult Gönyü felé. Az út legborzalmasabb látványa a deportált zsidók elgyötört, vánszorgó menetoszlopa volt. Fáradt, agyoncsigázott emberek megszámlálhatatlan sokasága. Az út mentén természetellenes helyzetben, mozdulatlanul, magáramaradva, kimerülten feküdtek tucatjával a halálraítéltek, akiknek már elérkezett az örök nyugalom órája. A még járni tudókat a gönyüi kastélyba kísérték. Akik menetközben összeestek, társaik vonszolták tovább. Szívet tépően szánalmas látvány mindenfelől. Egy elgyötört asszonyt vízzel kínált ivóedényéből, hogy legalább ezzel legyen segítségére. Erre egy szakaszvezető elébe állva, ordítva közölte, hogy az őrnagy úr szigorúan megtiltott minden beavatkozást. Elgondolkodott azon, hogy van magyar ember aki a vízivást is „beavatkozásnak" tartja! Szomorúan nézett körül a szerencsétlen deportáltakon. Egy idős nőt haláltusájában társai segítették valamiféle groteszk módon: egyik a lábát helyezgette, a másik kezénél fogva akarta lefektetni. A harmadik az arcát csapkodta tehetetlen céltalansággal, mintha ettől remélte volna életrekeltését. Nézésükön, viselkedésükön látszott, hogy a testi nyomorúságot rég nem ismerve vergődnek tehetetlenül. V. Gönyün rátalált zászlóaljára. A levegőben leírhatatlan nyugtalanságot érzett, amit tovább fokozott az újabb folyamőr alakulatok érkezése. A torpedó század is ott vesztegelt. Feltehetően a közeli front miatt az ország elhagyására készültek. Az újabb bepakolásokból arra következtetett, hogy a szovjet hadsereggel szembeni ellenállás semmivé zsugorodott. A parancsnok karácsony előestéjén egy parancscsal a szentendrei alakulathoz küldte. Vele utazott két katonatársa, Paulin János őrmester és Koronczai Mihály gépkocsivezető. A németek nyugat felé özönlő gépkocsijai között furcsán hatott az egyetlen magyar gépkocsi ellenkező irányú útja. Piliscsaba és Pilisvörösvár határában Solymár felől özönlő embertömeggel találkoztak. Az ezerötszáz fős csoport többsége „leventékből" állt árpád-karszalagos nyilasok kíséretében. A fáradt tömeg Dorog felé haladt. Nézésükből kiolvasták, hogy nem önszántukból mentek. Solymár határában szétszórt és összekupacolt, őrizetlenül hagyott tüzérségi lőszerek leírhatatlan tömegét látták. Az itt állomásozó alakulatot valami igen gyors távozásra kényszerítette - nyilván a Vörös Hadsereg! A Pesthidegkúti út elágazásánál kiszállt, társaival megbeszélte a másnap délutáni ta-