Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 28 (1983) (Pécs, 1984)

Történettudomány - Füzes Miklós: Az ismeretlen Batthyány III. A Blackwell által összeállított jellemrajzok (folytatás)

158 FÜZES MIKLÓS fenntartotta Ausztriával a kapcsolatot, és saját lelkesedésének esett áldozatul. Mindezt azért a dicsőségért tette, hogy hazáját szolgálhatja olyan módon, mely úgy tűnt, a közjót elősegíti. Elmozdították - nem az Ausztriával való rokonszenve miatt -, mert saját meggyőződésének bűvöletében élt (azt részesítette előnyben). Így aztán célpontja lett az osztrák hamisságnak és mesterkedésnek. Véget nem érő feladat lenne rámutatni mindazokra az alattomos manőverekre, amelyeket az Udvari Kamara (Court Camarella) igénybe vett azért, hogy becsapja őt és hogy arra késztesse Batthyányt anélkül, hogy tudatában lenne -, hogy az ő céljaikat szolgálja. Ámítás, hízelgés, képmutatás, csűréscsavarás voltak e manőverek eszközei, s ezt alkalmazta a legfenségesebb személyiség és bizalmas tanácsadói is. Batthyány Lajos túl büszke (nagylelkű) volt az udvari légkörhöz. Öntudatos büszkeségében őszintén elmondta véleményét és követelte, hogy tegyék jóvá az igazságtalanságokat, tévedéseket. Hogy lecsillapítsák őt és eloszlassák kételyeit, s hogy megakadályozzák azt, hogy benyújtsa lemondását, mielőtt cselszövésük beérik - a Kamara nem habozott engedni Batthyány követeléseinek, s a császárral törvényerőre emeltettek törvényeket, melyek a kikötések szigorúsága miatt a magyarok számára a lehető legjobb garanciát látszották nyújtani. De ezeket, az uralkodó kézjegyével ellátott törvényeket, szinte a kibocsátás pillanatában az uralkodó titkos utasítására hatálytalanították a birodalmi kormány támogatói, s az első kedvező alkalommal szégyentelenül visszavonták. Mivel a becsületről igen lovagias elképzelései voltak, képtelen volt az ily magas társadalmi poszton álló emberekről elképzelni, hogy odáig süllyedjenek, hogy ilyen gonosz fortélyokhoz folyamodjanak. Nem tudta elhinni, hogy egy uralkodó rábírható arra, hogy összeesküvést szőjön saját alattvalói ellen, cinkosa legyen gyilkosoknak és gyújtogatóknak, s meggyalázza a szóban forgó békés megegyezést. Remélte, hogy királyhű magatartásával végül legyőzheti az osztrák rosszindulatot, s bizonyosra vette, hogy a becsületesség a nemesség alapvető (jellemvonása) ismérve. Egy pillanatig sem feltételezte a vele születésben és rangban egyenlő emberekről, hogy szándékosan csapják be őt. (H) A márciusi napokban, amikor zavar és bizonytalanság uralkodott, számtalan nehézséget kellett leküzdeni, míg az országgyűlés törvényeihez a királyi jóváhagyást sikerült megszerezni. A nádor, István főherceg változatlanul Magyarország őszinte barátjaként viselkedett - legalábbis látszólag. Mivel itt született, s megnyerő nyájassággal és gondtalan könnyedséggel beszélte nemzeti nyelvünket, szabadabban és íesztelenebbül érintkezett a magyarokkal, mint más osztrák főherceg tette volna. Óriási lelkesedéssel fogadta őt minden társadalmi osztály, amikor az országgyűlésen^ közfelkiáltással nádorrá választották. Mivel apjának, a nádornak bizonyos ambiciózus törekvései voltak, s fél évszázados uralkodása alatt nem veszített népszerűségéből, ezért a köz (a nemzet) hajlamos volt István főherceget saját elvei és nézetei örökletes képviselőjének tekinteni. Apja, a néhai József főherceg tökéletes államférfi volt, a nemesi kamara elnökeként nagy tapintattal és tehetséggel tett eleget nehéz kötelességének. Változatlanul megkülönböztetett figyelemmel bánt gróf Batthyány Lajossal, aki, mint a Liberális Párt vezetője a Felsőházban gyakran ellenezte nézeteit, s nyilvánosság előtti viselkedését illetően néha igen erős szavakat használt. Egy ilyen alkalommal a jókedvű öreg nádor igazságot szolgáltatott a gróf őszinteségének és becsületességének. Batthyány Lajos nem volt érzéketlen ezzel az udvariassággal szemben. Megtanulta becsülni a nádor jó tulajdonságait, s ennek következtében a nádor főherceget és az ellenzék vezérét a kölcsönös megbecsülés fűzte össze. István főherceg örökölte apja nézeteit, s meghitt hangnemben beszélt (tárgyalt) Lajos gróffal. Amikor a gróf miniszterelnök lett, a főherceg pedig alkirály, a kölcsönös bizalom és a nézetek látszólagos egyezése fennmaradt közöttük. Ez a körülmény nem kis mértékben járult hozzá ahhoz, hogy a miniszterelnök végzetes biztonságérzetben ringatta magát, melyből csak akkor ébredt fel, amikor már nem volt hatalmában orvosolni mindazt a szerencsétlenséget, amit ez okozott. Az első hatása ennek a végzetes biztonságérzetnek az volt, hogy a kormány elhanyagolta egy erős hadsereg felállítását a haza védelmére. (1) Egy ilyen hadsereg felállításának sürgető szükségessége nagyon is nyilvánvaló volt. De a miniszterek szisztematikusan ragaszkodtak egy teóriához. Ebben az esetben a teória az volt, hogy a szabad intézmények fenntartására legjobb garancia a Nemzetőrség. Bizonyos fokig ez igaz is, bizonyos körülmények között, de a magyar háború tapasztalataival megerősítette azt a tényt, hogy a Nemzetőrség csak kis mértékben használható egy hadjáratban, támadó hadsereg ellene A magyar miniszterek gyakran tétlenek maradták, s ez kárára volt a nemzet érdekeinek, de ezt jólelkűen a hivatalos ügyek intézésében váló tapasztalatlanságuknak tulajdoníthatjuk. A törvénytől való legcsekélyebb eltérést sem lett volna szabad elnézni. Ausztria egyetlen bűvésztrükkjét sem lett volna szabad megengedni. Ilyen volt Jellasich horvát bánná való kinevezése. Gróf Batthyány Lajost már kinevezték és a kabinet is alakulóban volt már, amikor Jellasichot királyi rendelettel kinevezték, de a kinevezést senki sem írta alá, még a nádor sem, s a miniszterelnökkel sem beszélték meg. Ezt a trükköt egy szó nélkül vitték véghez. Egy bán bűvészkedése nem látszott elegendő oknak ahhoz, hogy óvást emeljenek, még akkor sem A forradalom időszakában a látszólag legcsekélyebb